zene: Jerry Goldsmith
vezényel: Jerry Goldsmith
kiadás éve: 1997
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 46:32

A háborús történetek azért hálásak a filmkészítők számára, mert a kiszemelt téma (legyen szó akár valóságos esetről, akár fikcióról) számtalan oldalról megközelíthető: egy alakulat küzdelmén keresztül éppúgy bemutatható, mint a politika szemszögéből, emellett a frontvonalon farkasszemet néző felek is alternatívákat biztosítanak, de közkedvelt a hős katona kiemelésével történő ábrázolásmód is, amely az egyén dicsőségének mámorával igyekszik feledtetni a tragédiákat és a borzalmakat. A felsoroltak mindegyike kiváló eszköz a filmesek kezében, az alaptörténetek terén azonban már szűkül a helyzet, az esetek nagyobb hányadát ugyanis inkább a két világháború mozzanatai teszik ki, mintsem az ó- vagy a középkorban történtek. Ennek oka persze érthető, hiszen egyrészt ezekről áll rendelkezésünkre a legtöbb tényszerű információ, másrészt a közelmúlt eseményei, s mint ilyenek, könnyebben azonosulnak velük a nézők, mint a korábban bekövetkezett háborúkkal, csatákkal vagy ostromokkal.

Az amerikai George S. Patton tábornok a második világháború egyik ünnepelt és emblematikus alakja volt, kinek cselekedetei számos győzelemhez vezettek, ugyanakkor személyét vegyes megítélés övezte (katonatársai körében éppúgy, mint a sajtónál), mivel sikerei mellett önfejűségéről, keménykezűségéről, valamint túlzottan militarista jelleméről is ismert volt. A háború befejeztével számtalan cikk és könyv készült a nem éppen könnyű természetű hősről, akitől még a magabiztosnak tűnő németek is rettegtek, s ilyen személyként természetesen Hollywood figyelmét sem kerülhette el: az Álomgyár "A tábornok" című életrajzi háborús drámával állított emléket Patton számára, karrierjének azon időszakára szorítkozva, amely az észak-afrikai hadjárattól a német birodalom bukásáig tartott. A hét Oscar-díjjal jutalmazott alkotás forgatókönyvét, a történelmi tényeken alapuló "Patton: Ordeal and Triumph" című kötetből kiindulva, Francis Ford Coppola és Edmund H. North írták, vászonra pedig Franklin J. Schaffner direktor közreműködésével alkalmazták.

Minthogy a rendezői széket végül Schaffner foglalhatta el (ő ugyanis már a stúdió negyedik jelöltje volt erre a projektre), a zeneszerző személye pedig nem különösebben volt kérdéses, ugyanis magával hozhatta Jerry Goldsmitht, akivel ezt megelőzően "A majmok bolygója", valamint a "The Stripper" című dráma kapcsán dolgozott együtt, s akivel aztán a rendező 1989-ben bekövetkezett haláláig bezárólag alkottak elválaszthatatlan rendező-zeneszerző párost. A majd háromórás játékidővel bíró alkotáshoz alig több mint félórányi zenét használtak fel (ehhez hasonló aránnyal bírt a szintén 1970-ben bemutatott "Tora! Tora! Tora!" is), ami a szerzőt eleinte rosszul érintette, az egyeztetéseket követően azonban végül maga is belátta, hogy a jelenetek nagy része nem igényel zenei támogatást. Az alapkoncepció szerint a score-ral főként a tábornok (akit George C. Scott alakított) három fő tulajdonságát kellett közvetíteni: vallásosságát, katonás jellemét, valamint régies stílusát. Az ezen alapokból kiindult munka végeredményeként egy olyan kompozíció született, mely csekély játékideje ellenére is zajos sikert aratott, és nemcsak az Oscar-jelölése (abban az évben végül Francis Lainak ítélték oda a szobrot a "Love Story" score-jáért) révén maradt napjainkban is ismert, hanem örökérvényű főtémájáról is.

Az elmúlt több mint negyven év során ezen filmzene számtalan változatban megjelent már, ám minthogy játékideje mindössze félórás, a tartalom mindegyik esetében - egy-két perc, illetve néhány monológ híján - majdhogynem megegyező, függetlenül attól, hogy mely kiadó égisze alá tartozik (lényegi különbséget inkább a monó illetve a sztereó hangzás, valamint az eredeti, illetve újra felvett verziók jelentenek). Írásomban a Varése Sarabande 1997-ben készült kiadványát vettem górcső alá, amely bár egy újra feljátszott verziót tartalmaz, rögzítése az eredeti zenekarral megegyező kiosztású Royal Scottish National Orchestra közreműködésével, illetve a komponista vezényletével zajlott - az eredeti felvételekre 1969 novemberének első hetében került sor.

