Nincs ebben semmi meglepő, hiszen még élt és szuszogott, amikor a Lázadók ellopták a Halálcsillag tervrajzát.
A Disney és a Lucafilm hivatalosan is bejelentették, hogy Darth Vader benne lesz az idén decemberben mozikba kerülő, új Star Wars-filmben, a Zsivány Egyesben - írja a Variety.
Ebben persze eddig is biztosak voltak a fanatikus Star Wars-rajongók, hiszen a robotruhás Anakin Skywalker még javában élt és szuszogott az első Halálcsillag megépítésekor, és akkor is, amikor a lázadók ellopták a tervrajzokat, hogy aztán odaadják a korélia korvettjén utazó Leia hercegnőnek (aki ezután elrejtette a terveket R2D2 memóriájába, a folytatást pedig ismerjük, hiszen jövőre lesz 40 éve, hogy bemutatták a Csillagok háborúját).
Persze nem Darth Vader lesz az aktuális főgonosz a Zsivány Egyesben, hiszen ő leginkább az Uralkodó ítéletvégrehajtó ökle és egyetlen Jedi-vadásza, nem pedig a szuperfegyverek kifejlesztéséért felelős beosztottja. Utóbbit az új filmben Orson Krennicnek hívják majd, akit Ben Mendelsohn alakítja (ő az a fehérköpenyes tiszt, aki a Death Troopereknek parancsol, és akinek ha kékre festenénk az arcát, megkapnánk Thrawn admirálist).
Az új Star Wars-film főszereplője a Halálcsillag terveit elrabló Jyn Erso (Felicity Jones) lesz, akit a Lucasfilm elnökasszonya, Kathleen Kennedy úgy írt le, mint a Star Wars-univerzum Szent Johannáját. Mads Mikkelsen Galen Ersót, Jyn apját alakítja majd, akinek a világpusztító masinériák terén szerzett tudása egyaránt fontos a Birodalomnak és a Felkelőknek is. Diego Luna lesz a Felkelésnél szolgáló Cassian Andor kapitány, aki totális ellentéte a rovott múltú, vadóc Jynnek.
Donnie Yen egy Chirrut Imwe nevű harcos szerzetes lesz a filmben, Jiang Wen pedig egy Chirrut nevű, valószínűleg vak harcművész, aki a tradicionális fegyvereknél maradt a modern lézerstukkerek világában. Riz Ahmed Bodhi Rookot, a Felkelés forrófejű pilótáját alakítja, Alan Tudyk pedig K-2SO-t, a biztonsági droidot, aki Gareth Edwards rendező szerint egy anti-C-3PO lesz a filmben, mert a jelleme és a termete inkább Csubakkáéhoz hasonlít majd.
A Star Wars-rajongók legnagyobb örömére egy másik pletykát is igazolt a Disney: Forest Whitaker ugyanaz a Saw Gerrera nevű, tapasztalt harcos lesz, aki Anakint még a Klónháborúk idejéről ismeri, és akit már a Clone Wars-rajzfilmben is láthattunk.