1959-ben egy általános iskola avatóünnepségén az elképzelt jövőt ábrázoló gyerekrajzokkal teli időkapszulát temetnek el. Egy titokzatos, komor kislány azonban rajz helyett véletlenszerűnek tűnő számokkal írja sűrűn tele a papírja mindkét oldalát. Azt állítja, hangok suttognak a fülébe...
Megint egy kényes tudást rejtő kapszula
Fél évszázaddal később kiemelik a földből az időkapszulát, és az iskola diákjai között szétosztják a benne talált rajzokat. A furcsa kislány rejtélyes üzenete Caleb Koestlerhez (Chandler Canterbury) kerül, akit anyja halála után egyedül nevel asztrofizikus apja, John (Nicolas Cage). Bár a tudós világnézete szerint az univerzum keletkezése ugyanúgy a véletlen műve, mint a benne történő események, felfedezi, hogy a kislány által leírt számok az utóbbi ötven év összes katasztrófájának időpontjai, a bekövetkezés helyének koordinátái, és a halálos áldozatok száma. John arra is rájön, hogy további három, még meg nem történt szerencsétlenség is szerepel az üzenetben, melyek közül az utolsó egy világméretű csapás lesz.
John megpróbálja értesíteni a hatóságokat, ám süket fülekre talál, ahogy eleinte az üzenetet író egykori kislány felnőtt lányánál (Rose Byrne) is. Később azonban az ő közreműködésével próbálja felvenni a harcot az egyre fogyó idő ellen, hogy az emberiség elkerülje a közeledő katasztrófát.
A darkos, a fásult, és a hisztis
Alex Proyas rendező pszichoterapeutájával szívesen elbeszélgetnék, mert gyanúsan vonzódik a sötét, apokaliptikus témákhoz, hogy csak A holló-t és a Dark City-t említsem. Míg azonban ezekben sikerült olyan nyomasztó hangulatot teremtenie, amely fogva tartja a nézőt, a Képlet esetében ez csak részben, és csakis a film elején sikerült. Tulajdonképpen egész ígéretesen indul a film a koravén kislány furcsaságaival, a titokzatos számokkal, de aztán már ott megbicsaklik, amikor az egyébként hitetlen asztrofizikus kapásból kiszúrja a számhalmazból a szeptember 11-i tragédia dátumát és áldozatainak számát. Azután pedig a Google (mi más?!) segítségével felgöngyölíti az egész nostradamus-i prófécia tartalmát.
Természetesen, ahogy az lenni szokott, az illetékes szerveket nem hatja meg a közelgő világvége híre, így a főhős egyedül kénytelen felvenni a harcot a kozmikus támadás ellen. Ha Nicolas Cage még mindig ugyanaz volna, mint az Ál/Arc-ban és A fegyencjáratban, amikor átütő karizmája volt neki, talán még el is hinném, hogy esélyes ez a világmentés. De szegény, megfáradt Nicolas-on annyira látszik, hogy belefásult már a hasonló szerepekbe, hogy szinte nekem kellemetlen.
A fiát alakító Chandler Canterbury aranyos kissrác, de nem túlságosan tehetséges, remélem, a szülei időben rájönnek erre, és valami neki valóbb pályára irányítják. A számkörmölő (és ezt szó szerint értem) kislány nagylányát alakító Rose Byrne (Trója - Briszéisz) a másik csapás. Persze biztosan nemcsak az ő hibája, hanem a forgatókönyvíróé is, hogy végig rettentő idegesítő a hisztériázásával. Egy darabig tűrtem, aztán legszívesebben felpofoztam volna, majd végül szinte megkönnyebbültem, amikor pórul járt. Gondolom, nem ez volt a dramaturgiai cél.
Föld önkívületben
A filmnek volt néhány elismerésre méltó, emlékezetes perce: a repülőszerencsétlenség, a metróbaleset, és a napkitörés igazán élethű és látványos jelenet volt. Ám ha az utolsó háromnegyed órát egy szóval kellene jellemezni, azt mondanám: kínos. Nehéz bármit is írni erről úgy, hogy ne legyen benne spoiler, de mégis néhány pillanatkép: John már évek óta nem tartja a kapcsolatot az apjával (bevallottan maga sem tudja, hogy miért - minek is erőltette volna meg magát az író?), ám a New York utcáit elárasztó ember- és roncstömegen átvágva a katasztrófa előtt 10 másodperccel hazaér - éppen időben. Nem kevésbé megható, ahogy a kiválasztottak fehér nyuszikkal a kezükben szökellnek a fény felé a lágyan hullámzó búzaszerű mező közepén. Ehh, éles szélű meteorit-darabokra térdepeltetném, aki ezt elkövette.
Kinek ajánljuk?
- Akit érdekel, hogy milyen lehet egy alternatív világvége.
- Aki Nicolas Cage-nek mindent elnéz.
Kinek nem?
- Aki nem érti, minek megjövendölni valamit, ha úgyis elkerülhetetlen.
- Aki szerint a földönkívüliek csakis vízfejű, szürke (esetleg zöld) kreatúrák lehetnek.
3/10
