A Beszélnünk kell Kevinről nem az a típusú film, amit már hónapokkal megelőz a híre széles körben, mindenki felkavaró botrányról beszél jó előre, és csak azért is látni akarja, tényleg olyan durva-e. Pedig Lynne Ramsey filmje a maga módján sokkal keményebb tabukat feszeget, mint a legtöbb sokkolónak kikiáltott film. Arról szól, hogy egy anya nem szereti a gyerekét. Ami pedig ennél is ritkábban megpiszkált kérdés: nem azért nem szereti, mert eredendően egy pokolfajzat. Hanem azért, mert az anyaság az egyik legfélelmetesebb dolog a világon.
Eva (Tilda Swinton) élvezi az életét, munkája miatt a világot járja, eszébe sem jutna feladni ezt, egy nem várt terhesség miatt mégis erre kényszerül. A bőréből viszont nem tud kibújni, a terhességet és az anyaságot egyáltalán nem a sors ajándékának tekinti, fagyos idegenkedéssel fordul a gyerekhez és felfordult életéhez. Az, hogy ebből valami tragikus fog kisülni, akkor is világos lenne, ha az idősíkok keveredése miatt közben nem látnánk Evát néhány évvel később, magányosan, meggyötörve, tönkrement élettel, megszégyenítve, amint a házára és autójára öntött vörös festéket Ágnes asszonyként bűnhődve kénytelen lemosni.
Eva és gyermeke, Kevin kapcsolata ellentéte mindannak, amit a mainstream filmgyártás a családról mesélni szokott, a család itt nem a biztonságos menedék az ijesztő külvilág elől, hanem sokkal rettenetesebb, mint a külvilág.
Kevin az anyatejjel issza magába a szeretetnélküliséget, és olyan gyerekké válik, aki labilisabb lelkű nézőknek egy életre elveszi a kedvét attól, hogy egyáltalán eszükbe jusson, hogy gyerekük legyen. Eva pedig, ahogy lassan az iszonyat mindennapjai részévé válik, próbálná menteni a menthetőt, de akkor már minél inkább kapálózik, annál jobban belemerül csak a mocsárba.
A film elsősorban nem arról szól, hogyan lesz ebből a helyzetből groteszk tragédia - ehhez ugyanis egy fontos dimenziót figyelmen kívül hagy a rendező, Kevin kapcsolatát a külvilággal. A kicsavart anya-gyerek kapcsolatot, meg Tilda Swinton bűnhődését és reménytelennek tűnő feldolgozási kísérleteit viszont bőr alá bekúszóan nyomasztóan mutatja be a film, amit csak megerősítenek a bizarrul vidám zenék. Két jelent instant klasszikus: Eva vállalati buliját és a halloweenező gyerekek mellett hazakocsikázó nőt egy életre megjegyzi, aki látja.
És persze azért is kemény ez a film, mert mindenki beleláthatja saját családját, és ehhez mégcsak nem is kell tömeggyilkosok között felnőni. Ezt jól mutatja, hogy nincs két kritika, ami ugyanúgy fogná meg a felmerülő kérdéseket, valószínűleg, mert öntudatlanul mindenki saját mintái alapján próbálja megérteni. Van olyan, hogy egy gyerek gonosznak születik? Ez maga az anyaság horrorja, vagy inkább a szeretetnélküliségé? Mennyire hibás az apa, aki mindebből semmit sem vesz észre? És ami a legfélelmetesebb kérdés, mi van, ha a saját gyerekünkkel nem úgy alakulnak majd a dolgok, mint szeretnénk, és nem lesz menekülés?
A Beszélnünk kell Kevinről ezektől a felvetett kérdésektől működik igazán jól - és ettől mindennél iszonyatosabb Eva helyzete. Mert jéghideg gyermekében saját magát kell, hogy lássa.
