Star Wars filmek - A legrosszabbtól a legjobbig

Listánk egyszerre objektív és szubjektív, alapját a legnagyobb nemzetközi filmes portál megbízható nézői pontszámai adták, amihez mellékeltük a Port.hu gyakran nagyon is eltérő szavazatait, az indoklás viszont teljesen személyes.

Star Wars: Baljós árnyak (1999)

Lehet, hogy George Lucas fantasztikus rendező, és hihetetlen érzéke van egész világok és fajok, illetve különböző teremtmények létrehozásához, de nem tartozik a legjobb forgatókönyvírók közé, márpedig itt egyedül dolgozott, és az sem segített, hogy a sokak által vágyott és követelt új trilógiát tulajdonképpen gyerekeinek szánta, akik később szerepeltek is benne. Így lett a főhős egy buksifejű, minden karizmát nélkülöző kisfiú, a történet pedig egy nagy katyvasz, miközben a rendező elsősorban az idő közben rengeteget fejlődött számítógépes grafikával szórakozott, olyan rettenetes lényeket hozva létre, mint az egy elhízott, alkoholista kolibrire hajazó Watto vagy a szteroidon nevelt embernyúl, Jar Jar Binks, a mindenki által leginkább rühellt Star Wars karakter. Sokat mond el a Baljós árnyakról, hogy egy teljesen tét nélküli fogatverseny a film egyik csúcspontja, bár előkerül egy valóban karizmatikus gonosz, Darth Maul, és megismerjük a fiatal Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) és mentorát, Qui-Gon Jinnt (Liam Neeson), és szintén pozitívum Natalie Portman Padmé szerepében. Innen azért volt hová fejlődni, bár érdekes módon a magyar szavazók értékelése így is nagyon magas.

IMDB pontszám:  6.5

Port.hu pontszám: 8.3

 

Star Wars: A klónok támadása (2002)

Azt tudjuk, hogy George Lucast meglepte, milyen ellenségesen fogadták a rajongók a Baljós árnyakat, és azt is, hogy nagyon nehezen tudta csak rávenni magát a forgatókönyv megírására, ami rengeteg változtatás után csak egy héttel a forgatás megkezdése előtt lett kész.Az eredmény egy világosabb történetvonal, hisz valaki végre rájött, hogy az egésznek a gonosz nagyúrnál, Darth Vadernél kell kifutnia, zavaros részletekkel és számos zavarbaejtően rossz jelenettel. Szokás utálni Hayden Christensent Anakin Skywalkerként, mi inkább azt mondanánk, hogy nem volt rossz, csak gyenge közepes, de ebben az univerzumban ez édeskevés – bár tudva, hogy kik jöttek még számításba, azok sem lettek volna jobbak -, és bimbózó románca Padméval kínosan hiteltelen. Lucas továbbra is bőszen a CGI világra koncentrált, ami valóban látványos, de teljesen steril, Dooku gróf és Yoda fénykardos párbaja pedig egyszerűen ciki. A legjobb dolog, ami a filmben történik, az Jango Fett beemelése és a „poén”, hogy valóban az összes klón rohamosztagos az ő képére teremtetett, akárcsak a korábban megismert „fia”, Boba.

IMDB pontszám: 6.7

Port.hu pontszám: 8.3

Star Wars: A Sith-ek bosszúja (2005)

A Baljós árnyak és A klónok támadása viszonylagos kudarcát – mert pénzt azért hoztak szépen – Lucas némileg jogosan azzal magyarázta, hogy nem voltak elég sötétek, amiben van is logika, hiszen ezek a filmek a filmtörténet egyik legnagyobb gonoszát, Darth Vadert voltak hivatottak felépíteni. Így történt, hogy A Sith-ek bosszúja hiperűrsebességre kapcsolt, és már-már fatalisztikus hangulatban gyakorlatilag mindenkit kiirtott, akit csak ért, és mi a leginkább az Anakin által lekaszabolt buckalakókat sajnáljuk. Persze, harcosaik elrabolták és megkínozták az anyját, de az egész törzset, gyerekeket és asszonyokat lemészárolni? És egy egész jedi-óvodát lekaszabolni? A teljes történet egy politikai allegóriává válik, amely a hitleri Harmadik Birodalom felé kacsint, csakhogy az első két rész nem teremtett elég erős alapokat ahhoz, hogy mindez tényleg működjön – bár Ewan McGregor Obi-Wanként végre elég teret nyer azon túl, hogy a szemöldökét emelgesse, mert korábban főleg ezzel volt elfoglalva. Anakin Skywalker „pusztulása” a Mustafar bolygó lávamezőjében azért jó végpont, látványos, és végre van súlya is.

