Jó hír a magyar film szerelmeseinek: Monori Lili végre nem megfáradt kocsmárosnét ad. Ezúttal megfáradt takarítónő, nem poharakat, port törölget.
De van itt még fél oldal, amin kénytelenek vagyunk elmesélni, hogy a KGST milyen remek egy szervezet volt; különösen a szocialista munkamegosztás volt benne zsírállat. A falusi filmek nyilván égető problematikáját csehszlovák szakemberek intézték például. Lehet, hogy a túladagolás okozza, de így, negyven évvel a voltaképpeni vége után veszettül elegem van a cseh újhullámból - tán két hete volt, hogy a Mázli c. elsőfilm kapcsán kellett úgy csinálnunk, mintha számítana, hogy a halottnak nő-e a körme. Ráadásul, ha valaki, magyar versenyző falusi filmet akar eszkábálni, keresgélhetne másfele is mintákat, nota bene: közelebb is. Ám ha mindehhez még hozzávesszük, hogy valamiért a honi aspiránsoknak Az én kis falum a kedvence, nem kapunk sehogy sem röhögőgörcsöt. Tisztelt alkotók, az egy rossz film, nyálaskodó Hrabal-epigonizmus, blöff, vagy amit akartok - azt szeretné beadni, hogy egy faluközösség képes megvédeni minden ármánytól vagy diktatúrától még a legelesettebb tagjait is.
Ellenben amikor Almási harminc év múlva ugyanazon eszközökkel ennek ellenállításait fogalmazza meg, nos, az sem az a kimondott nóvum. Itt nemhogy nem véd meg, de még csak nem is létezik efféle közösség, csak a jelmezek a régiek meg a rusztikus konyha iránt olykor fel-feltörő rokonszenv (van pacal?). De ez még semmi, a történet egy viszonylag indokolt pontján (az ilyeneket speciel nem mérik bő szemmel) bejátszik egy igazi Menzel-Hrabal-toposz is, a radikális nyiratkozás - Nyakó Juli hosszú és nagyon fekete hajából lesz rövid és szőke (vagy melírozott). Naná, ennek is egy kiadós verés a vége, de legalább evvel kirendeződik a férj, bár nekem inkább úgy tűnt, hogy vagy megfeledkeztek róla, vagy szimplán útban volt (csak ezeket a pacalos közhelyeket nyomta úgyis). Hogy aztán egy tökéletesen motiválatlan szerelem tartsa tovább a régi irányban a mesét. Hogy tudniillik: minden rossz, de lehet még rosszabb is, s lesz is.
Így amit kapunk, az egy indokolatlan szerelem történetébe csomagolt cáfolata a cseh új hullám (1969) után minduntalan (máig) felhabzó közleményeknek. Annak majd' összes eszköze felhasználásával, post mortem. Csak épp a humor hiányzik belőle (az nem az, hogy egy már a mese idején is öreg piros Alfa Romeót látunk haladni, míg az Azurro c. egykori slágert halljuk).
De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor Almási munkásnői bicikliznek a cipőkészítő műhely felé, az nagyon szép, olyat még a csehek sem csináltak, az szebb, mint amikor Bán János lépést vált.
