Tim Burton, a csigák megszállottja és a temetőromantika legnagyobb rajongója visszatért, hogy ott folytassa, ahol legutóbb, a Halott mennyasszonynál abbahagyta.
Ma már kevés mozinézőnek nem ugrik be a rendező neve hallatán az a groteszk, sötét, félelmetes, mégis gyermekien bájos világ, amelyet újra és újra mozivászonra fest, és amely a mester védjegyévé vált. Olyan világ ez, amelyben Bosch ecsetjére illő alakok bohócjelmezben parádéznak, kripták mélyén szellemek vigadnak, bánatos ködlovagok kóborolnak az alvilágban, és néha dalra fakadnak, mégis: a szerelem mindennél fontosabb, a gonosz pedig, így vagy úgy, de a végén meglakol. Filmjeinek világában ötvöződik a mese, illetve a fantasztikus gótikus horror. Mint a legújabb munkájában is.
A Sweeney Todd számtalan feldolgozást megélt, talált történet. Egyes források szerint a XVIII. század elején valóban élt egy, a címszereplő mintájául szolgáló sorozatgyilkos előd, aki borbélyként szedte áldozatait. A szájhagyomány aztán hozzáillesztett egy segítőtársat is, az emberi húsból készült pitéket áruló Mrs. Lovettet. Tim Burton ennek a legendának egyik legsikeresebb feldolgozásából, egy 1979-es broadwayi musicalből készítette el saját változatát.
A film jelenéhez képest 15 évvel hamarabb a kegyetlen Turpin bíró szemet vetett Sweeney Todd gyönyörű feleségére. A borbélyt börtönbe juttatja, majd megpróbálja magához édesgetni az asszonyt, aki inkább megmérgezi magát, mintsem a férfié legyen. Sweeney Todd, miután visszatér a mocsok és bűn városába, Londonba, bosszút esküszik. Monte Cristo grófja horrormusical változatban.
Kuncsaftokat szerez és egy szövetségest, a világ legrosszabb pitéjét áruló Mrs. Lovettet. Mr. Todd először a vetélytársát kénytelen elhallgattatni, majd egyre több gyilkosságot követ el, bár az igazi, egyetlen célja, hogy elmetssze Turpin nyakát. A történet zárójelenete, bár iszonyatos mennyiségű művért használtak benne, szép és sokkoló. Viszont nehéz anélkül dicsérni, hogy ne lőjük le a fordulatos cselekmény poénjait. Ki kell emelni a három főszereplő játékát - már azért érdemes beülni a moziba. És ha bírjuk, ne a gyilkosságokra összpontosítsunk, hanem a szerelme elvesztésébe bele nem nyugvó hős fájdalmát próbáljuk meg átérezni, és felejthetetlen élményben lesz részünk. De azért inkább a film után vacsorázzunk.
