Egy sorozatgyilkos nászutasokat gyilkol Hawaiin - kevésbé finom lelkületű alkotó bizonyára horrort rendezett volna e szomorú hírből. Ám A szökevény (amiben Harrison Ford menekül Tommy Lee Jones elől) forgatókönyvírójaként magának nevet szerző (jó ideje rendezéssel is foglalatoskodó; pl: Menekülés a félelembe) David Twohy többet is, kevesebbet szeretett volna holmi mészárosmunkánál. Egyfelől nem vágyott ő másra, csak kedves időtöltésére, egy újabb jó kis kergetőzésre, fogócskára, ám ezúttal végre valami rendes helyen, all inclusive körülmények között. Mit mondjunk, Hawaii elég szép hely. De tudta ő, hogy a nevesség kötelez, tőle (a Pitch Black - 22 évente sötétség vagy a Riddick - A sötétség krónikája alkotójától) valami nagy dobást várnak a hívei. Jó, jó, legyen világosság, napsütés, tenger és tiszta Hawaii, de kell még egy igazi csavarintás is bele. A többivel nem törődött - a "többi" alatt a filmbe úgy nagy általánosságban szükséges dolgokra gondolunk, mint épkézláb sztori, figurák, akikért (vagy éppen ellenük) lehet szurkolni, s ezt segítő színészi játék vagy netán a leghalványabb izgalomféle. Ilyesmi nem lévén ez a paradicsom attól pokoli, hogy jó külsejű, viszonylag fiatal emberek szaladgálnak benne egymás után, azonos irányba, aztán - úgy a filmidő kétharmadánál - csavarintanak egy nagyot, s folytatják, majdnem azt mondtam: kifulladásig. Dehogy. Ezek nem bírnak kifulladni, öt tüdejük lehet, hiszen végigpofázzák a teljes futamidőt.
Tessék mondani, mekkorát lehet azon csavarni, hogy valakik szaladnak egymás után? Kicsit (egy híres társasjáték neve).
