M. Night Shyamalan jobb időket látott indiai rendező legújabb filmjében a legifjabb korosztály körében hihetetlen népszerűségnek örvendő anime-sorozat adaptálására vállalkozott. A trilógiának ígért mese első része rendkívül látványosra és rendkívül butára sikeredett, és minden híreszteléssel ellentétben semmilyen kapcsolatot nem mutat James Cameron véleményem szerint igencsak túlértékelt Avatarjával sem.
A tévében Avatár címen futott rajzfilmsorozat és a belőle készült élőszereplős egész estés feldolgozás visszanyúl a kifejezés eredeti, szanszkrit eredetű jelentéséhez, mely szerint az avatár valamely felsőbbrendű - ha nem a legfelsőbb - lény megtestesülése. Ez lenne Aang (Noah Ringer), a Levegőt uraló léghajlítók közé született fiú, akinek a többi három elem, a Tűz, a Víz és a Föld irányításának elsajátításával kell egyensúly hozni az elemek között. Segítséget kap a vizes lány, Katara (Nicola Peltz) és ellenséget a tüzes Zuko (Dev Patel) személyében. A történet ezzel ki is fújt, a filmet a lányványosnál látványosabb harcjelenetek és lenyűgöző, 3D-ben játszó totálok viszik a hátukon. 103 perc szerencsére nem olyan sok, hogy égetővé váljon a további tartalom hiánya, a gyönyörködésben csupán a hihetetlenül banális párbeszédek zavarják meg a nézőt. Bár a korhatárt tekintve a célcsoport a rajzfilmsorozaténál kicsit idősebb, az biztos, hogy Shymalan filmjét a szülők büntetésének szánta ? és persze a gyerekeket sem lett volna muszáj ostobának nézni...
Shyamalan korábbi rendkívül szépen felépített történeteit elnézve, egészen meglepő, hogy Az utolsó léghajlítót is jegyzi forgatókönyvíróként is, a könyv ugyanis igazi fércmunka. A legszembetűnőbb hiba vele, hogy abszolút nem érzi, miből mennyi kellene, előkészítést igénylő részeket csap össze három képkockában miközben hosszan időz lényegtelen részleteknél. Rendezőként sem igazán van a helyzet magaslatán, a színészvezetésben például csúfosan megbukott: a Gettó milliomosban remeklő Dev Patel önmaga karikatúrája, a többiek meg egyszerűen csak felejthetők.
