Sas Tamás (S.O.S. szerelem, 9 és 1/2 randi) legújabb romantikus komédiáját a szerepcseréket halmozó illetve a filmforgatást mímelő önreflexió működteti. A játékos megoldás még úgy-ahogy hatásos védekező mechanizmusnak is bizonyul a harmadik dimenzióval kísérletező rendezőt szorongató előítéletek ellenében, de hogy a magyar kisember szerethető karaktereit – nemcsak Magyarország, hanem a koprodukciós nemzetek (amerikai-angol-orosz) előtt is – otromba balekokká süllyeszti, megbocsáthatatlan.
Az S. O. S. Love nyúlfarknyi alapszituációja szerint egy válságot megszenvedő társkereső ügynökség a csődeljárás előtt egy orosz milliomosnak hála jut utolsó lehetőséghez: egy lehetetlen küldetés keretében a megbízó húgának (Christine Kelly) lelki békéjét kell helyreállítaniuk, még hozzá úgy, hogy összehozzák álmai hercegével, egy finanszírozási gondokkal küzdő hollywoodi sztárocskával. (C. J. Thomason) Az események pedig nemcsak magyar hőseinken nőnek túl, hanem az Agnes Fernandes-Csikesz Judit forgatókönyvíró-pároson is, akik szerepcserék és filmforgatások önreflexív jelenetei mentén ugyan helyzetbe tudják hozni karaktereiket, béna és humortalan dialógusaikkal azonban képtelenek életet lehelni beléjük. A felesleges körnek tetsző los angelesi kirándulással túlbonyolított cselekmény több karaktert mozgat meg, mint amennyit elbír, így aztán ha egyes figurák személyiségjegyei (az ügyefogyott Öcsi-Hevér Gábor; a keménykedő tahó, Ricsi-Árpa Attila) elfogadásra is kerülnek, épkézláb kapcsolati háló nem alakul ki közöttük. Hagyján, hogy a légből kapott szerelmi beteljesülés mellett a tudálékos Marci (Hujber Ferenc) és józan gondolkodású párja (Kovács Patrícia) közti feszültségek a semmibe vésznek, az idióta kollégák közti cimboraság is rendre egy-egy pacsiban merül ki.
Mindemellett a főhősökkel azonosulni is képtelenség, ugyanis egytől-egyig balekok, akik profizmust színlelnek, közben meg boxeralsóban lubickolnak a Csendes-óceánban. Míg a túlélésre játszó magyar kisember a jég hátán is megél, s emiatt lesz szerethető, ld. az utóbbi időben az Üvegtigris hazai nagyközönséget megigéző alakjait, addig a címadó társkereső iroda munkatársainak megjátszott talpraesettségén csupán a fejét foghatja majd kínjában a "háromdimenziós" és "amerikai sztárok magyar filmben" jelszavakkal mozikba csalt néző. Öröm az ürömben, hogy míg Daryl Hannah és Billy Zane egy jóízűt sem haknizhatnak a hollywoodi kitérő által kierőszakolt szerepeikben, addig a térhatás repkedő golyók és robbanások, de még egymás felé hajigált tányérok nélkül is kellemes csalódás, csak éppen a választott műfajnak hála teljesen felesleges vállalkozás. S nagy kár, hogy Sas Tamás osztott képmezős ötletét a humortalan bakiparádéra pazarolja el, mert a sajátságos formanyelv lélegzetelállítóan működhetett volna háromdimenziós állapotban.
A fináléra állandósuló kellemetlen szájíz a los angelesi túra és a cseppet sem szerethető karakterek összekapcsolása okán érezteti hatását leginkább, mert bár Sas Tamás a nyugati parti metropolisszal egyetemben a mi Budapestünket is megpróbálja élhetővé varázsolni, a balekok illetve a motivációikban érdektelenné váló szerelmesek a dunai (motor)csónakázás vagy naplemente körül is csak az illúziókat rombolják.
