Fedőbűn

Bizonyára számtalan pedofil éli le az életét anélkül, hogy tettekre váltaná szexuális fantáziáit, viszont aki enged a kísértésnek, az nem csak morális értelemben bűnt, hanem jogi értelemben vett bűntényt is elkövet. Innentől kezdve nem csak erkölcsi, hanem büntetőjogi felelősségre vonással is számolnia kell. Ez tovább bonyolítja a helyzetet, már csak ezért is, mert a pedofil bűncselekményeknél a dolog természetéből fakadóan mindig van tanú, akinek elhallgattatásához további bűncselekmény(ek) elkövetése szükséges. Mint például a fenyegetés, a gyilkosság vagy az emberrablás. Markus Schleinzer címszereplő Michael-je (Michael Fuith) utóbbit választja.

A film a 35 körüli Michael és áldozata, egy 10 éves kisfiú (David Rauchenberger) együttélésének utolsó öt hónapját dolgozza fel.

Gazda szeme hizlalja a jószágot

[img id=319779 instance=1 align=left img]Kicsit körülményes ugyan a hosszútávú fogva tartás, de ha már megvan az infrastruktúra és kialakul a napi rutin, akkor aránylag gördülékenyen működik a dolog.

Az egyik legfelkavaróbb elem a filmben éppen ez a látszatra ártalmatlan gördülékenység, a kispolgári gyakorlatiasság sok profán rutincselekvéssel, ami a néző szemében az elvadult, megvetendő perverzióval szemben egyértelműen a "normális" világhoz tartozik. A kisfiúnak melegítője és papucsa van meg színes ceruzái, és békésen mosogat a fogva tartójával vacsora után. Michael nem kegyetlenkedik feleslegesen. Igyekszik a pincébe zárva élő Wolfgangnak a lehetőségekhez képest mindent megadni, amire szüksége lehet. A csavar a dologban, hogy a szeretetteljes gondoskodás hatását keltő mozzanatoknak gyakorlati céljuk van, mégpedig nem más, mint a hosszútávú, minőségi élvezet.

Máshonnan ismerős képek

A "jól tartás" lehetőségeinek persze határt szab a lebukás veszélye, ezért ha kispolgári környezetben mégiscsak jelen vannak az emberrablásos történetek ismert (képi) kellékei, a hangszigetelt pinceajtó, a lehúzott redőny, az időkapcsolós áramadagolás...

Schleinzer megkímél minket a szexuális aktusok közvetlen látványától, ehelyett főleg gyakorlatiasságukban iszonyatos mozzanatok képeivel utal a történtekre (Michael lemossa magát és a bevásárlás bejegyzés mellé egy x-szel is megjelöli az adott napot). Gerald Kerkletz operatőr kamerája kerüli a drámai beállításokat, végig távolságtartóan rögzíti (mintha dokumentálná) a tettes és az áldozat hétköznapjait. Ha a néző hozzászokott a látványvilághoz és a házi szokásokhoz, akkor egy-egy pillanatra el is felejtheti, hogy mit is lát valójában, olyannyira családias, az apa-fia viszonyból ismert képek dominálnak. Ezzel az egyszerűségében erős eszközzel Schleinzer újra és újra két vállra fekteti a nézőt: amit látunk nem fér össze a szexuális indokból elkövetett gyerekrablásról alkotott önvédő elképzeléseinkkel, a helyzet nem visel olyan szélsőséges jegyeket, amik a kivételes, extrém szörnyűségek kategóriába utalják és eltávolítják tőlünk a történetet. Így azonban rajtunk szárad a mese, és el kell fogadnunk, hogy a dolog megeshet akárhol, akármikor, akárkivel.

Gyakorlati ember

Valószínűleg a szörnyeteget sem ennyire középszerűnek és halálosan unalmasnak képzeljük el. Michael családja átlagosnak látszik, őt magát a munkahelyén visszahúzódónak ismerik, de azért két munkatársa meghívja egy síelős hétvégére, ahol még valami kalandszerűségbe is belekeveredik.

Mégis van egy pont, ahol a papucsos férfi látványától megfagy a nézőben a vér: pillanat, amikor tudatosodik Michael tökéletes amoralitása és a hozzá tartozó érzelem nélküliség, az empátia teljes hiánya. Legkésőbb akkor, amikor Michael magától értetődő szakszerűséggel csomagolja be és dobja a kukába a szomszéd hetek óta kétségbeesve keresett macskájának tetemét, leesik, hogy milyen gondolatmenet húzódik meg a hétköznapi iszonyat mögött. Hogy a fogság valószínűleg életfogytig tart. És mert tudjuk, hogy mi célt szolgál, azt is könnyen kikövetkeztethetjük, hogy Michael szándékai szerint meddig húzhatja a fiú: valószínűleg addig, amíg korából és fejlettségéből adódóan veszélyessé nem válik fogva tartója számára – vagy szexuálisan érdektelenné. Végülis ezt a komoly infrastruktúrát a praktikus Michael nem feltétlenül egy generációra tervezte.

Kinek ajánljuk?
- Akik értékelik a klisétémák újszerű megközelítését.
- Akik elviselik a nyers őszinteséget, akkor is ha fáj.
- Akik szerint osztrák művészfilmet nézni menő – főleg ha Haneke szinte állandónak mondható casting direktora a rendező.

Kinek nem?
- Szerelmes tiniknek első randira.
- Akik nem bírják a szenvtelenséget.
- Akiknek minden esetben szükségük van a feloldásra.

9/10