Úgy tűnik, az ifjú filmesek megunták a BBC-re oly jellemző letisztult adaptációs iskolát, és az angol romantikusokat legújabb feldolgozásaikban őszintén, szubjektíven, néhol dokumentarista módon viszik vászonra. Cary Fukunaga Jane Eyre-a után Andrea Arnold is elkészítette a maga Brontë-jét, hogy felkavarja a XXI. századi érzelmeket is.
Nehéz film az Üvöltő szelek, az volt minden feldolgozásban, Andre Arnold azonban minden eddiginél nagyobb erőpróba elé helyezi azokat a nézőket, aki vállalkoznak rá, hogy ismét meghallgassák Heathcliff (James Howson) és Catherine (Kaya Scodelario) szerelmének történetét. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a XIX. század maga is olyan nemes és szofisztikált, mint az az irodalmi nyelv, melybe csomagolva megismerhettük. Andrea Arnold legújabb filmje folyamatosan emlékeztet rá minket, hogy az emberek minden korban ugyanolyanok: szenvedélyesek, esendők és gyarlók. Az eddigi adaptációk kifinomultságát hiába is keressük a 2011-es Üvöltő szelekben, annál inkább jelen van Emily Brontë könyvének vadregényes romantikája és nyers ereje, mely kultregénnyé tette a művet.
Arnold legfontosabb elmozdulása az eredeti történettől, hogy Heathcliff szerepét egy fekete színészre, James Howsonra osztotta. Valószínűleg sokaknak fog tetszeni ez a merész változtatás, én kissé öncélúnak érzem, ami a szájbarágó szimbolikán túl gyengíti is a történet hitelességét. Ettől eltekintve Andrea Arnold filmje húsba vágó, zsigeri erőket mozgat, melyek a mozitermet elhagyva is hosszan kísértik az embert. A film sokat köszönhet Robbie Ryan szívbemarkoló képeinek is, melyek tökéletesen visszatükrözik a hősök lelkében dúló küzdelmeket. A film tobzódik a természet hol szép és hol pedig inkább visszataszító közelképeiben, melyek még inkább aláhúzzák a történet ösztönösségét, csakúgy ahogy a film nagy részét uraló gyerekszínészek játéka is.
Miközben a filmnek számos erénye van, elképzelhető, hogy a könnyed romantikus történetekhez szokott nézők vagy a klasszikus BBC-s feldolgozások rajongói nehezen fognak megbirkózni Andrea Arnold újraértelmezett történetével. A több mint kétórás játékidő, a naturalisztikus ábrázolás ilyen mértéke, az erőszakos karakterek és a lassan hömpölygő sztori nem teszi az Üvöltő szeleket könnyen fogyaszthatóvá – de ha mindez nem rettent el minket tőle, a maradandó filmélmény garantált.
