A Pénzmagyar alcímet viselő rövid, könnyű fogyasztásra ajánlott regény a pénzmozgás egyfajta mellékutas narratíváját vázolja föl, de éppen ennek, azaz a lopás vagy az eltulajdonítás tökéletesen végigvitt alakzatából következik, hogy a pillanatnyi fellélegzésre jelt adó zárlat is inkább a morál útvesztőibe vezet. - Virágh András recenziója Kerékgyártó István Hurok című regényéről.
A Hurok legnagyobb veszélye, hogy nem másra, mint olvasója nyakára szorul. Legalábbis és amennyiben a hónap-nap leosztás szerint „félreérthetetlenül” 2013-ban játszódó történet befogadása során az olvasó a miniszter, a gyárigazgató vagy az élelmiszerbolt-hálózat igazgatójának evilági magyar mintáit kezdi el keresgélni.
Az a kérdés, mennyiben viszi el az (így „szándékoltan” allegorikusnak vélt) olvasatot a gépszerű allúziógyártás, még akkor is, ha egy ponton, körülbelül a történet felénél, a szorosan összefüggő cselekményláncba már a kisemberek prototípusai ékelődnek be. Akik esetében inkább tipikus (vagy legalábbis regényekben és mozifilmekben csúcsra futtatott) figurákra és élethelyzetekre ismerhet rá az olvasó, a gyermekeit egyedül nevelő, kábítószeres testvérét mindenben segítő csemegeboltos, vagy a sikeres elvonókúrán túljutott, de a prostitúció útjára való visszalépés erős kényszerével számot vető fiatal lány személyében.
A Pénzmagyar alcímet viselő rövid, könnyű fogyasztásra ajánlott regény a pénzmozgás egyfajta mellékutas narratíváját vázolja föl, de éppen ennek, azaz a lopás vagy eltulajdonítás tökéletesen végigvitt alakzatából következik, hogy a pillanatnyi fellélegzésre jelt adó zárlat is inkább a morál útvesztőibe vezet.
Másfelől nézve: a Hurok az olvasó elvárásaival űz kényelmetlen játékot. A szöveg közismert toposzokból vezet át a hasonlóan ismert, de nagyobb eséllyel már közelebbről is megtapasztalt vagy átélt helyzetekig, miközben egyre csökkenti a tétet (a társadalmi piramis alsóbb szintjére ugrást elősegítő pénzösszeget tekintve), de egyre nagyobb horderejű problémákat kezd el feszegetni (amennyiben a miniszter korrupciós ügyleteiben közvetlenül részt vevő figurák száma csekélyebb a kábítószer megszerzéséért mindenre képes fogyasztók számánál). A csattanó pedig a végére marad. A szöveg nem nagyon hagy időt arra, hogy az egyes szereplőkhöz meghitt közelségbe kerüljünk. A Hurok olyan világba enged bebocsátást, amely éppen azért unalomig ismert, mert tudjuk, a pozíciók és forgatókönyvek sztenderd tényezők a hálózatban, szemben az állandóan cserélődő nevekkel.
A lassacskán otthonossá váló narratív szerkezetben előbb áldozatként, aztán vádlóként tűnik fel minden szereplő, azaz a feszes formátum közegében mindenkiről két képet kaphatunk. Ezt segítik elő a gyakori szólamváltások is: a kétszereplős jelenetekbe gyakran harmadik félként zárkózik fel egy-egy hangtalan, mentális, belső tónus, amely a dialógusból leszűrhető tanulságokat mélyíti el. A jelenetek nagy tereket nyitnak meg, némileg kihasználatlanul, mert Kerékgyártó regényében a cselekmény mintegy az elhangzó szó hátterében marad. (Mindez a drámai alapsémát tekintve nem feltétlenül meglepő: a Hurok Arthur SchnitzlerKörtáncának legújabb kori prózai átirata.)
A regényben felvetett alapkérdés: mik a következményei, ha egy potentát pofont kap? Saját famulusait pofozza le. (Legalábbis Magyarországon – hangozhatna a sugallt verdikt.) A projekciós lánc azonban hamarosan kiszalad az intézményes keretek közül, és a sarki közértig, illetve magánlakásokig fut, intim színezetet kap. Ez utóbbi hoz új izgalmakat; akkor enged az a bizonyos csomó, amikor a konspirációs thriller a csütörtök esti teleregény díszleteire vált. Lassacskán minden olyan ismerős, minden olyan szomorú lesz. Hazaérünk.
