Színészek, akiket szeretünk utálni

A hollywoodi sztárok élete nemcsak siker és rajongás, néha az ismertség közutálattal párosul. Ez valahol természetes, hiszen képtelenség milliók egyéni ízlésének megfelelni. Mégis van néhány színész, aki megérdemelten vagy érdemtelenül, de gyakran kerül az utálkozók célkeresztjébe. Talán az is köztük van, aki épp a te szemedet szúrja.

Gwyneth Paltrow

Egy bulvárlap öt évvel ezelőtt a leggyűlöltebb hírességnek nevezte Gwyneth Paltrow-t, akinek az egyik bűne mindenképpen az, hogy túl tökéletes az átlagemberhez képest. Szemtelenül szőke, vékony, sikeres és Oscar-díjas, olyan sikeres filmekkel, mint a Szerelmes Shakespeare, A tehetséges Mr. Ripley vagy a Vasember-sorozat. A színésznő arra gyanakszik, hogy a tehetős családja miatt irigykednek rá, és azt gondolják, érdemtelen előnyökhöz jutott ezáltal. Állítása szerint viszont még a lakbérét sem fizették helyette soha. Amivel még biztosan kihúzta a gyufát sokaknál, az az általa alapított életmód márka, a Goop, aminek égisze alatt áltudományos egészségjavító eszközöket árul, amik adott esetben még károsak is lehetnek az egészségre. Az sem aratott osztatlan sikert, amikor a lányát Apple-nek nevezte el, bár ha magyarok lennének, akkor az Almában semmi különös nem lett volna.

Shia LaBeouf

Hollywoodban szinte csak furcsa nevű színészek szaladgálnak, de Shia LaBeouf még közülük is kilóg, mégsem ezért van a bögyében sokaknak. Már gyerekszínészként megtalálták a jó szerepek, majd később megkapta Michael Bay robotos akciófilmje, a Transformers főszerepét. Aztán Harrison Ford mellett folytatta az Indiana Jones-ban, és ekkor kezdődtek a bajok. Lassan többet lehetett hallani a botrányairól, mint a filmjeiről, és közben kiderült, hogy az általa rendezett filmeket másoktól lopkodta össze. Ezután bizarr nyilvános ámokfutásba kezdett, aminek egyfajta vezeklés lehetett a célja, de többnyire csak nevetségessé tette magát. Két évvel ezelőtt odáig fajultak a dolgok, hogy Manhattanban megvertek egy férfit a metróaluljáróban, mert úgy nézett ki, mint Shia LeBeouf. Tavaly végül új esélyt kapott a Björn Borgról szóló skandináv teniszdrámában, amit talán újabb komoly szerepek követnek.

Anne Hathaway


Bár remekül tud játszani, egy Oscart is fel tud mutatni, és nem tesz semmi olyat, amin a bulvárlapok elcsámcsoghatnának, valami rejtélyes okból mégis sokak szemét szúrja a színésznő. A helyzet hasonló lehet, mint Gwyneth Paltrow-nál, a magát teljesen ártatlannak és tökéletesen jólfésültnek pozícionáló Anne Hathaway-jel csak kevesen tudnak azonosulni. Ő a szeleburdi, esetlen, ezért emberi és szerethető Jennifer Lawrence tökéletes ellentéte.

Hayden Christensen

Mikor Az élet háza című filmért Golden Globe-ra jelölték a 20 éves színészt, majd beválogatták az új Star Wars-trilógiába, úgy nézett ki, hogy szép karrier áll előtte. Az ijfú Darth Vadert játszó Hayden viszont A klónok támadásával és A Sithek bosszújával alaposan magára haragította a Star Wars-rajongók egy részét. Sokan zokon vették, hogy samponreklámba illő szépfiút csináltak ebből az izgalmas karakterből. Az akkori tinilányoknak viszont éppen ez kellett ahhoz, hogy belőlük is rajongó váljon. Christensen a két Star Wars-film után maga is úgy érezte, hogy érdemtelenül vált belőle ekkora szenzáció, és félig-meddig visszavonult a színészettől. Vett egy farmot vidéken, ahol gazdálkodni tanult, miközben kisebb filmeket azért el-elvállalt. Ezek viszont egyelőre nem győzték meg a közönséget, és közben azért nem hazudtolta meg a szépfiú imidzsét, és piacra dobott egy ruhamárkát, amit a gazdálkodó élet inspirált.

Miley Cyrus

Cuki tinisztárként kezdte, majd egy 180 fokos fordulattal nyelvöltögetős, seggrázó popszörnyeteg lett belőle. Miley Cyrus elsősorban a Hannah Montánával és a twerkelés népszerűsítésével tette hozzá a magáét az egyetemes kultúrához, és egy időben folyamatosan szállította a provokatív videoklipeket. Bár ő is gyereksztárként kezdte, és volt egy vad korszaka, az ő esete többek között abban nagyon különbözik Shia LaBeouf-étől, hogy az ámokfutása alatt is a legsikeresebb popsztárok között tartották számon. Azóta pedig jóval konszolidáltabb stílusra váltott, és az idei Grammy-díjátadón habos-babos hercegnőruhában jelent meg. Természetesen sokan ebben a fordulatban is találnak okot az utálkozásra.