Az angol Michael Radfordról csaknem teljesen megfeledkeztem a Neruda postása sikere óta. A rendező előbb Orwell műve, az 1984 filmre vitelével tűnt fel - nálunk elkészülte után sokáig nem vetíthették. Mindkét említett filmben felfedezhető volt az alkotói erő, tagadhatatlan tehetség mutatkozott bennük.
Michael Radford most A velencei kalmárból rendezett filmet (a forgatókönyvét is ő jegyzi). Szövegismeretből jelesül, szinte sorról sorra kitartó betűhíven követi az "eredetit". A velencei kalmár Shakespeare ritkán filmre vitt főműveinek egyike. A nagyvilágban egy óriás, Orson Welles készült saját rendezésében eljátszani Shylock szerepét. Hírek szerint most Dustin Hoffman szerette volna megkapni. A film főalakja és társalkotója azonban Al Pacino lett, aki az utóbbi évek tucatnyi közepes vagy rossz mozgóképben megunt közepes játéka után most szinte odavési magát a vászonra.
A cím, sokunk iskolai tévedése ellenére Antonióra, a tisztes és becsületes kereskedőre utal; Shylock nem kalmár, hanem uzsorakamatot felszámító pénzkölcsönző. Ezenkívül ő a nagybetűs zsidó. Hamlet nem azonos a "dán királyfiakkal", Lear nem azonos az "öreg királyokkal", de a darabbeli Shylock Shakespeare nézői számára azonos volt "A" zsidókkal. A drámának minden irodalmon, esztétikán, színházon kívüli pluszfeszültséget épp ez ad évszázadok óta: emiatt játszották szívesen és aljasul hamis "oktató célzattal" Hitler Németországában vagy a megszállt Párizsban. A velencei kalmárt/zsidót színre vivő igényes előadásoknak meg kell küzdeniük e nyugtalanító és fájdalmas háttérrel.
Shylock előzetesen megkötött szerződés alapján ki akar vágni egy font húst fizetni nem tudó adósa, Antonio testéből. Ha kifizetnék a tartozást, már az sem kell neki, csak a keresztény kereskedő kivágott szíve. A dózse nem tudná megakadályozni, csak egy okos és szellemes, nők irányította ellencselszövés fog ki rajta... Shakespeare óta komorult kicsit a történelem. Hogyan kellene eljátszani hát? Esetleg tragikomikus színekkel. Esetleg vérfürdősen, a modern kor tragédiáját hallatva a háttérben. Michael Radford egészen más utat választ. Azt ugyanis, hogy minderről nem tud. Marad a szövegnél, és a szövegismeretből koncepciót teremt. Töprengésre ingerlő, bár méltányolható megoldás, még akkor is, ha a későbbi, színházfalakon kívüli történésekről tudomást nem véve értelmezi és játssza a darabot.
Ha hihetünk a színháztörténetnek, régvolt időkben és ódon színházakban vígjátéki figurának értelmezték Shylockot. Ravaszul kimódolt gaztettre készül, de csúfosan pórul járt, és nemcsak a velencei népség-katonaság, hanem a színház közönsége is hasát fogta "a zsidó" végső megaláztatásán mulatva. A film rendezője Al Pacino hideglelős játékával a komorabb színeket festi: van itt némi vidámság, de elenyésző; van itt szépsége a tájnak, szépsége a nőknek, de pillanatokra és súlytalanul. Al Pacino hallatlan erővel, jéghideg tekintettel adja a gyűlöletbe fagyott boszszúállót. Nem deklamálva teremti meg a romantikus Gonoszt, sőt a nem romantikus gonoszságot teremti meg. Arca szűnni nem akaró gyűlöletben ázik, amikor közlik: meg kell keresztelkednie. Az egyik legutolsó képen boldog keresztények andalognak a lenyugvó vagy felkelő nap fényében. Köztük a legboldogabb: Jessica, nem szeretett uzsorás atyjától saját örömére megszöktetett szép leány. Ő is keresztény lett, de ragyog a változás fényétől. Úgy látszik, helyreállt a világrend - legalábbis ebben a fegyelmezett filmben.
