Tudható, hogy Natalie Portman hónapokon keresztül vett részt táncpróbákon, hogy elsajátítsa a balett fortélyait a Fekete hattyú címszerepéhez. Hasonló gyakorlatozással azonban nem vádolható Audrey Tautou, akinek annyira rosszul áll a kezében a hajvágó olló, mint nyúl tappancsai közt a sörétes puska.
Még szerencse, hogy legújabb filmjének középpontjában – magyar címének dacára – nem a fodrászszakma hajban dús élményei állnak, hanem egy furcsa szerelmi háromszög, melyben főhősnőnkre hárul a legsokoldalúbb szerep. Adott ugyanis egy anya, Maddy (Nathalie Baye), aki szándékosan elnyújtott boldogtalanságban sóvárog az őt sok évvel ezelőtt elhagyó férje után, és az ő lánya (Audrey Tautou), aki – bár pozitívabb gondolkodású – ugyanúgy képtelen megtalálni a boldogságot egyetlen férfi oldalán. Émilie aztán egy napon kap egy névtelen szerelmes levelet, mely ahelyett, hogy meghatná, meggondolatlan lépések egész sorára készteti: Lemásolja, és elküldi anyjának, remélve, hogy ezáltal egy cseppnyi boldogságot csempészhet annak életébe. Arra azonban nem számít, hogy ezzel mélyen szunnyadó érzéseket ébreszt fel a nő lelkében, aki valósággal megszállottja lesz titkos hódolójának.
A filmet az teszi mindvégig izgalmassá és érdekessé, hogy romantikus vígjáték ellenére a thrillerekből jól ismert suspense technikára építkezik. A nézői többlettudás esetünkben abban nyilvánul meg, hogy az első perctől kezdve tisztában vagyunk vele, hogy ki Émilie titkos hódolója, akinek levele elindítja a kalamajkát. Ez onnantól válik különösen érdekessé, mikor egy szerencsétlen véletlen folytán az anya épp ezt a férfit azonosítja az igazából saját lánya által írt levelek szerzőjeként.
Sokat lehetne még fecsegni a film fordulatairól és kínosabbnál kínosabb, a néző számára azonban egyre viccesebb szituációiról, de igyekszem spoiler-mentes maradni. Ráadásul a mellékszerepekben brillírozó színészekről sem ejtettem még szót, pedig ők is nagyban hozzájárulnak a közönség megnevettetéséhez. Gondolok itt elsősorban Paulette-re (Judith Chemla), a kétbalkezes fodrászlányra, vagy Sylviára (Stéphanie Lagarde), az esetlen szalon-résztulajdonosra.
A sok nő között azonban legnagyobbat mégis az állandó meglepetéseket tartogató titkos hódoló, Jean (Sami Bouajila) alakít. Nélküle a film elveszne az évről évre bő termést hozó romkomfelhozatalban, így azonban saját kategóriájának egyik gyöngyszemévé válik, mely feltűnő hasonlóságokat mutat a hazai mozikban nemrég bemutatott Férfit látok álmaidban című Woody Allen-remekkel. Persze szó sincs plágiumról, hiszen Pierre Salvadori filmje egyébként is túl franciás ahhoz, hogy az amerikai rendezőzseni ötletének koppintása legyen, de le merném fogadni, hogy aki a legutóbbi Allen-mozit szerette, az ezt a filmet imádni fogja.
