Luc Bessont, akit manapság már minden kétséget kizáróan és különösebb filmszakmai hitelrontás veszélye nélkül lehet az összeurópai filmipar nagymoguljának nevezni, valamikor még tehetséges ifjú rendező korában komoly flash érte. A nem egészen bűntelen tisztaságáról ismeretes Marseille nevű kikötőváros utcáin fényes nappal, padlógázzal hajtatott végig egy taxi hátsó ülésén ülve, a nyilván vaskos köteg frankkal kibélelt sofőrrel, fittyet hányva a hatályos közlekedési szabályok szinte mindegyikére, ezzel együtt nem kímélve sem a maguk, sem az éppen arra járó gyalogosok testi épségét. Mint kés a vajon hasított keresztül a ménkű nagy városon. A száguldást túlélve aztán elkövetett néhány nagy sikert arató mozifilmet, amelyek következtében az Európai Egyesült Államok filmrendezői között olyasféle -nagy hatalmú és befolyásos, ám nem hivatalos- státuszt érdemelt ki, mint amelyet például egy másik Egyesült Államokban ismert Spielberg, vagy Coppola, vagy Lucas urak is élveznek, szintén nem érdemtelenül. Így Luc Besson páneurópai filmmogul, tengerentúli kollegáihoz hasonlóan, manapság akkor, és olyan filmet forgat-(tat), amikor és amilyet akar. Nincs egyéb és különösebb akadály.
Mostanában úgy gondolja, megéri hajdani taxis paráját kifilmeztetni magából, hiszen ez a most mozikba kerülő darab már a harmadik e tárgyban. Az első kettő komoly közönségsiker mellett fanyalgó kritikákat hozott, már ahogy ez lenni szokott a nagy sikereknél. De hát a vájtszeműbb moziközönség, akik közé (jó esetben) a kritikusok is tartoznak, még emlékeznek a korai, nyolcvanas években készült, szinte egytől egyig kultusszá vált Besson-filmekre, amelyeknek az Ötödik elem csak a betetőződése volt. (Élethalálharc, Metró, Nagy kékség, Nikita, Atlantisz, stb.). A Taxi-sorozat ezektől eltérően kisebb intellektuális örömszerzés, ám annál nagyobb anyagi gyarapodás igényével készült, a könnyed, felelőtlen szórakoztatás jegyében. Bankszámlájának egyenlege nyilván igazolja a mestert.
Szóval, ismét adott a (természetesen ismert francia-EU márkájú) személyszállításra kiképzett személygépkocsi, amelyet Daniel (ismét Samy Naceri) különböző James Bond filmekből ellesett szuperkütyükkel akár motoros szánná alakítható, lökhajtásos turbójárgánnyá spécizett fel, újra megjelenik kissé kétballábas zsernyák haverja, Emilien (ismét Frédéric Diefenthal), és a teljes hivatástudattól fűtött, ám annak ellátására teljességgel képtelen marseille-i rendőrkapitányság, élén az idióta Gilbert felügyelővel (ismét Bernard Fracy). Az ellenfél ezúttal egy gyönyörű ázsiai hölgy által irányított flaszterkoris bűnbanda, amely előszeretettel öltözik Mikulás-jelmezbe, lévén az egész városban a nagy karácsony előtti tülekedés...
Mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet a tél a mediterránban, most legalább megláthattam: kissé sarkosak a fények, de az emberek laza pulcsiban, zakóban, az összes terasz full üzemmódban, úgyhogy semmi gáz. Lehet úgy 15-20 fok pluszban, Celsius skálán. E barátinak mondható környezetben zajlik Daniel és Emilien újabb száguldozása, amelynek élvezete nem követel senkitől különösebb szellemi erőfeszítést, és mivel úgy saccolom, a megcélzott korosztály a 14-20-ig terjedő, így úgy fogalmazok: egy matek és egy kémia dolgozattal dúsított átlag tannap után kifejezetten üdítő ötletnek tűnik besasolni a Taxi 3.-at. A többieknek pedig: aki látta az 1-2-őt, az úgy is tudja, miről van szó. Aki nem, annak annyit kell tudnia, hogy ez egy könnyed, de értsd úgy, hogy nagyon könnyed francia, és főleg franciás vígjáték. Telezsúfolva sok-sok autós száguldozással, valamint olyan poénokkal, mint például (egyébként más Besson-filmekben is előszeretettel szerepeltetett) spanglis, értsd füvet szívó rendőrök, nem csoda, hogy idióta az egész kapitányság, mindezzel együtt mégis emberiek; a valóságos tér-idő szerkezet -vígjátékokban egyébként elfogadott- teljes felrúgása, sok mosoly, kacagás, kevés vér, nulla halott. Kicsit olyan, mintha a miénk, olyan magyar lenne, kicsit pedig olyan, mint egy nagyszabású reklámfilm: pergő, látványos, szórakoztató, de egyben üres, és könnyen felejthető.
