Hajléktalan Antigoné Tatabányán
Glowacki-darab ősbemutatójára készül a tatabányai színház. A Ketrec Galéria, a Zsámbéki Szombatok, a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház és a Mu Színház közös produkciója január 18-án nyilvános főpróbát tart, másnap, 19-én szombaton 19 órára pedig a bemutatóra várnak mindenkit szeretettel az alkotók.
Cs. B. : - Hogyan került sor Zsámbékon erre az ősbemutatóra, ki választotta Glowacki Antigoné-átiratát?
Bandor Éva: - A darab Árkosi Árpád, a rendező ötlete volt.
Scherer Péter: - Már vagy öt éve kitaláltuk Kapával (Mucsi Zoltán), hogy mivel épp akkor ráértünk, közösen csinálhatnánk valamit. Dramaturg barátainktól kaptunk szövegötleteket, ezt egy szedett-vedett kéziratban olvastuk, és nagyon meg akartuk csinálni.
Bandor Éva: - Azért nevetek, mert mi meg Kassán, három éve magánakcióban szerettük volna színpadra állítani...
S. P. : - Szóval Árkosi dédelgetett álma valósult meg a mienkkel együtt Zsámbékon. Két előadást játszottunk, amelyből az első, a bemutató a helyén volt a Zárdakertben. Csobogott a víz, nem működött mégsem a "fű, fa, virág-koncepció", ez nem Szentivánéji álom. Másodszor a szabadkai előadás díszletébe kényszerültünk, és jót tett a játéknak a zárt tér. Hiába a new yorki Tompkins Square Park a helyszín, szerintem ez kifejezetten szűk térbe való kamaradarab.
Cs. B.: - Most kezdődik a felújítás Tatabányán. Hogyan ajánlanátok az előadást az új közönségnek?
S. P. : - Az Antigoné egy távoli áthallás ebben a történetben. Igy akik félnének a görög sorstragédiáktól, nem kell visszaretteniük: itt egy egyetlen motívum szerepel a történetből; Anita el akarja temetni halott szerelmét. Egy mai, tragikomikus történetről van szó, amely ha jól megy, a közönségnek röhögnie kell. Mint ahogy azon röhögi el magát az ember, ahogy az öreg néni hazafele a cekkereivel megbotlik a síkos járdán, szegény orra esik, majd egy hátraszaltóval landol. Önkéntelenül nevetünk a villamos ablakából, pedig lehet, hogy hetekig ápolni kell majd szerencsétlent az esés után. Ilyen ez a darab, és ahogy a hajléktalanok kommunikálnak egymással, a hamis jövőkép, önáltatás bomlik elő.
B.É: - Az sem véletlen, hogy honnan emigráltak a szereplők, Szasa Oroszországból, Anita Porto Ricoból, Bütyök pedig Lengyelországból; három súlyos egzisztencia.
S.P. : - És a parkban jár egy rendőr is, aki sosem találkozik velük, a közönségnek beszél. Kezdő mondata így hangzik: "Azt rögtön szeretném leszögezni, hogy nekem semmi bajom a hajléktalanokkal."
B. É.: - Ezek az emberek leépülésükben is emberi kapcsolatokra törekszenek, Szasaval rendszeresen ugyanott találkozik Anita és Bütyök.
S. P.: - Szasa festő volt, egy kiállitásán Brezsnyev megnézve egy képét, leköpte azt, és akkor Szasanak emigrálnia kellett. New Yorkban is volt egy kiállítása, és arról álmodozott, hogy egyszer eljön Reagan, és köp egyet. De ő nem jött, Szasa meg a parkba került.
Cs. B.: - Hogyan élnek a szereplők?
B. É. : - Felmerült a kérdés, mennyire azonosuljunk a szereppel. Pesten, amikor elkezdtük a próbákat, mindannyian figyeltük a hajléktalanokat. De ezt nagyon nehéz átélni, akit én játszom, Anita még szellemileg sem ép, a halottat, akinek a temetéséért küzdött, sem ismeri fel.
S. P. : - A Déli Pályaudvarnál lakik egy ember, az aluljáróban, tető van felette, ő a császár. Az az arc, a sosem begyógyuló sebekkel, vagy egy fickó, aki egy Villon verssel szólított meg: - "Embertestvér, ki erre jársz a nyáron, dombtetőn, barát vagy idegen, ne gúnyolódj három jómadáron, kik itt lengünk sárga zsinegen." Nem tudod eldönteni, sírj vagy nevess, az az ember lehet, hogy magyartanár volt. Ha te mondod el ezt a verset a színpadon, természetes, hogy teljesen másképpen hat... kint ez groteszk, de humorforrás.
B. É. : - Nincs is színpadi szöveg, ami ilyen szinten foglalkozna hajléktalanokkal. Valaki ajánlotta a bemutató után, hogy játsszuk el a Blahán, az aluljáróban egyszer, nem tudom, hogyan működne.
S. P.: - A történet pár mondatban: egy nőnek meghal a szerelme, és mivel kiderítik, hogy a hajléktalan halottakat egy szigetre viszik eltemetni egy tömegsírba, ez ellen Anita fellázad. Megfűzi két haverját, hogy lopják el a hullát, odaadja nekik az összes pénzét, mondjuk 3.50 dollárt, meg valami síbakancsot. A két idióta meg 30 km-t metrózik, hajózik, az első adandó alkalommal gyorsítót vesznek, és félrészegen megtalálják a hatvan koporsó közt Johnt. Visszavonatoznak, és ott jönnek rá, ez bizony nem John, viszont sokkal jobban néz ki, több haja van, jók a fogai... Félnek, mit szól a lány, de Anita csak annyit mond: köszönöm szépen. Ez szerintem nagyon szép. Emellett a múlt történetei és a vágyaik bukkannak elő. Görbe tükör ez magunknak is. Biztosan nem francia bohózat, viszont egy szerethető, érdekes darab.
