Talán egy másik életben

  • - kg - / Mancs

Osztrák falucskába érkezik az SS által hajtott halálmenet, további parancsig (a végcél: Mauthausen) a pajtába és környékére rendezkedik be a holokauszt. A zsidókat a pajtába zárják, a kocsmában sör helyett a nácibarát helybéliek szája habzik, az SS pedig, élén egy kékre borotvált ifjú kis véreskezűvel, a császári uniformisát gyorsan előkapó helyi arisztokratához szállásolja be magát. Történetünk szempontjából ők a kevésbé fontosak, történetünk ugyanis a pajtában játszódik, s nyilván csak a minél hitelesebb faluábrázolás igénye miatt kell hosszabban elidőzni e panoptikumi figurákon. Merthogy azok, semmi kétség; hozzájuk képest Hitler ólomkatonába öntött ujjnyi mása, mely - ha el nem fogyott - tán még ma is szuvenírként lendíti karját egy Váci utcai kirakatban, már-már életszerűségével tüntet. Ami azt illeti, életszerűség dolgában a pajtabeli események sem jeleskednek: először csak a pajtatulajdonos jobbik fele, kisvártatva azonban gazduram, e mogorva, fiát sirató férfi is csatlakozik a pusztulásra ítélt rabok előadásához, állva a puskájukat töltögető vagy csak közömbös falusiak szúrós tekintetét. Ki citerán, ki zongorán, ki pedig tangóharmonikán járul hozzá a Bécsi vér (von Johan Strauss) lélekmentő előadásához - a filmet jegyző osztrák rendezőnő sajnos kamerával képzelte el a maga hozzájárulását, melyről a jó szándékon túl sok jó nehezen állítható. A holokauszt ezen a pajtán biztos kívül maradt, mert ami bent van, az nem egyéb, mint szalmahalmok közti pajtaszínház: nem a legszerencsésebb műfaj a választott témához.