Igen magasra tette a lécet korábbi két nagyjátékfilmjével Steve McQueen: mind a Bobby Sands halálba torkolló éhségsztrájkját delikát részletekbe menően ábrázoló Éhség, mind az érezni nem képes szexfüggő férfi portréja, a Shame – A szégyentelen kvalitásos mozi volt. Nem mellékesen egy pazar Michael Fassbenderrel a főszerepben.
Ennek fényében minimum elsöprő alkotást vártunk a Solomon Northup regényét feldolgozó 12 év rabszolgaság kapcsán, főleg hogy az egyik főszerepet ebben is Fassbender alakítja. Ami talán a legfontosabb: a rendező megoldotta a feladatot, hollywoodiasan epikus drámát is képes volt mesterien levezényelni.
Steve McQueent az emberi természet érdekli. A test és a lélek határai, hol van az a pont, amikor megszűnik a humánum, és a felsőbbrendű intelligencia ellenére állatokká válunk. Mindezt végtelenségig „lebontott” képi világon keresztül mutatja be. Nem fontosak a technikai bravúrok, a kompozíciók cizelláltsága, elég az egymásnak feszülés, mint Fassbender és Rory Mullen több mint húszperces, vágás nélkül felvett szópárbajánál az Éhségben.
A hollywoodi dramaturgia nem engedett ekkora teret a rendezőnek a 12 év rabszolgaság esetében, de megtalálta a fogást a klasszikus álomgyári szabályokon, amiben a történet dramaturgiájának szegmentáltsága a segítségére volt. Egy (megtörtént) sztori valakiről, aki nem törik meg. 1841-ben rabolják el a New Yorkban szabad emberként élő, megbecsült hegedűművészt, délre viszik, hogy rabszolgaként eladják. Itt több gazdája is lesz, például az egészen emberséges Ford nevű fickó (Benedict Cumberbatch kicsi, de fajsúlyos fellépése), de tudatossága miatt eléggé hamar a kegyetlenségéről hírhedt gyapottermesztőhöz, Edwin Eppshez (Fassbender) kerül. Itt kezdődik igazából a harc két ember között. Ez a két végletkarakter igencsak illik a McQueen-univerzumba, a rendező e két figura harcában képes azt az összetettséget ábrázolni, amit két korábbi művében egy „komplex emberben” oldott meg.
Akárhogy is nézzük, nem nagyon lehet belekötni a 12 év rabszolgaságba. A pátosz még éppen elviselhető, még talán az egészet végig lehet nézni anélkül, hogy zsebkendő kerülne elő. Michael Fassbender sokadik alkalommal bizonyítja, hogy korunk egyik legjobb színésze (ráadásul itt annak kezei alatt dolgozik, aki felfedezte őt a köznek), és a Solomon Northupot alakító Chiwetel Ejiofor is perfekt a maga módján. Egy mellékszerepben még Brad Pitt is megmutatja, hogy több mint egyszerű pozőr. De ez már színtiszta bónusz.
