Ördöggerinc

  • judelaw / PORT.hu

Guillermo del Toro, mexikói szármzású rendező neve itthon elsősorban hollywoodi munkái, a Mimic vagy a Penge 2 okán ismert. Ám ahhoz, hogy az álomgyár felfogadja kézművesnek, először hazájában kellett bizonyítania olyan alkotásokkal, mint például az 1992-es Chronos.

Mexikó fia tavaly hazatért, hogy ismét spanyolul borzolgathassa az idegeket, s a speciális effektusokkal teletűzdelt látványhorror helyett most egy idegörlő, a Hitchcock-i hagyományokat tiszteletben tartó gótikus mesét forgatott. A Más világ című film elsőszámú konkurensének kikiáltott Ördöggerinc valóban nem marad alul a Nicole Kidman nevével fémjelzett produkcióval való összehasonlításkor.

A helyszín a húszas évek Spanyolországa, ahol a polgárháború emberek százezreinek életét tette tönkre, oltotta ki, vagy éppen tette mindörökre értelmetlenné. Ebben az időben tart fenn árvaházat Carmen asszony (Marisa Paredes-t mindig öröm látni), aki professzor Casaresszel (Federico Luppi) karöltve próbál tucatnyi árván maradt fiún segíteni.

Emellett jelentős aranykészletet halmoztak fel a köztársaság mellett harcolók támogatására, így aztán nem is annyira véletlen, hogy Franco tábornok csapatai az intézmény udvarára egy embernyi bombát dobnak, amely azonban nem robban fel, s most nyugtalanító módon, "dolgavégezetlenül" áll a talajba fúródva.

Ide érkezik egy nap a kis Carlos, akinek hamar be kell illeszkedni a többiek közé, ha nem akarja, hogy Jaime, az intézet rosszfiúja állandóan őt szekálja. S ha nem lenne így is eléggé nyugtalanító a helyzet mind a lelkek, mind a külvilág frontján, akkor egy állítólagos suttogó kísértet gondoskodik arról, hogy szegény fiúknak éjjel se lehessen nyugodalmuk...

Egyszerre a háború hátországában szenvedők drámája és hátborzongató kísértethistória tehát del Toro legfrissebb alkotása, amelyet hazánkban egyelőre csak a Titanic közönsége élvezhet, de remélhetőleg - talán éppen a Más világ sikerén felbuzdulva -, hamarosan az Ördöggerinc is begyűrűzik majd a magyar mozikba.