A könnyű sikerre áhítozó, ifjú és rendkívüli tehetséggel megáldott filmrendezők előtt, és a világkarrier nyitott kapui mögött úgy tűnik, egy könnyen járható út létezik. A többi járhatatlan és strapás, azért páran arrafelé is próbálkoznak, hál'istennek.
Szóval, aki átlépte a bűvös huszonötöt, és beleunt abba a néhány reklám és videoklipp leforgatásába, ami eddig belefért eseménydús életébe, és még nem vált világhírűvé, egy választása van: a tini-horror-paródia. A legtutibb tutiság. A siker garantált, hiszen évente jó pár születik, és még egy sem bukott meg. A vásznon könnyen átélhető slamasztikába keveredett elkényeztetett átlagtinédzsereket nézhet a plázamozikat megtöltő és eltartó átlagtinédzserek tömege.
Ezekben a mű alkotásokban mindig van egy-két csinitinilány, akit a skaccok de meg..., és egy-két gyerek-hímpinty, akikért a csajok úgy ..., és a végén annyi mindig kiderül, hogy meleg nyárestéken a diszkóból hazafelé lehessen egy kicsikét borzongani, a filmben átélt gyönyör-borzalmakra emlékezni.
Az eddigi tapasztalataimat felidézve (pl. Sikoly 1-3, Tudom, mit tettél tavaly nyáron, Horrorra akadva, és egyebek) a tinihorrorok ráadásul többé-kevésbé, de mindig viccesek. Ezért is ért torokszorító meglepetésként, hogy e műfaj aktuális penzuma egyáltalában nem vicces.
Kérem, az Aki bújt, aki nem... című tini-horror nem vígjáték! Még csak nem is paródia, mivel alkotója (Victor Salva rendező, F.F.Coppola "keresztapai" segítségével) nem parodizál, vagyis karikíroz, kifiguráz korábbi, más által készített művek kevéssé sikerült jeleneteit. Ellenben más filmekből vett részleteket, szekvenciákat úgymond átír, majd alkalmaz a saját céljaira, mondandója egzakt, és/vagy művészi kifejtésére. Hogy ezt minek nevezzük, azt hiszem, sejthetik.
A filmben benne van az összes horror-klisé: hamvasan szabadszájú leányzó kissé bunkó öcsikével elhagyatott úton furikázik. Persze odamennek, ahová nem kéne, nem menekülnek el idejében, pedig megtehetnék, amikor meg menekülnének, a kocsi persze hogy nem indul. Aki segíthetne, az tehetetlenül és bambán bámul, a rendőrök olyan sutyerákok, hogy az már fáj, és lehetne sorolni egészen a végéig.
Vagy másképpen: Spielberg egyébként nagyszerű Párbaja átcsap valamiféle furcsa katyvaszba, ami áll a Baljós árnyak piros-fekete rosszarcából és a Molyemberből, valamint a Légybe oltott Frankensteinből, vagy mit tudom én miből. Egyszóval minden egyes kockát láttunk már valahol, máshol, de így, ebben a konstellációban még nem.
Bár megkíméltek volna ettől az élménytől! Másfél órát a torkomban dobogott a szívem, majd kiugrott a helyéből, utána meg nem tudok mást mondani, mint hogy ilyen egy marhaságot!
Így megy ez minden horror-rajongónál, azt hiszem.
Nekik való elsősorban ez az új förmedvény. Jelen esetben ez a minősítés akár dicséretül is szolgálhatna, tekintve a műfaji sajátosságként megjelenő bomló emberi tetemek nagy számát, valamint az 1/10 perc gyakoriságú kibelezéseket.
Az Aki bújt, aki nem... nem a könnyen fogyasztható szombat esti szalon-horrorok közül való, inkább egy amolyan tipikus, Ívöl Dedsz-féle kőkemény diffiCult-mozi beavatottaknak és egyéb sérülteknek. Gruftik, kriptalakók ébresztő! Akik pedig nem sorolják magukat a fenti csoportokba, jobban teszik, ha elkerülik az aktuális plázákat..., mert Az Aki bújt, aki nem ... jön!
