A magyar filmkritikusok némileg megosztva formáltak véleményt az Az U.N.C.L.E. emberéről, de abban mindenki egyetértett, hogy a történet könnyű, a színészek jók, a látvány pedig nagyon látványos.
Az 60-as évek azonos című klasszikus tévésorozatából készült új Guy Ritchie film afféle ínyencfalat: nagy műgonddal készült, különleges alkotóelemekből rakták össze, ugyanakkor, mivel feldolgozás, eleve nem lehetett igazán eredeti, és ezt a hazai ítészek is számonkérték rajta, miközben rendszerint elismerték a film és a rendező nyilvánvaló előnyeit. Volt, aki szigorúbb volt, volt, aki megengedőbb.
Íme:
Az Aeonflux berzenkedett a filmtől, nem találta sem elég viccesnek, sem elég izgalmasnak
"Egyéb részleteket a sztoriról nem csak a diszkréció miatt nem fednék fel, hanem mert aligha van mit. És ez azért váratlan egy ilyen ígéretes felállástól, melyben a két vetélkedő bájgúnár és egy szeszélyes nőcske közötti viszony képezhetné a fő vonulatot, ami a kémesdivel teljesedhetne ki. A szögegyenes és kiszámítható történések azonban nem nyernek kompenzációt a trió civakodásából, ami végig takarékon ég, apró fellángolásokkal. Az amúgy is csekély mennyiségben előforduló viccek ismerősek, az akciók nehézkesen érvényesülnek, a megoldások csak módjával kielégítőek. És kellemetlen módon szájba is rágnak minden olyan momentumot, ami indirekt módon megjelenítve vagy a háttérben történik, márpedig ezzel inkább kiölik az egészből a kémes mókát, semmint elősegítenék annak élvezetét."
A GEEKZ-en viszont nagyon szerették a filmet, meg is mondják, miért:
"Guy Ritchie soha életében nem rendezett ilyen jól: levetkőzte minden, a Sherlock-filmekkel végképp túlzásba vitt manírját és mesterkéltségét, és szakmájában ritka alázattal adta át magát a klasszikus kémfilmek formai követelményeinek. Nem csak a szép, letisztult vizualitásról, az osztott képmezőkről és a remek beállításokról van szó, hanem arról is, ahogy a humor, a tempó vagy a stílus egysége kedvéért olyan akciójeleneteket vezényel le mellékesen, kispadról, vagy éppen gyors, frappáns, összegző montázsokkal, amelyek más filmekben öt-tíz percnyi robbanássorozattal terpeszkednének el a játékidőn."
A Pesti Est kalapot emel Guy Ritchie előtt, de nem ájul el a filmtől:
"A sztori meglehetősen érdektelen, ahogy a gonosz karakterek is, és az autós üldözéseket leszámítva az akciójelenetek sem hagynak mély nyomot a nézőben, viszont Ritchie tényleg olyan ujjgyakorlatként és olyan könnyeden rendez és vág, és időnként olyan jó ötleteket pakol a filmbe, hogy mindezt örömmel meg lehet neki bocsátani. A folytatást kicsit túl direkten lebegtetik be a végén, de ha azt is Guy Ritchie rendezi, én simán vevő vagyok rá. Viszont egy rendezőcserét ez a franchise valószínűleg nem élne túl."
A Movieaddicts mérsékelt módon lelkesedik
"A film nem ér fel Ritchie kezdeti mesterműveihez, de nem is egy Hullámhegy. Nem tudom mennyit emelt át a sorozatból és mennyi a saját ötlet, a kész alkotás mindenesetre működik, és megvan benne egy jó folytatás lehetősége. Pörgős, humoros, néhol egészen ötletes akcióvígjáték a hatvanas évek stílusában, meglepetések nélkül. Kellemes kikapcsolódás egy hűvös moziteremben ebben a tikkasztó hőségben."
A PS4PRO a „fiatal rendező” hibáit ecseteli, bár Ritchie pár hét múlva tölti be a 47-et
"Értem én, mit szeretett volna Guy Ritchie megvalósítani, de a hatvanas évek stílusát úgy visszahozni, hogy az általában jellemző parodisztikus irány elmarad, egyértelműen hibás döntés. Ritchie képtelen volt a karaktereit érdekesebbé varázsolni, így a kudarc sajnos szinte elkerülhetetlen volt. A fiatal rendező ugyan nagyon képben van a hatvanas évek stílusával – ez teljesen világos – viszont a tőle megszokott profi rendezés most ezúttal elmaradt. Nem segít az sem, hogy körülbelül már a lőtéri kutyát sem érdekli az agyonhasznált atombombás sztori, fogságban tartott náci tudóssal és gonosz neonáci szervezettel. Sajnos ez a küldetés most nem sikerült. Nagy kár érte."
A Filmtett a cselekmény dinamikáját és a szereplők közötti kémiát dícséri:
"A film tehát poénokra, azon belül a főhősöket felvonultató komikus szituációkra van kihegyezve, amihez képest küldetésük másodlagos. Ami nincs különösebb kárára a filmnek, és csodálkozni is nehéz rajta, hisz egy 60-as évekbeli amerikai tévésorozat moziverziójáról van szó. A hősök aktuális missziója éppoly felejthető, mint egy tévészéria random epizódjának a sztorija. A protagonisták kellően makacs és összeférhetetlen triójának dinamikája, kémiája viszont gördülékenyen szervezi a cselekményt. Találó ötlet, hogy a férfipároshoz egy női karakter társul, hisz ő biztosít azonosulási pontot a közönségnek. Nem aktív, hanem reaktív, nincs olyan markáns jelleme, mint a két főhősnek, így bárki beleképzelheti magát a helyébe."
