Ruttkai Éva

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1927. december 31. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 1986. szeptember 27. (Magyarország, Budapest)
Film: 86 db
Cikkek: 3 db


Ruttkay Ottó testvére, Gábor Miklós színész felesége, később Latinovits Zoltán élettársa volt. Russ Éva néven született, mindenki által ismert nevét Lakner Artúrtól kapta, akinek gyermekszínházában lépett fel először alig háromévesen egymondatos szerepével: "Parancsolj velem, Tündérkirálynő!". A kor egyik legnevesebb színésznője, Makay Margit tanította a színészmesterségre. A gyermekszínházban olyan nagyságokkal játszhatott együtt, mint Darvas Lili és Somlay Artúr. 1945-ben lépett fel a Zeneakadémián egy szavalattal, ahol Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója figyelt fel rá és leszerződtette.


Három hónappal később Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében debütált. 1948-tól 1951-ig a Nemzeti Színház művésze volt, együtt játszott többek között Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Rátkai Mártonnal, Ladomerszky Margittal, Olty Magdával. Ekkor szerettek egymásba Gábor Miklóssal, akivel 1950-ben házasodtak össze, két évvel később megszületett lányuk, Júlia. 1951-ben visszatért a Vígszínházhoz (akkori nevén Magyar Néphadsereg Színháza), ahol haláláig játszott. 1960-ban találkozott Latinovits Zoltánnal, akivel egymásba szerettek és a férfi haláláig együtt is éltek.


Ruttkai Éva könyve Parancsolj, tündérkirálynőm! címmel 1989-ben jelent meg. Több mint félszáz filmben és számos tv-játékban szerepelt. Gyakran mondott verseket és sajátos bájjal adott elő sanzonokat, melyeket nagylemezei örökítettek meg az utókor számára. Négy évtizedet átívelő pályája során egyike volt a legszínesebb, legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Szinte minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott. 1987 óta minden év decemberében a Vígszínházban átadják a Gábor Júlia által alapított Ruttkai Éva-emlékdíjat annak a művésznek, akit a színház társulata titkos szavazással erre méltónak talál. A nevét viselő Ruttkai Éva Színház 1994-ben kezdte meg működését.


Díjai, kitüntetései:
Jászai Mari-díj - 1955, 1959
Kossuth-díj - 1960
Érdemes művész - 1966
Kiváló művész - 1971

Film (86)

Hozzászólások

luci87 2023 okt. 12. - 08:00:50
Sok filmben lattam,az Abigélben ( is) felejthetetlen volt.Kedves,termeszetes,a hangjat is kedvelem..
Joan Fontaine 2021 júl. 03. - 17:33:30
Találtam egy érdekes cikket, tanulságos elolvasni. A Latinovitsal kapcsolatos szerelemről szól.
Vannak fotók is, jól ismert fotók, szerintem már mindenki látta őket. Azon gondolkodtam el, hogy ezeket egy harmadik személynek kellett lefotóznia. Mégis annyira spontán, csakis egymásra koncentráló fotók ezek, teljesen kizárva a külvilágot, mintha nem is lenne ott senki más. Így tehát ahhoz is képesség kell, hogy két ember ennyire ki tudja zárni a külvilágot, és ennyire természetes módon és mindenféle gátlásosság nélkül, így bele tudjanak nézni egymás szemébe.
Ruttkai Éva nagyon finoman tudta kezelni a gesztusait. Mindig egyfajta kiegyensúlyozott harmóniát és kedvességet sugárzott magából. Nem ültek ki az arcára azok a szenvedések, amiket el kellett viselnie.
Most, ezt az írást elolvasván azon is elgondolkodtam, hogy vajon van e , volt e joga bárkinek is ahhoz, hogy két ember ennyire bensőséges magán levelezését közszemlére tegye. Főként úgy, hogy az első férj személyére is negatív megjegyzést tesz a második. Számomra elképzelhetetlen, amit állít.

https://www.lobu.hu/vilagra-szolo-szerelem-tortenete-latinovits-zoltan-ruttkai-eva.html
10/10
Éduah 2015 nov. 03. - 23:41:10 10/10
Ruttkai Éva
10/10
Nira1900 2015 márc. 08. - 16:51:04 10/10 Előzmény Pötyidanon
:) Bizony, nem a port.hu az egész világ... :)
Pötyidanon 2013 febr. 11. - 18:16:40 Előzmény atticusworld
na.nem bántani a fiatalságot! 16 vagyok, és nagyon szeretem... :)
_goldie_ 2012 szept. 26. - 23:53:50
kicsi voltam mikor meghalt mégis megsirattam
azóta sok filmjét láttam
kedvencem a Butaságom története
10/10
atticusworld 2012 szept. 26. - 19:45:19 10/10 Előzmény Kõkorszak
Igen, kevés a hozzászólás, gondolom, az idõsebbek, akik emlékeznek idõtálló alakitásaira nemigen tudnak a számitógéppel bánni... A fiatalabbak egy részének fogalma sincs ki volt Ruttkai Éva, a másik része meg úgy menekül a kultúra elõl, mint ördög a tömjénfüsttõl.
Jim Hacker 2011 dec. 15. - 11:21:15
Ruttkai õszinte búcsúja Latinovits-tól: http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=QusUvJxFLS0
Hallgassátok, amíg lehet.
Yuliusz 2010 okt. 20. - 17:29:01 Előzmény mildi
Az teljesen természetes, hogy egy ember, pláne egy színész nem mindenkinek egyformán rokonszenves.
Ruttkai Éva a magyar színház és film klasszikus "aranykorának" egyik utolsó képviselõje volt. Színészi stílusa is ehhez a korhoz köti, bár a mai természetesebb játékstílus is a sajátja volt.
Az igazán patetikus, érzelgõs modor inkább az 1930-as évekre jellemzõ.
A ma minden emlékezõ által varázslatos és káprázatos jelzõvel illetett Bajor Gizi komikus és hallgathatatlan. Ennyit változott a világ.
Ruttkai még játszott együtt Bajor Gizivel az Ármány és szerelem c. Schiller darabban.
Egyébként nem volt depressziós. Latinovits halála nagyon megviselte, és aztán beteg lett.
10/10
Kõkorszak 2010 ápr. 04. - 08:10:34 10/10
Elég kevés hozzászólás van, ahhoz képest, hogy mekkora színésznõ volt!
Én kifejezetten kedvelem, mivel színpadon nem láthattam (mert akkor még nem éltem), ezért minden filmjét megnézem, amit csak tudok. Nagyszerûek! Ruttkai Éva minden idõk legjobb színésznõje. :)
Összes hozzászólás