A Jégkorszak 3. ideális filmválasztás hullafáradt, kisgyermekes szőrfetisisztáknak, a többiek viszont vigyázzanak magukra.
Az mindig rossz jel volt, amikor a csajom a bátyja legújabb nőjét úgy jellemezte, hogy "nagyon szép a bőre". Az ember óhatatlanul valami hurkalábú, nagykufferes bukszát képzelt maga elé, rengeteg szép bőrrel. És amúgy sem vagyok tímár.
Hát a Jégkorszaknak a szőre tökéletes.
Én életemben nem láttam ilyen perfekt bozontokat, a durva szálú mamut-fedőszőrtől a ruganyos mókusfarkon át az óriáslajhár jellegzetesen sprőd háréjáig. De parókakészítő sem vagyok, sajnos.
Filmkritikus viszont igen, és mint ilyennek, általában figyelnem kell arra, hogy a kritikában nehogy véletlenül lelőjem a tárgyalt film sztoriját, úgyis mint spoilerezés. Itt ez a veszély szerencsére nem fenyeget, mert mindössze annyit tudnék lelőni, hogy "az ismert állatcsapat elindul, hogy megkeresse a lajhárt". Ha nagyon cifrázni akarnám, még annyit hozzátehetnék, hogy a lajhár keresése közben mindenféle kalandokba keverednek, bár a "mindenféle" konkrétan az összes esetben azt takarja, hogy egy dinoszaurusz rájuk hörög.
Olcsó játék
Igen, a sztorivezetés leginkább ahhoz a micimackós számítógépes játékhoz hasonlít, amelyikben menni lehet jobbra vagy balra, kis mackóugrással mézes köcsögöket szerezni, és rossz esetben tüskébe lépni, míg az unalomtól le nem csúszunk az íróasztal alá. A moziban szerencsére nem csúszunk le, mert az állunk megakad a maxi méretű pattogatott kukoricás zacskóban, ha előtte nem ragadtunk bele a kiöntött sajtszószba.
Ne legyünk azonban savanyú uborkák, jöjjenek a film szőrön kívüli piros pontjai. Először is nem rontották el Sid, a túlmozgásos lajhár vicces figuráját, alapszereplővé tették Scratet, a makkrajongó motkányt, szórakoztató mikrojeleneteket kreáltak Crashnek és Eddienek, a két idióta oposszumnak és kitalálták a nagyszerű Buckot, a keménykedő menyétet, aki a hőseinket végigvezeti a dinoszauruszok földalatti világán. Szóval hemzsegnek a jól kitalált, markáns karakterek, alkalmanként jó szövegekkel és bravúrosan kifejező, néhol egészen lenyűgöző animációval.
Betétorgia
A két mókusszerű állatka ? haladók kedvéért: motkány - harca a makkért például a klasszikus Disney legjobb pillanatait idézi. Fergeteges gesztusok, csillogó vizuális humor és egy csomó ötcsillagos betétjelenet. Gyanús is, hogy annyira nem jutott eszébe semmi a forgatókönyvíróknak, hogy a kis szerencsétlenek negyedóránként előadhatnak egy akrobatikus betétszámot.
Ilyenkor szokott az jönni, hogy "csak a sztorit felejtették el kitalálni hozzá". Csakhogy itt - bár amúgy igaz - nem is ez a legnagyobb baj. Sztori nélkül, jó figurákkal és a zseniálisat súroló betétjelenetekkel - ilyen például a buborékba zárt mókusok harca a makkért - egész kellemesen elterpeszkednénk a végéig a gyerekek mellett. De a cselekmény hiányát nem semmivel, hanem monoton ijesztgetéssel pótolták. A főszereplők mennek, mennek és lépten nyomon rájuk ordít egy újabb merevszemű dínó oszt szevasz. Azon túl, hogy ezzel teljesen kikészítik a kisebb nézőket, a szülőknek is csak szomorúságot okoznak.
Kacsint, beszív
Az egész estés animációkban kötelező, a fiatal felnőtt közönségre kikacsintó poénok közül itt kapunk jó átlagos beszívósat, illetve egy átlagon felül vicces játszótéri jelenetet, ahol a különböző nevelési iskolák csapnak össze, mármint az ezeket megtestesítő szülők. Hát ez nem sok egy játékfilmnyi idő alatt.
A "második folytatás betegség" tünetei közül az ijesztgetéssel párhuzamos elcukisodás is tapasztalható, a lajhár által örökbe fogadott 2 dinókölyök például erősen súrolja a lécet. Rajzfilmhőst tovább infantilizáni veszélyes mutatvány, aki már vett Kicsi Félix olcsó DVD-t, az tudja, miről beszélek,
Ez volt egymás után a második animációs film, amit 3D-ben láttam (az Aréna pláza mozijában). Továbbra is nyilvánvaló, hogy ezt a műfajt csak 3D-ben szabad nézni, annyival plasztikusabb az élmény. A Jégkorszak 3. hiába az első térbeli folytatás a sorozatból, az animátorok fura módon szinte egyáltalán nem használták ki a technológiában rejlő lehetőségeket, magyarán nem terveztek olyan jeleneteket, hogy szinte az arcunk elé is kiugorjanak a szereplők.
Nem hagy foltot
Mirin (5 3/4) és Boriszon (7), a két tesztnézőn pontosan lemérhető volt, milyen a film: közben mind a ketten legalább ötször eltakarták a szemüket, közvetlenül utána azt mondták, milyen marha jó volt, megvetették a filmhősös gyerekmenüt randa filmpohárral, de másnap már egy szót sem beszéltek róla, mert hiába voltak aranyos szereplők, nem történt velük semmi, így nem lehetett azonosulni.
Ki ne felejtsem, Geszti Péter élete főművét alkotta a személyiségzavaros lajhár szinkronhangjával.
Az osztályzat pár éves kisgyerekkel 5/10, nagyobbal 7, gyerek nélküli, normális nézőknek 5, így a remek animátorokra is tekintettel összesítésben kapott egy hatost.
