Ó Rodrigez. Az univerzális fiatal texasi rendező remek műfajparódiái a "Desperado" óta a hazai videótékák legkedveltebb darabjai közé tartoznak. Gondolhatunk például első világszerte ismertté vált filmjére, a "Zenész"-re (El Mariachi), melyet huszonnégy évesen, fillérekből, két hét alatt forgatott le a mexikói utcákon puskákkal fel és alá kergetőző színészei segítségével.
Vagy az "Alkonyattól pirkadatig" című brutális horrorparódiájára, mely külön fejezetet érdemelne a vámpírológiában. Univerzálisnak azért mondhatjuk őt, mert legtöbb filmjét nemcsak rendezi és írja, de gyakran fényképezi, vágja, zeneszerzi és producerkedik is felette.
Hasonlóképp volt ez a "Kémkölykök" első részével, majd annak kasszasikerét elkerülhetetlenül követő második résszel is. Ez a szatirikus, akciódús családi műfajkevercs-találmány már nem olyan ütős, mint Robert Rodrigez korábbi filmjei, de azért még van benne fantázia.
A "Kémkölykök 2." szórakozott professzora, Dr. Romero (Steve Buscemi) elvonul egy lakatlan szigetre, hogy megalkossa a gyerekek legkedvesebb játékát, az élő mini-állatkertet. Kísérletei kezdetben remekül sikerülnek, de sajnos hormon és gén malőröket követ el, s így olyan apró és óriás állatkeverékeket szabadít magára és a világra, mint a szárnyas malac, a majompók, a kutyabárány, a kígyóbéka és társaik.
Teremtményei bár elég rémisztőek, alapjában véve roppant barátságosak, csakúgy, mint a sziget kincses barlangját őrző eleven csontváz kollekció. Na és ebbe a történetbe keverednek bele zseniális kémkölyök 1 és 2 meg rémtehetséges kémkölyök 3 és 4, meg a szüleik meg a nagyszüleik.
Ez utóbbiakról hamar kiderül, hogy hajdanán ők maguk is titkosügynökök voltak, így jól illeszkednek az apokaliptikus környezetbe. A belekavarodás tétje természetesen nem kevesebb, mint az Államok elnökének megbízásából végrehajtott világmegmentés, vagyis a szigeten elrejtett univerzális hogyishívják visszatulajdonítása. A herkentyű ugyanis különféle bűvös tulajdonságokkal bír, mint például sugároz, beszippant vagy hanglégtelenít (vagy mi?), sőt bekapcsolt állapotban megszűnteti az elektromosságot is.
A film megalkotásakor Rodrigez hasonlóképp cselekszik, mint Dr. Romero. A forgatókönyv lombikjában összeereszt kígyót, békát, azaz megidézi néhány filmműfaj jól ismert imágóját, hogy létrehozza a gyerekek legújabb kedvenc játékszerét. A minden pillanatban tettre kész kémkölyköket James Bondként és Lara Croftként pattogtatja a vásznon.
Előkotorja az elnök embereit a "Man in Black"-ből, az elszabadult állatfarmot a "Jurrasic Park"-ból, a kincses barlangot "A kincses sziget"-ből, stb. Banderas mellé latin-amerikai virtust, a kémfilmekből elmaradhatatlan legújabb szuperfegyverekhez (például mágneses-fejrepülő, lángolt-lábrepülő, csodagumi) pedig hipermodern digitális trükköket s némi vásári filozófiát kever, aztán - ahogyan mi is - kissé riadtan szemléli elszabadult teremtményeit, de végül megbékülve távozik.
Mert hát mi mást várhatnánk egy harmadik évezredi családi kasszasiker-vígjátéktól, mint elődei árnyékában elszabadult fantáziát.
