Óó-szeress, óóó-szeress, kiabálták hajdanán a visszhangzó bérházudvarokban meg az utcákon a lovas kocsikról. Salamon András története szerint Jenő bácsi nem kiabált, hanem kiment Amerikába és Las Vegas mellett, a sivatag szélén nyitott egy ragyogó roncstelepet. Éppen frissen mosott használt mosógépek sorakoztak neonfényes bungalója és extra műfüves udvara közelében, mikor megérkezett régen látott fia, Jancsi (Gesztesi Károly), feleségével és kamasz lányával Budapestről azzal a szándékkal, hogy nagyapa nyomdokain elinduljanak a kőgazdagság felé vezető sárga úton. Aztán jönnek a kalandok, hétköznapi és műcsodák: McDonald's és vécépucolás, kölcsönház és lízingautó, karambolok és nagy átverések, s az aranyhal az első szedett-vedett kívánság után úgy tűnik, örökre kicsusszan Jancsi kezéből, vissza se néz. Így menekül végül ő maga is az álmok földjéről, gyalog, sántán rohan a repülőtérre, fut hazafele, s kénytelen elhagyni fizikailag és lelkileg épp hullófélben lévő családját is. De Budapest újra szép.
A magyar-amerikai koprodukcióban készült road-movie-t nagyrészt Las Vegasban forgatták. Merész helyszín és témaválasztását a rendező így indokolja: "Las Vegas csillogó művi világ Eiffel-toronnyal, Szabadság-szoborral. Mögöttük azonban nyomortelepek sora, bódévárosok, a semmi, a szegénység. Mindez egy filmesnek nagyon gazdag vizuális világot jelent. (...) Olyan filmet akartunk csinálni, ami megpróbál középre lőni, hatályon kívül helyezni a művészfilm és a közönségfilm ostoba szembeállítását."
Salamon András Balázs Béla díjas rendező, operatőr, forgatókönyvíró és a Filmművészeti Egyetem tanára. Korán filmes pályára lépett, nyolc évesen főszereplő volt Sándor Pál vizsgafilmjében, a "Nagyfülű"-ben és feltűnt a "Bohóc a falon"-ban s a "Szeressétek Ódor Emíliát"-ban is. A kilencvenes években érzékeny és toleráns dokumentumfilmesként is megismerhettük ("Jonuc és a koldusmaffia", "Koldusgyerekek", "Huttyán"). Három játékfilmjét saját forgatókönyv alapján készítette. Az elsőben, az 1991-es "Zsötem"-ben a kisstílű, nagydumájú vidéki gengszter (Lukács Andor) bécsi peep-show-ba adja el barátnőit. Főhősei (akár a "Getno" esetében) filléres helyeken élik a "nagyvilági életet". Második filmjében, az 1998-as "Közel a szerelemhez"-ben egy budapesti rendőrnek álló, hallgatag vidéki fiú (Hujber Ferenc), egy talált kutya és egy terhes kínai lány kedves mesébe forduló romantikus történetét láthatjuk. Az itthoni terepen könnyedebben sikerült a Salamon által vágyott határátlépés kommersz és művészfilm között, mint harmadik filmje, a "Getno" esetében.
A "Getno" mellett érdekes párhuzamosként kínálkozik egy másik, a rendszerváltás előtt Amerikában forgatott magyar film is, a "Tiszta Amerika" (1987). Gothár Péter és Salamon András filmjében magyarok, Amerikában, másképp, de hasonlóan reménytelenül vesznek el. Gothártól eltérően azonban Salamon nem rendkívüli vagy szélsőséges figurákat keres, hanem átlagembereket átlagálmokkal, kilátástalan jövővel. Főhőse végül hazamenekül, mielőtt felkoncolná a csillogó sikergépezet. Gothár filmje elsősorban a lét peremén létezés egzisztenciális és nyelvi problémáira koncentrált. Az idegenben elveszettség témája nála hitelesebben eredményezi a spontaneitás alkotói szabadságát. Bár a "Getno"-ban is igyekeztek dokumentumfilmes eszközöket használni (például többnyire kézikamerával forgattak), a rendező "New York árnyai"-ra és "Kis Valentino"-ra, mint "referenciapontokra" való hivatkozása túlzásnak hat a helyenként kellemesre és kényelmesre pucolt dramaturgiai fordulatok fényében. A remek alapötlethez képest alulírt, a dokumentumfilm irányába mutató rögtönzések számára viszont túlírt a forgatókönyv, s a választott színházi színészek mindegyike sem tűnik alkalmasnak ilyesmire. A "közel a kisemberhez" program nem a legjobban alakult, bizonyára sokban hozzájárult ehhez a rendkívül rövid külföldi forgatási idő és a kinti helyszínekhez képest szűkös költségvetés. A "Getno" ha nem is Salamon András legjobb filmje, de különös és nézhető, több generációs mozi.
