Marion Cotillard smink nélkül, atlétatrikóban is istennő a Dardenne-fivérek új drámájában. Felemelő film a mindennapok drámáiról, a kitartásról és a szolidaritásról.
Jean-Pierre és Luc Dardenne (Srác biciklivel, A gyermek, Lorna csendje) ismét a jóléti társadalom felszíne alá nézett, egy hétköznapi történeten keresztül mutatva be, Belgiumban sem csak csokoládéból van a kerítés. Sandra depressziós volt, de pont, amikor már visszamehetne dolgozni, el akarják bocsátani a gyárból – csak akkor maradhat, ha meg tudja győzni a munkatársait, hogy mondjanak le a prémiumukról, mindkét kiadást nem tudja finanszírozni a cég. Sandra tehát felkerekedik, hogy hétvégén felkeresse minden kollégáját és előadja nekik a lehetetlen kérést. De ki mondana le 1,000 euróról csak azért, hogy egy társa megtarthassa a munkáját? A velejéig mai, realisztikus helyzetre változatos válaszokat kapunk.
A látszólag jelentéktelen ügy kapcsán bemutatkozik az egész alsó-középosztály: arab és afrikai bevándorlók, akiknek megvan a maguk baja, agresszív és segítőkész munkatársak, akik hol reménykedéssel töltik el Sandrát, hol újra a kétségbeesésbe taszítják. Nagyon labilis még: néha gyémántkemény, máskor viszont legyőzi az elkeseredés, és kis híján visszazuhan a depresszióba. Mellette áll férje (Fabrizio Rongione), sőt néhány másik támogatót is megnyer magának, mégis végigizguljuk az útjait, számolgatva a támogatást ígérők lassan gyarapodó szavazatait. Sokan mellé állnak ugyan szóban, de nehéz dolog a szolidaritás: mindenki attól fél, majd őket bocsátják el Sandra helyett.
A Dardenne-fivérek ezúttal is nagyon egyszerű, dokumentarista eszközökkel dolgoznak, nincs kísérőzene, Sandra pedig ugyanazt a rövid monológot mondja el minden ajtóban. A Két nap, egy éjszaka így teljesen természetes hatást kelt, mégis végig izgalmas és megindító: vele együtt hánykolódunk, aggódunk, vajon sikerülhet-e a terve, mit hoz a hétfői szavazás, megtarthatja-e munkáját. A befejezés ugyanolyan kijózanító arculcsapás, mint az egész film: ez a valóság, nem pedig egy tündérmese.
Az abszolút főszereplő Marion Cotillard játékáról csak nagy szavakkal lehet szólni: egy pillanatig sem őt látjuk a vásznon, hanem egy kétségbeesett belga családanyát – elképesztő, mennyire át tudott lényegülni egyszerű gyári munkássá, aki kénytelen megalázó küzdelembe indulni, pedig az egész lényétől idegen a „koldulás”, és nincs is olyan állapotban, hogy végig tudja ezt csinálni. Sandra mégis talpon marad, és megerősödve tér vissza az életbe – így Belgium Oscar-nevezettje végső soron optimizmust sugároz és a tenni akarást élteti.