A tábornok zenei ábrázolására egy elsősorban dobokra, fuvolára és fafúvósokra támaszkodó induló szolgál. A később "Main Title"-ként ismertté vált darab azonban teljes valójában mindössze két alkalommal (az "Entr'ance"-ben, illetve az "Attack"-ben) tűnik fel, ám a felvezetését - s bizonyos értelemben véve velejét - biztosító három hangjegyes, visszhangszerű trombitamotívum lényegesen többször visszaköszön, Goldsmith ugyanis ezt használta fel Patton jelenlétének érzékeltetésére a drámai, illetve feszült pillanatok közepette. Ennek az egyébként két trombitás közreműködésével előadott motívumnak az érdekessége, hogy a főtéma megszületését követően jutott a komponista eszébe, miközben a tábornok reinkarnációban való hitének tükrözési módján gondolkodott, s mivel ekkor már a zene egy részét rögzítették, ezt utólag vették fel és keverték hozzá a meglévő hanganyaghoz - a Varése-féle felvétel során azonban már mindez egyidejűleg zajlott. Ez a fajta eljárás akkoriban nem igazán volt ismert, később azonban számtalan szerző alkalmazta ezt az utólagos tunningolásnak is nevezhető módszert, melyet szakmai berkeken belül "sweeteningként", azaz édesítésként szokás emlegetni.

A csataterekhez hasonlóan a zenében is farkasszemet néznek egymással az amerikai és a német csapatok, Patton markáns témája mellett ugyanis az ellenfél számára is íródott egy darab, a "German March". Ez a vezértémával egyenértékű színvonalú, győzelemre ösztönző katonás tétel magas vonóshangjaival jelzi a fenyegetettséget, amely az utolsó másodpercekben tetőződik, ám ezen fejlődés csupán az albumon figyelhető meg, a film alá ugyanis csak az első fele került, melyet a vágások miatt az "Entr'ance"-szal kellett összefonni. S bár a későbbiekben a "German Advance"-ban még visszaköszön ez a motívum, lényegét és élét a "German March" megnyirbálásával gyakorlatilag kiölték az alkotásból. A produkcióból teljes egészében elhagyott, ám itt megtalálható tétel a "The Hospital", melyet Patton pofonosztása alá készített a szerző. A direktor egyáltalán nem kívánt zenét illeszteni ide, ám Goldsmith úgy vélte, hogy emocionálisabbá tudná tenni a jelenetet - melyhez hasonló a valóságban is megtörtént, s amellett, hogy a sajtó is felkapott hírként kezelte az igazságtalan esetet, tettéért majdnem lefokozták a hadvezért. Schaffner szabad kezet adott barátja számára, ám a tétel megírását és a képsorok alá történő illesztését követően a komponista is egyetértett azzal, hogy a szóban forgó részlet score nélkül jobban megállja a helyét, s viccesen megjegyezte, hogy nem dolgozott hiába, mert az albumon biztosan helyet kap majd.

Az eddig kiemelteken túl az album többi részét az underscore jellegű tételek (mint például a "The Battle Ground" is) teszik ki, melyek kapcsán főként a feszült várakozás, a hezitálás, illetve a vallásosság (utóbbi a "The Cemetery"-ben, illetve a "No Assignment"-ben figyelhető meg, melyek a hívő Pattont bemutató képsorok alá íródtak) zenei megjelenítését figyelhetjük meg. Goldsmith ezeknél elsősorban az oboára, a fuvolára és a vonósokra szorítkozik, de fontos szerep hárul az üstdobokra, illetve a mély vonósszólamokkal párosuló zongorára is, és persze a jellegzetes trombitavisszhangokra. S bár ezen trackek nem annyira árulkodnak a szerző pályafutásának erre az időszakára oly jellemző kísérletezgetésekről, mint például a "Tora! Tora! Tora!" vagy "A majmok bolygója" hasonló részei, ugyanakkor itt is találni érdekességeket, hiszen a "The First Battle" erejéig például még egy tehénkolompot is megszólaltatott az ütőhangszerek mellett.

Patton véleménye szerint minden dicsőség mulandó, vitathatatlan érdemei azonban éppúgy fennmaradtak az utókor számára, mint Jerry Goldsmith általa ihletett dallamai. Nem mondom, hogy ne lennék kíváncsi arra, milyen egyéb dallamokra sarkallta volna a komponistát e történet akkor, ha a film több zenét bírt volna el, ám a végeredményt így is pazarnak tartom, és a legjobb háborús filmzenék közé sorolom. A szerző "Patton"-höz készült főtémája az elmúlt évtizedek során számtalan koncerten is felcsendült már, legtöbbször egy másik háborús hősről, MacArthur tábornokról szóló filmhez íródott vezérmotívumával együtt, mely szvit a "The Generals" címet viseli.

Jelen kiadvány első tizennégy tétele tökéletes hangminőségben és keverésben mutatja be Goldsmith ide vonatkozó muzsikáját, a korong végén található öt tétel (melyeket fenti értékelésemnél nem vettem figyelembe, az csupán "A tábornok" aláfestésére vonatkozik) pedig a "Tora! Tora! Tora!" című filmből származik, melyet szintén újra felvett változatban hallhatunk, ami bizonyos mértékig kuriózumnak számított, ezen album kiadásáig ugyanis semmilyen formában nem volt elérhető.