Minden adott egy jó kis hidegháborús kémsztorihoz: bulldogfejű amerikai hírszerzők, dörzsölt oroszok és genya kelet-németek, de Steven Spielberg új filmje valójában egy ravasz biztosítási ügyvéd meséje, aki a barátságtalan Kelet-Berlinbe érkezik nyélbeütni egy jó kis üzletet.
Ha egy kritikus azt írja egy filmre, hogy tisztességes iparosmunka, az rendszerint udvarias bírálat, mondván, az illető rendező letudta azt, amit vállalt, de annál egy grammal se többet. A Kémek hídja-áról az embernek rögtön az jut eszébe, hogy Steven Spielberg egy igazi iparos, több évtizednyi szakmai tapasztalattal a háta mögött, aki minden tudását beleadta ebbe a filmbe, igazi iparosmunkát végzett, de szó lehető legjobb értelmében. És ez a tudás viszi el az egész filmet, hiszen a történet izgalmas ugyan, de nem földrengető, hiába magyarázzák nekünk azt, hogy 1960-ban az emberiség sorsa függött egy rutinszerű fogolycserén. Történt ugyanis, hogy az amerikaiak elfogtak egy szovjet kémet, a szovjetek pedig valamivel később lelőnek egy amerikai U-2-es kémrepülőgépet, és elfogják annak pilótáját. Logikus a fogolycsere – feltételezve, hogy mindkét fél már szert tett a megfelelő információra -, és a nemhivatalos ügylettel azt a „civil” ügyvédet bízzák meg, aki eddig az orosz kém védelmét látta el. A cserét a hideg, romos Kelet-Berlinben ejtenék meg, ám a kelet-németek menet közben bekavarnak, mert ők már csak ilyenek.
A Kémek hídja az első képsortól kezdve elképesztően élvezetes: egy szürke, jelentéktelen, fanyar képű pasast látunk, akit civil-ruhás rendőrök követnek, de rendre sikerül átvernie őket, majd letartóztatásakor is sikerül a bizonyítékok egy részét megsemmisítenie a rendőrök előtt, fapofával. És Spielberg végig ezt csinálja, csodásan megágyaz az egyes jeleneteknek, majd valami szemtelen fordulattal csavar egyet a történeten, vagy csak lendületet ad a cselekménynek, és érződik, hogy ő maga és az egész stáb remekül szórakozik. Ehhez a játékhoz rengeteg kütyüt is kaptak, mindenféle kémeszközöket, abszolút korhű jelmezeket és díszleteket – egy remek bírósági jelenetben a főszereplők a riporterek eldobált vakuizzóin masíroznak végig – egy valóságosnak tűnő kémrepülőgépet bazinagy kamerákkal és persze az eredeti berlini helyszíneket. Ezek nem csak részletek, ezek mind beépülnek a film szövetébe, és ehhez jön a Coen testvérek forgatókönyve és Tom Hanks alakja. Ő viszonylag fiatalon is Hollywood egyik „nagyöregje” volt, aki minden műfajban és minden szerepben otthon van, de a legjobban talpraesett átlagemberként szerepel, akin nem fognak ki azok a fránya körülmények. Hanks sosem volt rendkívüli színész – aligha lehet egy Kevin Spacey-vel vagy Christopher Walkennel összehasonlítani –, de sosem botlik meg, és mindig óriási alázattal játszik, és van benne valami kajánság is, ami az ilyen öreg rókákra jellemző, és érdemes megjegyezni, hogy a Kémek hídjában minden fiatal szereplő vagy naiv vagy buta. Ahogy azt Kovács Gellért filmszerész megfogalmazta: „Tom Hanks napjaink James Stewartja” – és mit tesz isten, Stewart játszott egy, ehhez a történethez szorosan kapcsolódó filmben, az Az FBI sztoriban. És ami azt illeti, az is érződik, hogy Spielberg minden tudása mellett a film és a történelem iránti minden szeretetét is beletette.
Pontszám: 10/9
Kinek ajánljuk? Aki a régimódi közönségfilmeket szereti – ami nem jelenti azt, hogy maga a film avítt lenne -, és persze a történelem iránt érdeklődőknek, noha a film nem minden ponton marad hű az eredeti történésekhez. Mivel Tom Hanks élete egyik legélvezetesebb alakítását nyújtja, logikusan ajánljuk a filmet minden rajongójának.
