Oscar (Aaron Stanford) egyáltalán nem nevezhető tipikus amerikai tinédzsernek. Britney dalszövegei helyett Voltaire-t olvas, méghozzá eredetiben, művelt, tisztelettudó, intelligens- szóval pont olyan srác, akit egy egyetemi docens apuka csak elképzelhet magának. Ugyanakkor a csajok is bírják, hiszen személyében bizonyítást nyer a tétel, miszerint az okos pasik nem feltétlenül viselnek pápaszemet és elálló lapátfüleket. Igen ám, de őt a korabeli lányok rajongása hidegen hagyja. Szíve hölgye ugyanis nem más, mint.... a mostohája. Eve (Sigourney Weaver) negyvenes évei közepén járó, intelligens és szép nő, de mintha valami hiányozna az életéből. Oscar pedig úgy gondolja, hogy ő az ideális partner ahhoz, hogy megadja neki mindazt a törődést és gyengéd figyelmességet, amit az apja talán túl ügyetlenül próbál meg közvetíteni. A szituációt aztán jól megbonyolítja, hogy Eve barátnője, a csábos Diane (Bebe Neuwirth) felfedezi az Oscarban rejlő szexuális lehetőségeket és nem rest ki is aknázni azokat. A bonyolult viszonyok aztán meglepőbbnél meglepőbb szituációkat eredményeznek, melyek mind közül a prímet a Hálaadás-napi vacsora viszi, ahová a háromfős családon kívül Diane is hivatalos...
A "Tadpole- Mostohám a zsánerem" című film avatatlan kezek közt könnyedén egy újabb szelet amerikai pitévé válhatott volna, de a munkájáért a Sundance Filmfesztivál legjobb rendezéséért járó díjat elnyerő Gary Winick sziporkázó humorú, a nézőket intelligens partnerként kezelő filmet készített. Ez a "szexuális tévedések vígjátéka" sokkal inkább egy nem Woody Allen-által megálmodott Woody Allen film, mintsem a tinédzserek ébredező szexualitását idétlenül reprezentáló komédiasorozat újabb állomása. A remek párbeszédek és a jól megírt karakterek pedig nem utolsó sorban a kiváló színészeknek köszönhetően kelnek életre. Sigourney Weaver ismét kifogástalan játékával ragadja magával a nézőket, míg az idehaza elsősorban a "Faculty- Az invázium" igazgatónőjeként emlékezetes Bebe Neuwirth abszolút parádés alakítást nyújt Diane bőrébe bújva. Az igazi kincs azonban nem más, mint Aaron Stanford, aki magába hordozza egy újabb Tobey Maguire-hoz hasonlatos tehetség ígéretét.
A digitális kézikamerával készített felvételek azt hangsúlyozzák, hogy amit a filmvásznon látunk, nem Hollywood milliókat kasszírozó profi tollforgatóinak újabb kreációja, hanem egy valódi család mindennapjaiba történő "beszemtelenkedés". Ez pedig a Big Brother-mánia korában amúgy is nagyon jól megy mindenkinek...
