Pofa be!

Tim Story leginkább a Birkanyírással bizonyította, hogy mestere a pörgős és feszes dialógszekvenciák komponálásának. Majd két év múlva meggyőzött minket az ellenkezőjéről Luc Besson Taxi című filmjének olcsó remake-jével, az Amerikai taxival, amelyben Queen Latifah erőltetett játéka helyettesítette a nagy dumás francia sofőr, Daniel Morales szerepét. Míg az ezt követő sportdráma a Hurricane Season, illetve Story sajátos romkomja, a Gondolkozz pasiaggyal! egyaránt a szavak ereje mellett tették le voksukat, addig a Pofázunk és végünk valahol a két véglet között van.

A Taxi-remakehez hasonlóan adott a pofázós-pofozós páros, akik eleinte természetesen ki nem állhatják egymást, de az események sodrában összecsiszolódnak, igazi társakká válnak. Story biztosra ment: előkapta a Birkanyírásban hasonló érzelmi beállítottságú karaktert megformáló Ice Cube-ot és hozzácsapta a Gondolkozz pasiaggyal! idegesítő dumagépét, Kevin Hartot, akit ráadásul Ben Barbernek hívnak szerepe szerint, így az az illúziónk támadhat, hogy a Birkanyírás zsarus változatával állunk szemben.

Story nem hazudtolta meg önmagát és ismét talált egy sablonos alibitörténetet. A végkifejlet valójában senkit sem érdekel, de ez nem is lenne probléma, ha cserébe hallhatnánk, hogy dübörög a vicces, de ütős társadalmi mondanivalóval telített szleng. Ben Barber eddig iskolai biztonsági őrként dolgozott, ám nemrég felvételt nyert a rendőrakadémiára. Úgy érzi, ezzel megüti barátnője szigorú bátyja, James mércéjét is, és végre sor kerülhet a lánykérésre. James azonban próbára teszi a betapaszthatatlan szájú, egy kromoszóma híján törpe srácot, és magával viszi járőrözni. A James által rendezett álbalhéktól eljutnak a város leghírhedtebb nagykutyájáig, a fegyvernepper, Omarig (Laurence Fishburne). Aki pedig nagyfiúkkal játszik, az lökje is úgy a dumát! Így míg a kemény zsaru, James leszerepel az első rajtaütésen, Ben gyilkos vakerja lefegyverzi a gengszterosztagot és a velük cimboráló korrupt zsarukollégákat.

Az egyetlen gond, hogy a nézőre mindez már nem hat. Az egésztől olyan érzésünk támad, mintha az Apádra ütök és a Kiképzés szerelemgyerekét beoltották volna egy kis Bad Boysszal. Míg Kevin Hart remekül működött hasonló szerepben a Gondolkozz pasiaggyal! című filmben, addig főszereplőként már kevésbé állja meg a helyét. Ice Cube szintén kiválóan hozta szinte ugyanezt a figurát fodrászban Birkanyírásban Michael Ealy, Leonard Earl Howze, Sean Patrick Thomas és a nagy Cedric The Entertainer társaságában, itt inkább csak a színészi pályán kissé bizonytalankodó rapper imázsát kelti. Emellett a poéngyanús helyzetek is kihasználatlanul maradnak, vagy ha megpróbálják őket kihasználni, az nevetségesen bárgyúvá és egysíkúvá válik. Gondoljunk csak a két kopó és a motoros banda esetére. Az egyáltalán nem kúl szöveg viszont annál inkább ömlik Hart és Ice Cube szájából, amiben azért pár jó poén is akad. Ebből az egyiket már a trailerben elsütik, úgyhogy mindenki oszthat-szorozhat, mennyi van a filmben.

Tim Story pedig néhány kiváló alkotása után talán jobban tette volna, ha átnyergel stand up comedyt rendezni, mert erre a filmre sajnos találó a cím magyar fordítása. A srácok jöttek, pofáztak, mi pedig eddigi jó szokásunknak, miszerint újból és újból jegyet váltunk Tim Story filmjeire, alighanem véget vetünk.