Az Örkény Színház május 9-én mutatja be Diggerdrájver c. előadását, ami egy Londonba emigrált magyar markológép-kezelő, Diggerdriver blogírásaiból születik. Beszélgetés Epres Attilával a készülő előadásról.
Ki talált rá Diggerdriver blogjára?
Bagossy László rendező, bár nekem sem volt ismeretlen ez a téma, mert érintett vagyok, a lányom tavasszal költözött ki Belgiumba. Emiatt is olvasgattam a Határátkelőt, ami azoknak a fóruma, akik külföldön élnek, vagy ki akarnak menni, ide ír Diggerdriver is.
Egyértelmű volt, hogy te legyél Digger?
Egyszer Laci bejött a színházba, mondta, hogy nézd meg ezt a blogot, olvasgatom, és csak téged látlak magam előtt. Hozzá kell tenni, hogy Bagossy már csinált hasonlót korábban Kecskeméten, E-chat címen. Németországban bevett dolog blogokat színházi előadássá alakítani. A Diggerdrájver izgalmas anyag, komolyan és őszintén foglalkozik a hazaszeretet, a haza-elhagyás következményeivel, az ebből fakadó lelkiismereti problémákkal, miközben szellemes.
A KSH adatai szerint tavaly 31 500 magyar távozott el az országból, ami 44%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ad a blog valami választ arra, hogy miért mennek el az emberek?
Annyira megnyugtatóan intéződik azoknak a sorsa, akik kimennek, hogy ez csábítóan hat azokra, akik elvágynak. Ma már az internet összekapcsolja az embereket, kevesebb a félelmük, bátrabban próbálkoznak. Persze benne van az az apátia is, amit az ország politikai szétszakítottsága miatt itthon érezni lehet, az ember vágyik egy másik demokráciára, ahol biztosabb és nyugodtabb az élet, a megélhetés, akár annak árán is, hogy elhagyja a szülőhazáját.
De sokan vissza is jönnek.
Digger erről azt mondja, hogy aki lelkiismerettel dolgozik, azt sokkal jobban megfizetik és megbecsülik, mint nálunk. Egy rendes szakmunkást, aki szereti, és jól csinálja a szakmáját. Sok atrocitás éri, mint civil embert, mint a vállalkozót. Emiatt vált itthon számára fojtogatóvá a légkör.
A blogban számomra az az egyik legemlékezetesebb gondolat az, amit a feleség mond, hogy mióta Londonban élnek, azóta van döntési szabadsága.
Igen, ez fontos gondolat, központi kérdése az előadásnak is. Hogy micsoda különbség, hogy az ember azért nem vesz meg egy ezer forintos játékot a gyerekének, mert nem telik rá, vagy azért, mert van már belőle elég.
A haza elhagyásán kívül sok mindennel foglalkozik még Diggerdriver. Mik ezek?
Kb. 50 témát dolgoztunk most fel a blogból, vannak benne olyanok is, amik nem a központi, lelkiismereti vagy mentális kérdéskörhöz tartoznak, inkább az anyagot színesítik, pl. nosztalgikus emlékek Magyarországról. Azt a mélyen rejtett, bújtatott és titkolt honvágyat szeretnénk megmutatni, amit Digger soha nem mond ki, sőt, inkább tagad. Ez igazán szívet tépő. Annak a fájdalma, hogy ez miért Londonban jött össze, miért nem itthon? Hogy ezek a szakemberek, munkások, remek emberek már elvesztek Magyarország számára. Ö itthon, a szakmájában elért a csúcsra. A legjobbak közt volt, ezt az értéket elvitte magával. Nagyon jól tolerál és egyensúlyoz, egészséges személyiséggel rendelkezik, nem agitál, nem rémít el, nem sulykol, hanem kérdez. Elsősorban önmagával vitatkozik, de akarja, hogy mások is szóljanak hozzá ahhoz, amiről ír.
Az egyik bejegyzésben a haza elhagyását egy váláshoz hasonlítja, ami után szeretjük magunkat áldozatnak tekinteni…
Igen, fájdalom van benne. Ha az egész történetben a megelégedettség mellett fölsejlik valami fontosnak az elvesztése, az ezzel járó magány.
A statisztikák szerint az emigrálók 70%-a egyedülálló. Digger ebben más, hiszen feleséggel és gyerekkel kezdett új életet.
Ez lényeges momentum. Mondja is, hogy nem maga miatt csinálja elsősorban, hanem a gyerekéért, hogy neki jobb élete legyen. Ők is megjelennek majd az előadásban, a Sötétben Látó Tündérhez hasonló módon. Nem aktív szereplők, inkább képek, fölsejlő helyzetekben jelennek majd meg.
Te gondolkodtál már azon, hogy elmenj külföldre?
Nekem olyan szakmám van, amivel nem lehet máshol élni. Egyébként engem is csábít egy nyugodtabb és megbecsültebb életforma, de én már megbirkóztam a magyarországi viszonyokkal és nem hagyom, hogy hasson rám a letargia.
Az előadást a volt Shure Stúdióban mutatjuk be, ami négy éve zárva van.
Ez engem személyesen is érint. A feleségem is a Budapesti Kamaraszínház társulatának volt a tagja, még régen, sok barátom játszott ott, akik négy évvel ezelőtt állástalanok lettek. A kirakatban még ott porosodik a fényképük. Egy színházat bezárni tragikus dolog. Úgy érzem, hogy valami jót teszünk azzal, hogy kinyitjuk. Visszamentünk valamit.
A darab aktuálisa, frissessége és a máról beszélése is lényeges.
Az európai mozgás, az új népvándorlás természetes folyamat, és minket is elér. Mivel a határok átjárhatóak, és alapfokú nyelvtudással is lehet már boldogulni, ennek a folyamatnak be kellett következnie. Csak az a kérdés, hogy egy ország mennyi szakembert tud nélkülözni. Anyagilag is másképp kell gondolkodnunk, túl sok munkanélküli és idős ember van, akit nem tud majd eltartani a keresőképes lakosság. Azért izgalmas erről beszélni, mert nem arról van szó, hogy ott mennyivel jobb, vagy itt mennyivel rosszabb, hanem arról, hogy ez a jelenség milyen problémákat vet fel mentálisan és racionálisan.
