A kilencvenes években írt Szibéria Transz helyszíne egy orosz kisváros, kétszeresen is a világ végén: egyrészt alig van rajta a térképen, másrészt a kéthetenként aktuális apokalipszist a városiak szerint nem csupán a helyi jövendőmondók, de a TASZSZ is várja. Ám a málló falú lakótelepi mosókonyhában már nem kell várni a négy lovast; a paták csattogását a lift csörömpölése, a félórás csendet az álló idő, a lovasokat a szomszéd (Anger Zsolt) helyettesíti. A szomszéd, jóllehet cseppet sem hasonlít Tolsztoj hőseire, ám mivel a régi hercegeknek is voltak szeretőik, felszedi a házban lakó félbolond lányt (Hámori Gabriella). Murlin Murlót, aki látja Istent. Aztán megjelenik az új albérlő, a posztszocialista nagyüzem egyik mérnöke (Dömötör András). Vékony, szemüveges értelmiségi, megkésett világmegváltó egy meg nem írt Dosztojevszkij-regényből. A lányról pedig kiderül, hogy annyira nem agyalágyult, hogy ne lássa meg benne a potenciális férjjelöltet, bár szíve mélyén tudja, hogy őt senki nem viszi beljebb a világ végéről. A szomszédnak azonban a fiú konkurenciát jelent, s ezt a kisváros kulturális szintjén próbálja megoldani: üti a szemüvegest, ahol éri.
Van még egy részeges nővér (Kerekes Éva), aki igen népszerű a férfiak között, igaz, nem kell sokat pedálozniuk, hogy célhoz érjenek. A darab végén a világmegváltó persze elmegy, de még kiderül róla, hogy nincs is háromszobás lakása Péterváron, hanem a szüleivel él Kurszkban. Az se lehet rossz hely. Indulás előtt a mérnök megerőszakolja a lányt, a nővérét magával akarja vinni, amikor az áramszünet fejetlenségében Murlin Munro felakasztja magát. Itt a (világ)vége.
Kilátástalanság, nyomor, a világ szomorú megválthatatlansága. S bár ez a darab világszerte sikert arat, mégis provinciális az előadás Oroszország-képe. Guelmino Sándor színpadra állítása a legvidámabb barakk hamis fölényét működteti, mintha innen nézve egzotikus lenne ez a világ. Sajnos, ez alkalommal a színpadkép, Horesnyi Balázs díszlete és Benedek Mari jelmezei ugyanúgy nem lépnek túl ezen a sztereotípián, ahogyan a rendezés sem. Ráadásul a szövegre ráfért volna a húzás, mert így elsikkadtak azok a részek, amelyekből kiderül, képes-e Isten egy lakótelepi mosókonyhában is megjelenni.
