A világhírű regényből készült, kosztümös, szerelmes drámákról mindig az jut eszembe, hogy egyesek megint az Oscart hajszolják Hollywoodban, és ehhez a nézőknek ismét le kell nyelniük egy monumentális képekben és zenékben tobzódó giccsparádét, teli mélynek látszó érzelmekkel. Az angol beteg-szerű sekélyes drámák után előítéletekkel gazdagon ellátva vártam a Színes fátyolt, és én döbbentem meg a leginkább, amikor észrevettem, hogy minden előítéletemen átgázolva szíven talált.
A történet az 1920-as évek Kínájában játszódik, ahol egy friss angol házaspár próbál új életet kezdeni, de mivel a nő nem szerelemből ment hozzá a férfihoz, gyorsan új kalandot keres egy helybéli angol politikus személyében. Miután a férj rájön a megcsalásra, rákényszeríti feleségét, hogy az ország szívébe utazzon vele, ahol ő kutatóorvosként fog részt venni az elharapódzó kolerajárvány elleni küzdelemben.
Stuart Dryburgh operatőr képeivel ragyogóan tár elénk egy idegen, kicsit fenyegető, ugyanakkor mégis színpompás világot, és a hőség okozta párás levegő szinte a moziszékeinkre is rátelepszik. John Curran rendező okosan rábízza magát a borzasztóan erős alapanyagra (W. Somerset Maugham regénye), és munkáját gyakorlatilag már ott sikeresen letudta, amikor két olyan színészre osztotta a főszerepeket, mint Edward Norton és Naomi Watts. Nortont az utóbbi időben nem nagyon láthattuk nagy vásznon (a Mennyei királyságban is maszk mögé bújt), de most kiválóan hozza a kicsit unalmas, csak a munkájának élő angol úr figuráját. Azonnal tudjuk, miért pártol el tőle oly gyorsan a felesége, viszont nagyszerűen játszik el egy olyan embert, akinek az igazi értékei csak az idő múlásával kerülnek a felszínre. Naomi Watts rendkívül szenvedélyes, és az alakítása szinte izzik a feszültségtől, ugyanakkor a bizonytalanságát is jól érezteti a nézőkkel.
A legtöbb szerelmi történet arról szól, hogy két ember, akiket a jóisten is egymásnak teremtett, különböző akadályokon keresztül végül egymásra talál. A Színes fátyol annyit változtat a bevált sémán, hogy legalább a film feléig az a megérzésünk, hogy Walter és Kitty csak valami gonosz véletlen folytán léphettek egymással házasságra, mivel náluk különbözőbb embereket el sem tudnánk képzelni. A film nagy erénye, hogy lassú összecsiszolódásukat érzékletesen és teljesen hitelesen mutatja be.
John Curran mozija azonban nemcsak romantikus történet, hanem egy orvos hősies munkamoráljának és helytállásának megéneklése is, hiszen rendkívüli elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki a halállal dacolva menjen el dolgozni egy halálos járvány által sújtott vidékre abban az időszakban, amikor még nem létezett hatásos védőoltás.
