„Próbáltuk megnézni a gyerekkel, de kikapcsoltuk” – Filmek, sorozatok, amik régen jók voltak, de ma már nézhetetlenek

Megkérdeztünk titeket, kedves olvasók, hogy melyek azok a filmek, amiket régen szerettetek, de ma már nem. Olyan közkedvelt kultfilmek és -sorozatok is előkerültek, amikre nem is számítottunk.

Feltettük a kérdést Facebookon, hogy Melyik az a film vagy sorozat, amit régen szerettetek, de ma már nem tartjátok jónak? A poszt alatti kommentekben előkerültek egészen meglepő címek is, amikről azt feltételeztük, hogy örök kedvencek mindenki számára. De ízlések és pofonok, ugye. Kezdjük is a legsokkolóbbal!

Jóbarátok

A port.hu-n is született már írás arról, hogy elég lesz már a sorozatból.

Elég legyen már a Jóbarátokból!

Biztos, hogy nem lesz túl népszerű ez, de valakinek ki kellett mondania. Persze a Jóbarátokkal szembeni ellenérzésem nem egy egybites érzelmi löket, egy nettó utálkozás, hanem egy jóval komplexebb, alaposan megfontolt vélemény.

Tovább

Persze meg lehet érteni, hogy miért megy még most is állandó ismétlésre téve több csatornán is. De azt is meg lehet érteni, aki már kritikusabb szemmel látja a sorozatot, aki kiszeretett belőle. Egy kommentelő szerint: 

Jó, jónak tartom, de nem úgy, na. Olyan erőltetettnek tűnik most egy csomószor.

Egy másik hozzászólásban pedig azt lehet olvasni, hogy ettől a sorozattól manapság egyenesen kirázza a hideg. Ez is egy vélemény.

Amerikai Nindzsa

Erről ugyan mi is megemlékeztünk egy korábbi cikkünkben, amikor azt írtuk, hogy 

"Ezúttal olyan kultúrtörténeti alkonyzónába teleportálunk, ahol Michael Dudikoff még valóban tényezőnek számított. (...) Joe Armstrong, az amerikai hadsereg közlegénye valahol Soroksár és Indokína határán teljesít szolgálatot,

a Bozótnindzsa Baráti Kör támad rájuk, meglepetésükben pedig az egyenruhás gyépések feledkeznek meg a fegyverhasználatról."

5 pusztító nindzsafilm a 80-as évekből

Történészek szerint a nindzsák fénykora 1450 és 1615 közé volt tehető, mi azonban sokkal inkább az 1981-től 1989-ig tartó időszakot neveznénk meg. Az életellenes ruhák, sminkek és frizurák évtizedében még akkor is üde színfoltot jelentettek, ha az esetek túlnyomó többségében agysejtfaló művekben találkozhattunk velük. Következzék ez utóbbiakból öt alapvetés, mely anno egyetlen VHS-kollekcióból sem hiányozhatott!

Tovább

Kommentelőnk úgy emlékszik vissza erre az egészre, hogy gyerekként szerette, de amikor legutóbb a nosztalgia kedvéért megpróbálta újra megnézni, hát, finoman szólva nem jöttek vissza a régi szép emlékek.

Szomszédok

Igen, a Szomszédok! Annak idején jó volt és szerette is az ember, de ma már nem. Nem tetszhet mindenkinek Etus vergődése vagy az, ahogy burkolt és kevésbé burkolt szexizmust tolnak a gazdagréti lakótelepen. Az idő valakinek megszépíti ezeket a jeleneteket, valakinek meg nem.

Szomszédok és a kellemetlen szexizmus

Ma már ilyen nem mehetne le csak úgy a tévében!

Tovább

Star Wars

A kommentelő nem ment bele, hogy pontosan mi tetszett neki annak idején az egyik legkultikusabb és legismertebb űrfantasyben, de rövid leírásában ott van a lényeg.

Próbáltuk megnézni a gyerekekkel, de kikapcsoltuk.

Feltehetőleg ez a régi, az eredeti Star Wars trilógia akar lenni, ami valóban nehezen befogadható a mai tartalmakon edződött gyerekek többségének. És talán már a felnőtteknek sem olyan egyszerű élvezni a lassú történetmesélést. Megvannak a magai érdemei a Star Warsnak, de a tempója messze eltér a mai filmekétől. Amit szintén lehet szeretni és nem szeretni. 

Űrgammák

Indoklást nem ír a kommentelő, de a kialakult beszélgetésben valaki jelezte, hogy szerinte ezt már anno is kín volt nézni. Azt beláthatjuk, hogy ez a fiatalokat célzó sci-fi-fi sorozat nem volt épp a televíziózás csúcsteljesítménye, ne haladta meg a korát, de anno egy egész szerethető műsor volt, amit tényleg lehetett nagy lelkesedéssel nézni. Ma már persze másként látjuk a műsort, így okkal szerepel a listán. De, ahogy valaki megjegyezte, hogy 30 év múlva a mai sorozatokra is ugyanilyen szekunder szégyenérzettel fogunk visszatekinteni. 

(Aki esetleg szeretné ezt a sorozatot még most is, az ne aggódjon, mert itt egy lista, amit nem a kommentelők ízlése alapján állítottunk össze, és ebben is szerepel az Űrgammák.)

9 retró sci-fi sorozat, amit még ma is imádunk

Az ős-Star Trek ugyanúgy megunhatatlan, mint a buherált citromfacsaró-űrhajókat felvonultató Pirx, vagy a Szív TV „ásza”, a Power kapitány és a jövő katonái.

Tovább

 

A futottak még kategóriában azért megérdemel egy említést a komment szekcióban többször is felbukkanó: