George Clooney rendezésétől azonban nem kell óvakodni: izgalmas, feszes politikai dráma, parádés szereposztással.
Idusnak nevezik a római kalendáriumban a hónap közepét: március idusa pedig arról lett nevezetes, hogy i.e 44-ben Brutus és társai ezen a napon ölték meg Julius Ceasart, hogy megszabadítsák a zsarnoktól a köztársaságot. Ez úgy jön ide, hogy George Clooney legújabb filmjének is ez az eredeti címe (Március idusa), ám a hazai változat a semmitmondó A hatalom árnyékában címet kapta, holott üres frázisok helyett a tanítvány-mester viszonyt és a leszámolást felidéző bármiféle utalás sokkal jobban összefoglalta volna a rendező saját elnevezését. George Clooney ugyanis egy 2008-as színdarabot dolgozott fel 2011-es rendezésében, és bár a stúdió szerette volna a színmű eredeti címét (Farragut North) használni a filmváltozat elnevezésekor is, végül egyetértettek abban, hogy a római utalás jobban is hangzik és a témához is kapcsolódik.
George Clooney politikai elköteleződését talán nem kell bemutatni: a színész-rendező kampányolt Haiti és Darfur ügyében is - utóbbival kapcsolatos tüntetésen idén édesapjával együtt le is tartóztatták, továbbá Barack Obama és a liberális politika lelkes támogatója. Rendezőként is szeret politikus témákat feldolgozni, kedvenc témái közé tartozik a szórakoztatóipar és a politika működése, a Jó estét, jó szerencsét! című filmjében szerencsésen házasította őket össze, A hatalom árnyékában a politikai kampányok rendszeréről fest riasztó képet egy ártatlan és jószándékú fiú megromlásán keresztül.
George Clooney saját magát rendezte a központi figurát játszó kormányzó Mike Morris szerepében - és bár veszélyes terepre merészkedett, amikor egy ekkora horderejű szerepet bízott saját magára, sikerrel boldogult a kihívással. A partnerének kiválasztása azonban közel sem volt ilyen egyszerű: eredetileg Leonardo DiCaprio kapta volna a fiatal kampányoló szerepét, ám végül úgy döntött, hogy csak cégén keresztül szeretné ellátni a produceri szerepeket a készülő filmben. És noha a szörnyűséges Chris Pine-tól kezdve több név is felmerült a főszerepre, végül az angyalarcú Ryan Gosling mellett döntöttek, akinek 2011-ben gyakorlatilag minden sikerült. A Drive, az Őrült dilis szerelem és a Blue Valentine mind-mind arra voltak példa, hogy egy új sztár van születőben: szerencsére Ryan Gosling beváltottta a hozzá fűzött reményeket, és Stephen Meyers szerepében hozta a tőle elvárható minőséget. Ami nem kevés: A hatalom árnyékában egy jó értelemben vett politikai dráma, abszolút nem lihegik túl a politikai háttér megrajzolását, a döntések és árulások hálójában bontakozik ki a karakterdráma. A fejlődés- (vagy épppen hogy anti-fejlődés) történet, a főszereplő ártatlannak induló karaktere hatalmas ívet jár be a film elejétől a végéig - erőlködés nélkül.
A két A-listás főszereplő mellett első osztályú színészek villannak meg: mindenképpen kiemelkedik Phillip Seymour Hoffman jelenete és a jelenléte a konfliktuskezelés különböző fázisaiban, és akkor a tenyérbemászó Paul Giamattit és az izgága Marisa Tomeit nem is említettük, és Evan Rachel Woodot is mindig jó viszontlátni, ha csak egy kis butuska szőke szerepében is.
Nincs érvünk A hatalom árnyékával szemben, szép férfiak egy komoly és fontos filmben. Talán az üzenet egyszerűségét: “A politika mocskos dolog” reklamálhatnánk, de ennyire naivak még mi sem vagyunk. Nem egy ízig-vérig hollywoodi, fordulatos és izgalmas, szórakoztatónak szánt film fogja megváltani a világot, de átkozottul fontos, hogy ilyen fajsúlyosabb, elgondolkodtató témák is helyet kapjanak a széles közönségnek szóló filmek között. A modern demokráciánkban mindenki a saját sorsának kovácsa, életének egyszemélyben saját zsarnoka, saját Cézára és saját Brutusa.
Kinek? Nem csak politikusoknak, a férfisárm örök rabjainak.
