Ott van például a "Tom és Jerry", melyben adott két karakter, a gonosz és buta Tom és a pici, de okos Jerry. Történeteik százszor is végignézhetőek, hiszen a nézőknek, mindig örömet okoz, ha láthatják, az igazáért leleményesen megharcoló jót győzedelmeskedni a rossz felett. Mivel a történet nincs tanulság híján, hőseink akár gyerekeink szeme láttára is agyon püfölhetik egymást a legváltozatosabb szadista módszereket alkalmazva. Számos filmet láttunk már efféle dramaturgiával, mely együttérzésünkre alapozva építi fel a feszültséget. És akkor jön az osztrák Michael Haneke és készít egy furcsa játékot, melyben kiiktatja az erkölcsi megnyugvást okozó biztonsági szelepeket, melyekre támaszkodva szokás szerint megengedett az erőszak végeérhetetlen látványa a képernyőkön. Nála a buta és ártalmatlan Jerrység esélytelenül áll az okos és kíméletlenül gonosz Tomsággal szemben. Megmutatja az erőszakot védőháló nélkül, naturálisan, virtuálisan.
Átlag osztrák polgárcsalád érkezik tóparti nyaralójába. Jólét. Apu szerel, anyu főz, kutya ugat. Aztán beállít egy ártatlan képű srác, azt mondja a szomszédasszony küldte tojásért. Megkapja, elejti, újra megkapja, újra elejti. Közben jön még egy vicces fiú, aki meg kölcsönkéri az előszobából a golfütőt. Aztán egy jól irányzott ütés a családfő térdére a golfütővel és a ház lakói marionett bábszínházként járják a két fiú komponálta haláltáncot. Mintha vírus került volna a jóléti társadalom kiszámíthatóan működő gépezetébe. Mit akar a két fiatalember? Természetesen legyilkolni a családot, de nem akárhogyan. Elvárásaik hasonlóak egy átlag filmnézőéhez. A történet legyen hatásos, sokkoló, legyen benne izgalmas üldözési jelenet, vér, meg sztriptíz, és persze megható pillanat.
Mint a legzseniálisabb művek, a "Furcsa játék" is egyszerűsége miatt a legmegdöbbentőbb. Egy-két mozdulattal húzza ki lábunk alól a valóságosnak képzelt talajt, s azon túl mintha semmi sem maradna, amibe kapaszkodhatnánk. Az ördögi páros áldozatai nem idealizált mozihősök, akik jók, szépek és leleményesek. Az asszony nem fotómodell, a férfi nem superman, s a kisfiuk sem imádni való csodagyerek. Csúnyák, tanácstalanok és kiszolgáltatottak. A "Furcsa játék" vérbeli anarchista minimálfilm, mely nem csak a megnyugtató együttérzés lehetőségét vonja meg tőlünk, nézőktől, de erőteljesen provokál is. Nem mutatja ugyan egyenesben a véres jeleneteket, hiszen feltételezi, hogy a néző képzelete elég tágas ahhoz, hogy maga előtt lássa, milyen egy meztelenre vetkőzött, megalázott nő vagy egy szétlőtt gyerekfej. De egyfajta virtuális meghasonulást idéz elő, mikor az egyik gyilkos pajkosan kikacsint a nézőtérre, s megkérdezi tőlünk, hogyan tovább, mintha természetesnek venné jobb híján a gonosszal való azonosulásunkat.
Haneke filmjeivel legérzékenyebb ideáinkat célozza meg. Széttöri elkényelmesedett fogyasztói társadalmunk komfortos biztonságillúzióit, megmutatja, hogy egyvalamiben lehetünk biztosak csupán, hogy - ha nem is veszünk róla tudomást - a halál ki-bejár magas kerítéseinken, zárt ajtóinkon keresztül. A "Furcsa játék" olyan számítógépes kiűzetésjáték a mesterséges Paradicsomból, mely nem tartozik a felejthető moziélmények közé. Lehet, hogy a néző bosszankodik a moziból kifelé jövet, azt mondja, ez azért durva, de észre sem veszi és a történet belé költözik, ki-bejár gondolataiban, s már nem tud ugyanúgy filmet nézni, mint azelőtt. Az osztrák jólét "Veled is megtörténhet"-je nálunk is működő pokolgép.
