A kék virág a romantika óta a boldogság szimbóluma. Kérdés persze, melyikünknek mit is jelképez - a Philip K. Dick 1977-es írása alapján készült film szereplőinek például a titkon termesztett, stílszerűen kék virágból nyert H-anyagot, az azonnali függést okozó kábítószert, mely tucatszám szedi áldozatait a közeljövő, 2013 Los Angelesében. A Kamera által homályosan futurisztikus vonásai és az író személye ellenére nem annyira cyber-, mint inkább drogfilm, méghozzá a különleges fajtából. A "rotoszkóp" technika - az élő szereplőkkel rögzített jeleneteket utólag animációvá alakították - "köztességének" köszönhetően tökéletesen illeszkedik a mű irrealitás és realitás, álom és ébrenlét, kábulat és józanság határmezsgyéjén egyensúlyozó karaktereihez; az identitás teljes felszámolását, felbomlását középpontjába állító történethez.
Linklater nem kevés iróniával castingolt - a főszerepeket alakító színészeknek így vagy úgy, de köze van a drog- és cyberkultúrához; a főszereplő Keanu Reeves már a Mátrix előtt is gyógyszergyárak adatait szállította a fejében (Johnny Mnemonic), Robert Downey Jr. és Woody Harrelson maguk is függőséggel küszködnek/tek, Winona Ryder pedig annak a pszichedélikus drogokkal kísérletezgető pszichológusnak, Timothy Learynek a keresztlánya, akit a cyberpunkok is guruként tartanak számon.
A történet szerint a beépített FBI-ügynöknek, Bob Arctornak (Keanu Reeves) volna a feladata, hogy egy kábítószeres baráti társaságon (Ryder, Harrelson, Downey) keresztül a legfőbb terjesztőkig eljusson, felkutassa, hol is termesztik a drog alapanyagául szolgáló kék virágot. A nyomozás azonban váratlan fordulatokat tartogat - hősünknek nem csupán a viszonzatlan szerelem gyötrelmeivel és a bandába épült másik téglával gyűlik meg a baja, de a H-anyaggal is, mely neki sem kegyelmez.
Linklater megrázó mozija egyszerre tisztelgés a film noir műfaja előtt - főszerepben a bűn szélére sodródott és egy betépett femme fatale csáberejétől szenvedő nyomozóval; utópisztikus-apokaliptikus vízió a majdani amerikai rendőrállamról, melyben mindenki mindenkit megfigyel, és ahol a választóvonal már nem feketék és fehérek, gazdagok és szegények, hanem drogosok és tiszták között húzódik; posztmodern kísérlet az identitás meghatározására.
Ez utóbbiban a legjobb talán. Hogy ki is valójában ez a Bob Arctor, sem a maga, sem pedig a környezete számára nem világos - legalább annyira tűnik hallucinációnak, mint igaznak, hogy valamikor családos ember volt, de bizonytalan az is, hogy drogosként maradt-e még benne szikrája az egykor volt kábítószer-ellenes nyomozónak?
Anonimitás, rejtőzködés, szerepjátékok, eltorzult énképek, számítógépekben tárolt identitások - a cím utalása Pál apostol korinthusiakhoz írott levelére nyilván nem véletlen.
