Unatkozó háziasszonyról készíteni filmet merész vállalkozás, hiába bízik a bátor rendező a túlkeményített ingek és rosszul felvarrt mandzsettagombok híres feszültségteremtő erejében. Adott próbálkozás merészségi fokát tovább növeli, ha nevezett direktor(ina) saját regényén alapuló saját forgatókönyvét álmodja vászonra. A történet akkor lenne szép kerek, ha Rebecca Miller maga játszotta volna el főszerepét (vagy akár az összeset), de ennyire azért nem bevállalós az amúgy színésznőként is ténykedő hölgy, így egy nagy sóhaj kíséretében leemelt néhány csillagot a hollywoodi égboltozatról. A magát kereső, de az istennek sem találó Pippa Lee szerepét tényleg mintha Robin Wright Pennre öntötték volna, aki úgy tud bármely élethelyzetben üveges szemmel meredni maga elé, mint senki más a nyugati parton. Személyes kedvencünk mégsem ő, hanem a lélekmentő suttyó alakjában jelentkező Keanu Reeves, aki viszont a vasvillatekintetet tudja egy egész filmen át bravúrosan kitartani. ' egyébként összetett személyiség, ami leginkább abból derül ki, hogy míg ő csúnyán, addig a felsőtestére tetovált Jézus szépen néz. A vélhetően nagyon eredetinek szánt figurák és filozófiai távolugrások mellett a film a szintén nem mindennapos humorra épít - kábé a karakterfaragáshoz hasonló sikerrel. A The private lives of Pippa Lee több, egyes kultúrkörökben minden bizonnyal érdekfeszítőnek tartott kérdést is feszeget, a moziból kijőve legerősebben mégis az foglalkoztatja a nézőt, hogy a fenébe jött ki a magyar fordítónak a négy.
