"Lehet, hogy egy szappanoperában élek, de boldog vagyok" – mondja a filmben a nős főnöke által elkényeztetett nő. A Férfit látok álmaidban hősei egy szappanopera láncszemeit képezik, sorsuk alakulása éppannyira meghatározható, mint meghatározhatatlan, egyetlen céljuk a boldogulás ebben a siralomvölgyben. Mindenki élni akar, amíg el nem érkezik a magas, sötét idegen, a Halál. Mint Woody Allen figurái általában, felejthetetlen karakterek, nem színészszagúak, hanem emberszagúak.
Ha felrajzolnánk a film családfáját, figyelnünk kellene a szintek közötti átjárhatóságra, és arra, hogy egy ponton minden ág érintkezzen az összes többi ággal. Így bármelyiken landol majd madár, az összes himbálózni kezd. A fa törzse düh és fecsegés, ebben az esetben egy jósnő kristálygömbje, amely a relációk alakulását determinálja, akár úgy, hogy hisznek benne, akár úgy, hogy nem. A narrátor segítségünkre van bizonyos részletek felderítésében, úgy vezet minket, mint Thészeuszt Ariadné fonala. És a labirintusban következetességet látunk: a szövevényes történetekből világosan kitűnik az ok és az okozat.
Helena (Gemma Jones) konstans mámorban él, és ezt hol a whiskynek, hol a javasasszonya által észlelt pozitív energiák kisugárzásának köszönheti. A beszédes nevű Cristal (Pauline Collins) rózsás fényben látja őt fürdeni a jövőben, annak ellenére, hogy Helena nemrég öngyilkosságot kísérlelt meg, miután férje 40 évnyi házasság után elhagyta. Meggyőződése szerint egyetlen ok miatt: nem hagyta abban az illúzióban lubickolni, hogy az idő megállítható holmi külsőséges konzerváló mesterkedéssel. Alfie (Anthony Hopkins) ugyanis saját génjeiben hisz, nem a jóslatokban. Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, vallja. A kapuzárási pánik nyomta rá bélyegét, melyet diadalmas megifjodási tréningekkel palástol: kifehérítteti fogsorát, ehhez hófehér sportkocsit és lakást vásárol, bőrét lebarnítja, és egy szőke nőt vesz el feleségül. Charmaine (Lucy Punch) feleannyi idős, mint ő, magas szexuális étvággyal, és alacsony IQ-val. A színésznő szabadidejében űzött kedvtelése közben ismerkednek össze, Alfie egycsapásra beleszeret, és felajánlja, hogy a lány egyetlen kliense lesz, ha feleségül megy hozzá, és fiút szül neki. Összeillő pár: Alfie a pénzét adja, Charmaine a fiatalságát. A fehér lakás steril tökélyében arra várnak, hogy egymáséi lehessenek, de a Viagra hatása beletelik néhány percbe.
Ezalatt az idős szülők lánya, Sally (Naomi Watts), és férje, Roy (Josh Brolin) közös élete is konfliktusokkal tarkul. Roy önjelölt író, és bár orvosi egyetemet végzett, nem gyakorolja hivatását. Első regénye sikerkönyv volt, de azóta minden próbálkozása kudarcba fulladt, és a jelen pillanatban is az teszi feszültté, hogy visszajelzést vár a kiadótól legújabb kézirata felől. A jövedelemforrás tehát Sally, aki egy galéria alkalmazottja, főnöke pedig legalább olyan vonzó kisugárzású, mint az a nő, akit Roy az alkotás válságos óráiban figyelni szokott szobája ablakából. Házasságukból mindketten kifelé kacsintgatnak. "Az időhúzás nem megoldás", mondja Sally férjének, és ezalatt egyaránt kívánja a kéziraton való pepecselés lezárását, és a közös gyereket. Az amúgy sem harmonikus együttlétükbe napi rendszerességgel robban be Sally anyja, hogy egy kupica kíséretében beszámoljon misztikus-spirituális utazásának értékes tapasztalatairól, és továbbítsa az információkat, amelyeket egy jövőjéért aggódó ember mindenek fölé helyezne. Roy tipikus vő-ellenérzést táplál anyósa szeszélye iránt, és Sally is csak amiatt nem lázad fel a mindennapos lelki nyomás ellen, mert tudja, hogy anyjának jobbat tesznek az illúziók, mint a pszichiáter által felírt gyógyszerek.
Bármennyire is sarlatánnak tűnik azonban Cristal, megérzései mindig beigazolódnak. Roy könyvét elutasítják, Alfie rájön, hogy hibát követett el, Sally egyszerre függetlenedik érzelmileg és szakmailag főnökétől (Antonio Banderas). Mindőjük magánéletében fordulópont következik be, és ez alól maga Helena sem kivétel: új, elsöprő szerelem van kilátásban, az okkultista könyvesbolt-tulajdonos, Jonathan (Roger Ashton-Griffiths) elbűvölő személyében. Míg ő lassan, de biztosan közeledik egyetlen célja felé, mindenki más kapkodva próbál boldogulni: a fiatalok karrier és magánélet kiegyensúlyozásával kísérleteznek, egyik érzelem a másikba söpri őket, Alfie megkísérli visszaudvarolni magát Helenája mellé.
Woody Allen receptje annyiban hasonlít a "költő hazudj, de rajt' ne fogjanak" ars poeticához, hogy a csodákban őszintén hívő, de mégsem önáltató Helenát emeli ki története kereteként, ezáltal hangsúlyossá téve azt az utat, amelyet ő járt be a film során. Egyedül az ő története kerek a boldogságtól, a többiek esetében esetlegesnek érezzük a lezárást. De ez nem zavaró, hiszen a szituációk mindvégig kifogástalan arányérzéktől vezéreltetve váltakoztak, múlt, jelen és jövő csevelyes felcserélhetőségével. És hát az élet ilyen is.
