A lemenő nap ereje

Stallone karrierjének, nos, nem merem azt írni, hogy alkonya, maradjunk annyiban, hogy utóbbi időszaka, elég érdekesen alakult. Amikor komolyan vette, hogy ő így közeledve a hetvenhez (!) még mindig egy akciósztár, magára húzta ikonikus karaktere, Rambo fejpántját, amikor viszont szimpatikus öniróniával lasszózta össze kor- és pályatársait, olyankor születtek A feláldozhatók-filmek. Ez utóbbi egyenes leszármazottjának tűnhet a Szupercella, hiszen az egész mozi alfája, hogy együtt szerepel benne a két szupersztár, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. Az mindenesetre nem a legjobb előjel, hogy a nagy duett mellé benyomták mellékszereplőnek 50 Centet, legalább is a hasonló motivációból született Al Pacino – Robert De Niro közösködés (A törvény gyilkosa) után a rapper nem számít jó kabalának. Aztán az első húsz-harminc percben kiderül, hogy a dinoszauruszok most épp megint harapni jöttek, nem bohóckodni. És itt rögtön elkezd kényelmetlenné válni a moziszék. Jönnek sorba az akcióklisék, a WC-papírból gyúrt hidrogénbombák, a béna és idejétmúlt kiszólások és a valóságtól teljesen idegen szituációk – viharvert poszterek egy általános iskolai szekrényben.

[img id=509432 instance=1 align=left img]Schwarzi szaval!

Nem tudom megmondani, mikor fordul át ez a csalódást és bennem némi értetlenkedést is keltő vonalvezetés szórakoztatóvá, de valahol megtörténik. Egyrészt konkrétan filmként is elkezd működni a Szupercella. Kiderül, hogy van azért 2013-kompatibilis része is a koncepciónak, gondolok itt például magára a börtönre, ahonnan a faterék épp szökni készülnek, s ami egy remekül összerakott, hatásos, kicsit sci-fi, de hihető környezetet teremt. Meg aztán Sly és Schwarzi mégsem felejtettek el játszani, még ha főként utóbbi esetében többször is felvetődött, egyáltalán tudott-e valaha – itt van egy néhány perces egyszemélyes jelenete, amelyben bizonyosan több mimikát mutat be, mint eddigi pályafutása során összesen. (Talán a politikusévek tanították meg végül az igazi kamuzásra?) Nála egyébként még tetten is érhetünk némi önreflexiót, olyasmit, ami A feláldozhatókban kaptunk, de összességében tényleg nem erre megy rá a film. Az a helyzet, hogy a Szupercella az, ami: hamisítatlan akciómozi, még ha a két szereplő miatt képtelenek vagyunk nem idézőjelben látni az egészet.

Hakninak remek

Végeredményben tehát én nem állítom, hogy a két rutinos alfahím 2013-ban is ugyanolyan tökösek, mint amikor még VHS-en néztük őket dzsungelharcosként, vagy épp szintén szökni készülő fegyencként (ha jól számolom, Sly negyedik alkalommal dobbant a rácsok mögül). Ilyet még reklámszlogenbe sem illik írni, ha komolyan akarjuk vetetni magunkat. Azt gondolom, hogy a Szupercella relatíve kisebb kaliberű színészekkel is egy korrektül működő film volna, így viszont a két ikon nem kevés többletértékkel ruházza fel. Bizonytalan vagyok abban, hogy akkor most kell-e nekik még itt balhézniuk, vagy el kéne már fogadni az idő múlását. Mindenesetre Amerikában a film ha meg nem is bukott, de egyáltalán nem volt nagy siker, mint ahogy ezeknek a sztárok már jó ideje nem mozgatják meg istenigazából az ottani közönség fantáziáját. Ez a nosztalgiabiznisz Európában és hát főként a mi térségünkben működik igazán, ahol ma sem lenne nehéz találnunk olyan autószerelő műhelyt, amelynek falán még ott virít egy Cobra-poszter.

Kinek ajánljuk?
- Akiknél még mindig tart a nyolcvanas évek.
- Akik épp szökni készülnek.
- Akik kikapcsolnák az agyukat egy ártalmatlan estére.

Kinek nem?
- Akik szerint már kínos ez az egész nagypapa-kommandósdi.
- Akik azt hiszik, sztárjaink vénségükre nekiállnak drámázni az akció helyett.
- Akik régen sem néztek Rambót, és most sem érdekli őket A feláldozhatók.

7/10