Ken Loach a cannes-i fődíjas Felkavar a szél után újabb háborús drámát forgatott. A helyszín ezúttal Irak, ahol a kéz kezet mos gyakorlata elszabadul, és újfent kiderül, hogy a "rongyfejűek" és a "vörös képűek" harcában senki sem győzhet. Vigyázat, spoileres kritikánk következik.
A Halál sugárút nyilvánvalóan háborúellenes film, de még nyilvánvalóbban azok ellen a biztonsági cégek ellen irányul, akik az amerikai megszállásból meglehetősen szabályozatlanul vették ki a részüket, egy ideig. Mivel erről a filmről nem érdemes anélkül beszélni, hogy ne árulnánk el részleteket, mostantól csak az olvassa tovább, aki már látta, vagy sosem akarta megnézni.
A történet egy temetéssel kezdődik, Frankie, a harminc körüli, Irakban dolgozó férfi holttestét még a családtagjainak sem merik megmutatni, annyira szétroncsolódott abban a támadásban, amiben biztonsági őrként védett egy külföldi újságírót a bagdadi repülőteret és a város biztonságos zónáját összekötő Route Irishen. Frankie gyerekkori barátja és katonatársa, Fergus (Mark Womack) azonban nem hiszi el ezt a történetet, már csak azért sem, mert birtokába kerül egy mobiltelefon, amin egy volt kollégái által elkövetett brutális gyilkosságot rögzítettek.
A sztori szinte hétköznapi, az úton egy taxi túlságosan közel ment a Tyree biztonsági cég autójához, amit azok támadásnak éltek meg, és néhány figyelmeztetés után szitává lőtték az autót, amiben azonban nem terroristák, hanem egy iraki család ült a két gyerekével. A biztonsági cég szeretné eltussolni az ügyet, mert az kockáztatna egy újabb zsíros megrendelést, a kéz kezet mos gyakorlata azonban elszabadul, és az ügy minden érintettje veszélybe kerül, ezen vagy azon az oldalon.
Fergus nyomozása is egyre meredekebb irányt vesz, és hol az aktuális események, hol visszaemlékezései formájában a nézők az elmúlt évek amerikai megszállásainak árnyoldaláról ismerős képekkel szembesül: kényszervallatások, túl gyorsan elsülő fegyverek, embertelen bánásmód, rongyfejűzés, pszichológiai hadviselés, na meg ami a híradókból kimarad: sok pénz, rengeteg pénz.
Mint kiderül ugyanis, a részben katonákból verbuválódott zsoldosok fejenként havi tízezer fontot keresnek adómentesen, Patrick Cockburn Irak-szakértő szerint pedig legalább ötvenezren vannak, kis fejszámolás után egyértelmű, ez a háború sokak számára egy aranybánya, és akár csak egy aranyrög elgurításáért is könnyen mondhatják valakire: rosszkor volt rossz helyen.
Ken Loach filmje azonban nemcsak a szövevényes bűntény-sorozat, és az Irakból való kivonulás aktualitása okán érdekes, hanem azért is, mert bár oly könnyű lenne egy ilyen történetben jókra és rosszakra osztani a szereplőket, elképesztő önfegyelemmel mégsem teszi ezt meg. A Halál sugárút így akár fikciós dokumentumfilmnek is tekinthető, és nemcsak azért, mert alapsztoriját egy iraki veterán története alapján készítették, hanem azért is, mert emléket állít annak a 17 ártatlan civilnek, akik a Blackwater biztonsági cég áldozataivá váltak.
Hogy a megrázó, dokumentumfilmes elemekben bővelkedő Halál sugárút mégsem 10/10-es mozi, az annak köszönhető, hogy Ken Loach teljesen feleslegesen elrejtett egy szerelmi szálat is a filmben, márpedig a romantikus motivációk részletgazdag kibontásához már a Még egy csókban sem értett igazán. Fergus és Frankie felesége, Rachel (Andrea Lowe) között szövődő, zavaros viszony miatt így sajnos csak 8/10-et érdemel.
