Valahol Afrika mélyén, valahol az emberiség alján, párhuzamosan a fejlett országok jólétével létezik egy világ, ahol folyamatosan háborúznak a semmin. Igazi cél és belátható időn belüli vég nélkül élnek állandó fenyegetettség közepette a férfiak és a nők, a fiúk és a lányok. Közülük egy sorsot mutat be A háború sámánja, és közben egyszerre szól az összesről.
Talán volt idő, amikor béke honolt a Szahara alatti Afrikában, lehet, hogy csak már nem emlékszik rá senki. Lehet, hogy jobb lesz, mostanában cikkeznek róla, és tényleg, Angolában közel 27 év után véget ért a polgárháború, Kenyában viszont, amit éppenséggel békésnek tartottak, megint elkezdődött egy. Arról hallottatok, hogy nagyjából egy évtizede zárult a kontinens "első világháborúja"? Még csak a híre se jutott el hozzánk egy tíz ország részvételével zajló háborúnak…
Talán Komona (Rachel Mwanza) története többekhez eljut. Hiszen ő csak tizenkét éves volt, amikor a lázadók milíciája megszállta faluját, és arra kényszerítették, hogy megölje szüleit. Elrabolják, elkezdik kiképezni, átprogramozni, de Komona nem bírja. Lázálmai lesznek, ahol megjelennek halott szülei és sok más holt kísértete. A szellemek azonban segítenek, megmutatják, a kormány katonái hol rejtőzködnek, így Komonából sámán válik. A tábornok nélkülözhetetlennek tartja, Komona mégis elmenekül egy másik Varázslóval (Serge Kanyinda).
Mindig utolérik. Menekülni innen csak másik kontinensre lehetne, de a többi földrész kulturálisan és szociálisan fényévekre van attól az Afrikától, ahol a házassághoz a férfinak még mindig fel kell kutatnia egy fehér tyúkot, hogy a lány beleegyezzen. Persze a tyúk ára megegyezik a motor árával. Igaz, nálunk az a motor roncstelepen lenne.
Nem akarom tovább dramatizálni a helyzetet, mert a film sem teszi – és ez az egyik legnagyobb erénye. Egyszerűen nem lehet pofon vágni a nézőt Afrika tragikus helyzetével, és a képébe dörgölni, hogy te meg közben csak éled az életed nyugodtan!? Ezt a csapdát kikerüli Kim Nguyen mozija szerencsére, és az általa bemutatott történet megmutatja az élet boldog pillanatait is. Hiszen nem kell ahhoz Kanadában élnünk, hogy szerelmesek legyünk, hogy élvezzük a napfényt, táncoljunk és nevessünk.
A háború sámánja legnagyobb erénye, hogy elkészült. A készítők megérdemelték a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál jelöléseit és az Oscar-jelölést is. A díjat nem, mert sajnos nem hibátlan alkotásról van szó, néhol vontatottá válik, máskor szakaszossá. Érzelmi síkon sem mindig kellően alapos a rendező, de nem érdemes keresni a hibákat, mert egészen egyszerűen annyira tisztelendő dolog volt odamenni operatőrrel, kamerával azokra a helyekre, ahol a papucs széttaposott PET-palackból készül, hogy lehetünk egy kicsit elnézőek vele szemben. Ennyit mi is megtehetünk.
Értékelés: 7/10
