Jirí Barta filmjében az eldobott, elfelejtett, elveszett, padláson hagyott kincsek életre kelnek, és saját törvényeik szerint kezdenek működni. Szappanopera, akcióparódia, társadalmi szatíra és stop-motion bábfilm egyben.
Mihez kezdjünk, ha van egy régi bőröndünk, tele vedlett, régi játékokkal? Mire jó egy szalmakalapos baba, mire jók az eldobált társasjáték-alkatrészek, az elveszett gombok és lerágott végű ceruzák, a régi kisvonatok, a felhúzhatós, kattogva-csörömpölve araszoló, fémből készült állatok, mire jó egy fél marék gyurma, néhány babaláb vagy a fröccsöntött, műanyag szörnyek? Az idei Titanic Filmfesztivál animációs blokkjának legeredetibb, legfurcsább kis kakukktojása volt Jirí Barta A padláson című filmje, nagy öröm, hogy bekerült a hazai filmforgalmazásba. Nyilván a nézőkért való harcban a filmnek meg kell majd küzdenie azzal, hogy az uralkodó animációs filmtrendekbe nehezen illeszthető: nem képregény-adaptáció, nem álcázott horror, nem fantasy, ez egy stop-motion technikával készült, a nyers szöszmötölés-barkácsolás hangulatát megidéző báb-animáció, mely ódivatú bájával, kreativitásával, humorával tör utat a digitális trükköktől roskadozó, 3D-s csodák között.
Jirí Barta filmje teli van könnyedséggel, pimaszsággal, játékossággal, eredetiséggel. Mintha csak egy szürreális szappanoperát néznénk: a padláson felhalmozott lim-lomok életre kelnek, és szappanoperai idillben töltik napjaikat. Az elégedett kommuna lakói: Schubert, a fején söröskupak tökfödőt viselő, gombfülű gyurmaemberke, egy kényes ízlésű, rendkívül hiú, nyalka marionett, egy állomásfőnökként ténykedő, jószívű, bátor játékmaci, és szívük hölgye, a szalmakalapos, szőke baba, aki egy személyben teljesít mindent, amit csak egy jóságos anyukától és egy stepfordi feleségtől elvárhat az erősebb nem. Az asztalra minden nap torta kerül, a megfáradt bábokat minden este egy mosolygó, anyáskodó szőkeség várja finom vacsorával, miközben Madame Curie, a társaság rádióadóját vezető, hiperaktív egérkisasszony is boldogan karattyol a háttérben.
De kiderül, hogy törékeny ez a paradicsomi állapot, egy nap bizarr kukkoló kattan rá mindenki kedvencére: egy hatalmas aranyfej kezdi követni a szőkeséget. Ráállít egy kukacként tekeredő kamerát, követi a lány minden lépését, mozgósítja poloska-hadseregét, sőt, végül egyenesen elrabolja. Kommuna vagy diktatúra, ez itt a kérdés: két fura közösség feszül egymásnak, egy csapat hűséges lakótárs, akik mindent megtennének egymásért, és egy hatalmas erőszak-apparátussal (bogárhadsereggel, műanyag szörnyekkel, zöldségkatonákkal) és profi lehallgató berendezéssel felszerelt diktatórikus birodalom, élén az aranyfejűvel. Innentől kezdve műfajt váltunk, és egy akcióparódiába csöppenünk, a hűséges társak porszívó-helikopteren erednek a gonosz nyomába, hogy a sorozatban klónozott babák között megleljék a saját, egyetlen pótanyukájukat.
Érdekes, hogy vannak élő szereplők a filmben, az ellenszenvesen szivarozó, napszemüveges aranyfejet színész alakítja, aki festékmaszkja alatt leginkább egy utcai mutatványosra emlékeztet, aki szobrot játszik. Egy kíváncsi kislány is betéved a bábfigurák közé, de ő is veszélyezteti a lényecskéket, Schubertre, a gyurmafigurára például rálép, és a cipője talpára préseli.
Ebben a filmben a pozitív szereplők csak tárgyak lehetnek, nem kizárt, hogy olyan alkotó filmjét látjuk, aki érzelmesebben viszonyul a tárgyakhoz, mint az emberekhez. Különc, ártatlan, bogaras, költői és nagyon eredeti Jirí Barta filmje, nagy hiba kihagyni.
