Hová vigyük Nyulit (az unokám) moziba Mikuláskor? Ezúttal - mellékállásban - "elnéző" vagyok, így fizetem be magam A Notre Dame-i toronyőrre. Telt ház már délután (többség felnőtt), és feszültség a levegőben, pedig rajzfilm. Láttam egy pár variánst, nosza, nézzük, milyen ceruzával? Bocs a ceruzáért, ez a mai komputer-rajztechnika annyi mindent tud, hogy ha Victor Hugo látta volna, nem vacakolt volna lúdtollával. Ráadásul a sztori még musical is, így aztán minden együtt van: reménytelen szerelem, sötét középkor, gyilkos ármány, máglya, szép lovag - és persze a púpos Quasimodo, aki szegény olyan csúf, mint a bányarém. De hát az E. T. sem volt szebb, mégis imádta őt mindenki: ezt a fickót is szeretik (a filmen is, a nézőtéren is). Nagy csel, Walt Disneyéknél értenek az emberi pszichéhez.
A sztori cseles. Párizs gonosz Főbírája a csodálatos gótikus templomban tartja zárva a púpost, aki pedig szeretné élni a párizsiak lármás, vidám életét. A kőszobrok biztatására (!) kiszökik, megválasztják a Bolondok Királyának, de aztán kicsúfolják, sőt meg is alázzák. Ő meg pechére beleszeret Esmeraldába, aki kimenti a lincselésre készülő tömegből. Aztán ő menti meg Esmeraldát, mert a gonosz Főbíró üldözi a cigányokat, aztán jön a szép lovag, neki is üldöznie kellene a cigányokat, de nem teszi, mert ő is beleszeret a szép Esmeraldába. Kettejük vetélkedése természetesen egyenlőtlen, de a végén mégis a nagylelkű púpos menti meg a lány, sőt a lovag életét: védenceivel mint pókember mászik összevissza a katedrális falain, tornyain, nincs olyan gonosz katona, aki utolérhetné. Egy szó mint száz, azok egybekelhetnek, szegény Quasi meg zokog. (A nézőtér is...)
De Hollywood nem adja fel, egy kedves parasztlány kézen fogja a Púpost, lesz itt másik esküvő is, a hepiend teljes... Ne bánkódjunk, hogy Victor Hugo forog sírjában - az ő sztorija kegyetlenebb, ott mindenki meghal - és az jobb lenne? Itt viszont a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, mindezen izgi és olykor szürrealista képregényben gyönyörködhetünk. (Zokogáshoz kazetta, CD-segédlet kapható.) Nekem a legjobban az a jelenet tetszett, melyben a megolvasztott harangok levét leöntik a tornyokból, és az egész Notre Dame aranyesőben úszik, és sok undok katona ott fullad a forró fémesőben. Az a fura, hogy még egy ilyen gyorskultúrás műfajban is van pedagógia: emberi jogok (a másság védelmezése), a külső nem számít (Quasi csúnya ugyan, de ő is tud valamit: olyan erős, mint két elefánt), a hatalmasok gonoszak (visszaélnek a törvénnyel). A nép, ha zsarnok hecceli, szörnyű, de a szabadság jóváteszi. Más kérdés, hogy mindez rózsaszín mese - de Victor Hugóé is az volt, és itt, a rajzfilmben mindez helyén is van.
Olvasom, hogy a Walt Disney cég legalább egy nullával lekörözte az összes többi filmstúdiót a milliárdokért folytatott versenyben: pénz és filozófia, mese és valóság, banalitás és szépség valahol mégis csak találkozik. (A bevételt egyébként megérdemlik: négy évet bütyköltek a rajzokon, ami nem semmi.) Kár, hogy a gépész túlságosan felsrófolta a hangerőt, ami egy kicsit megviselt. De hát a kultúráért meg kell szenvedni...
Ja, és Nyulit, az unokámat mégsem visszük ide Mikuláskor: még csak hároméves, és ezeket a bonyolult emberi-társadalmi viszonyokat még nem tudná élvezni.
