A Négy tesó mintha Singleton Shaft-remake-jének folytatása lenne, kevesebb csillogással, korhatárosabb szlenggel és közelebbről szemléltetett lőtt sebekkel.
Ismerős környéken járunk: nagyvárosi peremvidék utcakölykökkel és gengszterekkel, bandaháborúkkal és golyóálló cirkálókkal. Scorsese-nek való terep, mivel azonban a neves filmrendező az évek során sajnálatos módon megkomolyodott, a bűnös városok aszfaltszagú krónikái az olyan kismesterekre maradtak, mint amilyen a függetlenfilmesként indult, de megbízható hollywoodi szakemberré avanzsált John Singleton.
A Fekete vidék és a Megoldatlan egyenletek hajdani direktora kedveli a hetvenes évek szikár krimijeinek stílusában fogant produkciókat: a Négy tesó mintha Singleton Shaft-remake-jének folytatása lenne, kevesebb csillogással, korhatárosabb szlenggel és közelebbről szemléltetett lőtt sebekkel. És persze egy kiadós autósüldözéssel, amit a Halálos iramban második részén edződött Singleton-nak mesterien sikerül levezényelnie. Singleton elemében van a gyorsulósávban, jó zenéket választ és jó szögből fényképezi a vérre menő gyorsulási versenyt - az efféle jelenetek láttán az olyan motorizált félistenek, mint Popeye Doyle (William Friedkin Francia kapcsolatának zsaruja) és Steve McQueen San Francisco utcáin szlalomozó Bullitt-ja is elismerően csettintene. Az autósüldözések specialistája csak akkor bizonytalanodik el némileg, amikor a cselekmény a féknyomokkal kidekorált aszfaltról a családi élet berkeibe tevődik át.
A Mercer-testvérek jóval kevésbé meggyőzőek a vacsoraasztal körül, a hálaadáskori pulykavacsora gyászoló résztvevőiként, mint a volán mögött vagy egy méretes mordállyal a kezükben. Már csak így van ez, ha a szcenaristák sokat akarnak: csonttörő akciófilmet és a családi kötelékek széttéphetetlenségéről szóló tanulságos tantörténetet. Aggodalomra persze semmi ok, a pulykavacsora hamar véget ér, és harcedzett hőseink a széles vállain málhás súlyokat cipelő Mark Wahlberg (Boogie Nights, Olasz meló) vezetésével először a hokipályán majd jóval veszélyesebb terepeken bizonyítják az örökbecsű igazságot, miszerint egyedül nem megy. Egyedül talán az asztalon hagyott pulykát sajnálhatjuk: a szépreményű szárnyassal a beígért sztárok helyett valószínűleg a kellékesek végeztek.