IMDB pontszám:  7.7

Port.hu pontszám: 8.8

 

Star Wars: A Jedi visszatér (1983)

Bár a Star Wars: Egy új remény és A birodalom visszavág hatalmas siker lett, a stúdió nem volt hajlandó aláírni a szerződést a harmadik részhez, egészen addig, amíg Lucas eléjük nem tett egy eladási tervet az ajándéktárgyakról, és meg nem ígérte, hogy a Star Wars: A Jedi visszatérben rengeteg olyan, szerethető karakter lesz majd, amikre a gyerekek rögtön ráizgulnak. Ezért születtek meg a cuki-muki szőrös kis ewokok is – bár az eredeti történet szerint wookie harcosok szálltak volna harcba a rohamosztagosokkal -, és erre vezethető vissza minden, ami miatt a hardcore rajongók kissé idegenkednek ettől a résztől – ami nem jelenti azt, hogy A Jedi visszatér rossz lenne. Már a kezdet aránytalanságokban szenved: túl sok időt töltünk Jabba lepusztult palotájában, ahol néhány színész egy csomó bábuval kiabál, aztán ahelyett, hogy elfogott hőseinket ott helyben felkoncolnák, egy nagy sivatagi ánuszba akarják vetni, amiben semmi logika nincsen, ahogy abban sem, hogy pár tucat rohamosztagos őrizze egy ellenséges bolygón az új Halálcsillag létét garantáló generátort – pláne úgy, ha az egész egy gonosz csapdának készül. Én annak idején ugyan szerettem az ewokokat – ahogy szerintem mindenki más is -, de mára már elég jól látszik, hogy valójában kanos kis törpékre aggattak vaddisznő bőröket.

IMDB pontszám: 8.4

Port.hu pontszám: 9.4

 

Star Wars: Egy új remény (1977)

Bár pontszámban kissé alulmarad, nekünk mégis a Csillagok háborúja az igazi, és nem véletlen, hogy az új trilógia is vissza-visszatér a Tatooine bolygóra, hiszen a telepesek, jawák, buckalakók és más teremtmények által benépesített hely adja a Star Wars filmek lelkét – de lehet, hogy ezzel csak én vagyok így. Az tény, hogy a később teljesen feleslegesen átkeresztelt film egyszerre hozza a kalandot, a mitológiát, a jövőt, a románcot és a humort – az utóbbit főleg a csibész Han Solo (Harrison Ford) és Leia hercegnő (Carrie Fisher), illetve a két furcsa droid révén. Sokan és sokat írtak róla, de tényleg van itt minden a westerntől a lovagregényeken át a szamurájokig és a Star Trek sorozatig, és mindezt pont megfelelő arányban kikeverve, és megtoldva egy olyan képi világgal, ami akkor észbontóan forradalmi volt, de még ma is megállja a helyét – és nem véletlen, hogy J.J. Abrams pont ehhez a részhez nyúlt vissza, amikor nekilátott egy új trilógia felépítéséhez.

IMDB pontszám: 8.7

Port.hu pontszám: 9.4

 

Star Wars: A Birodalom visszavág (1980)

Gyakorlatilag mindenki egyetért abban, hogy a Csillagok háborúját így kellett folytatni, tágítani az egész univerzumot, olyan új helyszíneket emelve be, mint a hó borította Hoth bolygó vagy a Dagobah rendszer, Yoda mester otthona. Az érdem valószínűleg Leigh Brackett sci-fi íróé, aki Lucassal és az Ébredő erőnél is közreműködő Lawrence Kasdannal közösen jegyezte a forgatókönyvet, aki otthonosan mozgott ebben a világban, ahol birodalmi lépegetők támadnak, ahol csak úgy úszhatjuk meg a fagyhalált, ha felhasítjuk hű tantaununk hasát, és a beleivel melegítjük magunkat, ahol aszteroidákat kell kerülgetni, és ahol egy pici, visszafelé beszélő zöld lény az erő és a bölcsesség legnagyobb birtokosa. A Birodalom visszavág azzal is meglepett mindenkit, hogy az első rész diadalmenete után itt mer kudarcot vereségre halmozni, hőseink végig vesztésre állnak, majd puff, Lucas le is zárja a filmet, hogy aztán három évig csorogjon a rajongók nyála a folytatásra várva – végül elárulva a nagy nagy titkot – Luke és Darth Vader bizony közeli rokonok! 

 

IMDB pontszám: 8.8

Port.hu pontszám: 9.4

 

Star Wars: Az ébredő Erő (2015)

Hogy a nagy filmes oldalon ilyen magas pontszámot ért el a film – a Port.hu-n ez a szám jóval alacsonyabb! -, az főleg annak köszönhető, hogy most szinte kizárólag a rajongók szavaztak, más be sem jutott, hiszen csak elővételben lehetett a filmre jegyet kapni, és J.J. Abrams nagyon is az ő kedvükben akart járni. Hihetetlen műgonddal készítette el az elmúlt harmincvalahány év legjobb Star Wars filmjét, a kissé megöregedett karakterekkel együtt visszahozva mindent, amit úgy szerettünk az eredeti trilógiából, és pont annyit adva hozzá, hogy az egész mégis az övé legyen. Minden és mindenki visszatér, aki logikusan visszahozható – köztük az Ezeréves sólyom, ami nagyon fontos momentum -, az eredeti világ szinte tökéletes újraépítése és a játékidőbe belepréselt hihetetlen mennyiségű és rendkívül látványos akció azonban némiképp egymásnak feszül. Minden olyan lélegzetelállítóan szép, és újra olyan fantasztikus lények jelennek meg már az elején, a Jakku nevű sivatagos bolygón járva, hogy az ember egyszerűen szeretne jobban körülnézni, tovább maradni, de nem lehet, rohannunk kell tovább, annyi mindent passzíroztak a cselekménybe – vagyis újra meg kell nézni!

IMDB pontszám: 8.9

Port.hu pontszám: 7.5