A boldogságnak Radu Jude legújabb filmjében sincs semmi nyoma, sőt, ha lehet, általa az emberi léleknek még mélyebb bugyraiba jutunk. Az ember mérhetetlen kapzsisága után egy másik csúnya, ám tipikus tulajdonságot, az önzést veszi célkeresztbe a meglehetősen cinikusan Mindenki a mennybe megy címre keresztelt alkotásban.
Családi tűzfészek
A szűkös anyagi lehetőségeket kíméletlen igazmondással, szinte szociografikus alapossággal felvázolt történetekkel, és elképesztően hiteles, őszinte színészi teljesítményekkel kibekkelni szándékozó, egyéni hangú alkotók remek filmjeit felvonultató kortárs román filmgyártás egyik markáns arca Radu Jude. Nemrégiben a magyar mozikban is láthattuk A legboldogabb lány a világon című maró szatíráját, melyben egy reklámfilm-forgatás kellős közepére pottyantja oda a tipikus, román átlagpolgárt, aki az anyagi javak hajhászában tanúsított féktelen kapzsiságában maga sem veszi észre, milyen könnyen válik köznevetség tárgyává. A filmben a család egy üdítős kupak-beküldő nyereményjátékon nyer egy autót, az örömteli esemény azonban vég nélküli, agyzsibbasztó veszekedésbe fullad az elején még annyira vágyott slusszkulcs birtoklása okán. Jude következő filmje nem jutott át az országhatáron, de a Mindenki a mennybe megy, hála a forgalmazónak, már igen. A Legboldogabb lány…-hoz hasonlóan, ez a film is a lehető leghétköznapibb felütéssel indul, hogy utána még mélyebben ágyazódjon be a banalitásba. A cselekmény minimális: Marius, az elvált apa másnaposan ébred albérletében. Gyorsan szedelőzködik, biciklire pattan és átteker Bukaresten (közben Pink Floydot dúdolgat), hogy szüleitől elkérje kocsijukat. Röpke apa-fiú csörte után, immár autóval tovább ex-feleségéhez, ahol felvenni szándékszik Sofiát, 5 éves közös lányukat, hogy a bíróság által megítélt apás hetet a tengerparton töltsék el. A gyerek azonban állítólag előző éjjel belázasodott és erre hivatkozva anyja, valamint annak mostani pasija nem akarja elengedni a kis Sofit a kirándulásra, minek következtében Marius "kissé" ideges lesz. Bombaként robban a családi tűzfészek a kis Sofia feje felett.
[img id=347113 instance=1 align=left img]A "bukaresti iskola"
Tehát, ha nincs pénz a filmre, forgass filmet kevés pénzből-receptet követve, az utóbbi évek román filmtermését nézve, gyakran juthat eszünkbe a negyven évvel ezelőtti Budapesti iskola néven elhíresült dokumentarista-fikciós filmes irányzat. A fiatalabbak Dogmázhatnak is, a lényeg azonban a Vedd kézbe a kamerát és menj a dolgok közvetlen közelébe! parancsán, a valóság minél teljesebb megragadásán, és ezen keresztül annak valódi természetének megmutatásán van. A románok azonban tisztán fikciós filmeket forgatnak, forgatókönyv alapján, előre megírt dialógokkal, profi színészekkel. Hogy e filmek, pl. Radu Jude filmjei is, mégis a valóság legteljesebb illúzióját keltik, abban nagy része van a szigorúan lineáris, időrendi elbeszélésmódnak, a téma, a karakterek és a helyszínek perfekt ismeretének, a karakteralkotás pszichológiai alaposságának és nem utolsósorban, az elképesztően hitelesen játszó színészeknek.
Családi tűzfészek 2.
Tehát, míg Tarr Béla (ha már "Budapesti iskola") méltán sokat emlegetett Családi tűzfészkében kizárólag az amatőr szereplők, kvázi, saját magukat alakítva adják meg a hitelesség művészi báját, addig Radu Judénál a román színésztársadalom első vonalába tartozó színészek (Gabriel Spahiu, Serban Pavlu vagy Tamara Bucuicianu) viszik vásárra "arcukat", az eredmény azonban nagyjából ugyanaz. Ott a (korabeli) lakáshelyzet okoz szinte vérre menő csetepatét, itt a válás utáni gyerekláthatás körüli kisstílű machinációk miatt jut el ugyanoda. A film közben azonban egy pillanatig sem merült fel, hogy ne igaz történetet látnék, még Marius már-már groteszk reakciói is igazinak, pszichológiailag indokoltnak hatnak. Az ominózus konyhajelenet pedig a legdurvább thrillereket idézi, mégsem tűnik művinek, kimódoltnak, sőt, koherens módon illeszkedik a filmbe, annak túlzott derűlátásra okot nem adó végkifejletével egyetemben. Nem csökkenti valóságérzetünket, hogy Jude valóságos hangulati hullámvasúton hajt minket végig, természetesen, szereplőivel egyetemben. A kissé unalmas tárgyilagosságtól a bővérű román temperamentumig, a megkapóan érzelmes és gyengéd apa-gyermeke idilltől a humoron és a drámai veszekedéseken keresztül a szinte már abszurdba hajló, bizarr erőszakig minden belefér a filmbe. Ez a hangulati sokszínűség lehet talán Radu Jude titka, hiszen a valóság sem egyöntetű sohasem. A világ körülöttünk soha nem csak tragikus, soha nem csak kilátástalan és soha nem csak boldog, és soha nem csak békés.
Kinek ajánljuk?
- Elvált szülőknek.
- Házasodni szándékozóknak.
- Akik kíváncsiak arra, mi zajlik a szomszédban.
Kinek nem?
- Akiknek problémát okoz a reggeli felkelés.
- Akiknek a valóságból épp elég annyi, amennyi körülötte van.
- Szimpla szórakozásra vágyóknak.
9/10
