Történelemkönyvek külön fejezete a világuralomról álmodó, dicső tettei után nemes egyszerűséggel csak "Nagy Sándor" névvel illetett macedón uralkodó hírhedt hadjáratokkal tarkított pályaképe. Történetét a legújabb filmes adaptációban kora gyermekkorától követhetjük nyomon, tanulóéveit és dicsőséges kalandozásait is megismerve, egészen halálos ágyáig.
A görög mitológia és történelem iránt nagy az érdeklődés Hollywoodban. Különösen kiélezett versengés folyt már évek óta két neves direktor közt: a véres-realizmusáról elhíresült kemény Oliver Stone és a romantikus-zenés filmekben gondolkodó Baz Luhrman Nagy Sándorért folytatott csatájából utóbbi került ki vesztesként, így mélabúsan félreállt Stone és filmje útjából, szomorúan elmerengve félbehagyott filmjének sanyarú sorsán. Oliver Stone pedig a macedón hadvezér vehemenciájával dobta mozis piacra három órás giga-eposzát, melyben címszereplőjének történelemkönyvekből jól ismert sztoriját próbálja sajátosan, a hős személyes benső vívódásain keresztül szemléltetni.
Stone Nagy Sándort szenvedélyes, indulatoktól fűtött figuraként ábrázolja, aki sikeres hadvezéri pályájának vége felé önnön dicsőségétől elvakulva elveszíti a józan mértéket, és végül ez az, ami bukását előidézi. A történetnek a hódítót, mint individumot bemutató oldala több mint korrekt - Colin Farrel szenvedélyes stílusban tálalja Nagy Sándort, alakítása pedig a film egyik erőssége, a jogosan hatalmas elvárásokkal is sikerrel megbirkózó lenyűgöző látvány mellett.
A film önmagában nehezen fogyasztható darab, hiszen a hatalmas volumenű, egyszerűen megfogalmazott, a vizuális effektekre kihegyezett hollywoodi produkciók rajongóinak némi zavart okozhat a főhős pszichés folyamatainak komplex ábrázolása, a Stone stílusához szokottak pedig a kasszasiker-orientált megaprodukciók látványvilágát furcsálhatják, de mindezek mellett A Nagy Sándor, a hódító mindkét mozis tábornak ajánlott, ha nem is kötelező darab.
