Fliegauf Benedek filmes pályafutás valójában a Rengeteg című filmjével indul: ezzel teszi le névjegyét a szakmában. Korábbi munkái, a Beszélő fejek és a Hypnosis is nagy sikert arattak, de első egész estés nagyjátékfilmje az igazi entrée. A film elnyerte a 34. Magyar Filmszemle legjobb első filmjének járó díjat valamint elsőfilmes különdíjban részesült az idei Berlinálén is. Jobb, biztatóbb kezdetet el sem lehetne képzelni fiatal filmrendező számára.
Fliegauf erősen dokumentarista, valóság-központú szemlélete közel áll a Dogma-filmek felfogásához. Ha komolyan vesszük a Dogma tízparancsolatát (melyet honlapjukon olvashatnak is az érdeklődők: www.dogme95.dk), akkor ezt szinte egy az egyben láthatjuk viszont a Rengetegben. A Dogma alapítói, Vinterberg és Lars von Trier szerint tilos tehát mesterséges világítást alkalmazni, ragaszkodni kell az eredeti helyszínekhez, nem szabad technikai trükkökkel élni, és kézi kamerával lehet csak dolgozni. Szigorú szabályok ezek, rengeteg ellentmondással. A mozgalom életrehívója az a világjelenség, hogy ma már bárki, jó technika birtokában, készíthet filmet. A dán rendezők a tartalmat akarják visszahelyezni trónusára, a forma rovására. A hazai kortársak közül Mundruczó Kornélt lehetne említeni, aki szintén a valóságban utazik, és legutóbbi munkájában (Szép napok) hasonlóan leegyszerűsített filmnyelvet használ, mint Fliegauf a Rengetegben.
A Rengeteg szorosan véve skatch-film: több, egymáshoz nem kapcsolódó dialógus sorozata. Amatőr szereplőket látunk, fikciós, a valóságra mégis "megszólalásig" hasonlító szituációkban. A film a dokumentumfilm és a játékfilm határán egyensúlyoz, éppen középen a kettő között. Csak közeliket látunk, emberi arcokat, testeket alig (operatőr: Lovasi Zoltán). A szemek, a vonások beszélnek. A rendező megfogalmazása szerint ez már nem is low, hanem egyenesen no budget film (interjú Fliegauf Benedekkel a www.magyar.film.hu szemle-oldalain), mégsem áraszt szegény-szagot. Harmóniában működik együtt a leegyszerűsített forma az életmorzsáikat, mániáikat, rögeszméiket feltáró szereplők szövegeivel.
Kezdőkép: a Nyugati téri aluljáró, rengeteg ember. Egyelőre nem ismerjük a cikázó arcokat, de mindenki feltűnik itt, akit majd a filmben is látni fogunk. Zárókép: ismét a Nyugati téri aluljáró, de már ismerősebb arcokkal. Nincs okos kommentár. A történetek, az emberi sorsok az arcokon elbeszélve helyt állnak magukért. A jelenetek szinte minden rendszer nélkül követik egymást, de a keresetlenség nem válik unalmassá. Az epizódok akár önmagukban is érdekesek lehetnének.
Emlékezetes a két srác párbeszéde egy, a nézők számára nem látható "dologról". Nem derül ki, hogy tárgy vagy élőlény vagy, valami egyéb a diskurzus tárgya. A forgatáskor maguk a szereplők sem tudták, hogy miről is beszélnek. Valódi magyar abszurd a vásznon. Említhetnénk az öngyilkosjelöltet is, aki egy ismeretlen lányra bízza kutyáját, majd indul, hogy benzinnel öntse le magát. A lány nem érti, miért éppen őt szúrta ki a férfi. Később jól szituált, valószínűleg értelmiségi házaspár konyhája. Az apa azon háborog, hogy lánya kezd nővé válni. Enyhén pedofil apuka. Az anya persze nem érti. Jellemző, sokunk számára ismerős mondatok hangzanak el egy veszekedés során is: a férfi halott barátját akarja "megörvendeztetni", amit a barátnő nem érhet fel ésszel. A férfi egészen alpári hangon ócsárolja kedvesét. A lány tűr, nem érti, és könnyezik. Végig lehetne sorolni az összes helyzetet, hiszen mindegyik a földön jár. Hallottuk már valahol ezeket a mondatokat. Nem egészen így, de valahogy így. Éppen annyira emel el Fliegauf, hogy ne földszagú dokumentumfilmet mutasson, hanem konstruált fikciót.
Visszatérő mondata a filmnek, hogy "nem értem". Értetlenség, idegenség, páros magány. Ahogyan ez működni szokott. Magától és egyedül. És aztán mégis együtt. Csupa buta rögeszme halmozódik itt, amit mintha csak a maga valójában rögzítene Lovas Zoltán kamerája.
Fliegauf Benedek: meg kell jegyezni ezt a nevet. Remélem, hogy még sok film áll előtte, és még több rangos elismerés. De vigyázat: a medve bőrére előre inni nem veszélytelen!
