Eredetileg egy thriller forgatókönyvét kapta kézhez a tavaly Velencében fényes csillagként felragyogó elsőfilmes orosz rendező, Andrej Zvjagincsev. Thriller helyett a Visszatérésben egy erős atmoszférájú, titkokkal terhes, nyugtalanító vallomást tett filmvászonra apák és fiúk feloldhatatlan konfliktusáról, az elhallgatás, a megkésett gesztusok engesztelhetetlen fájdalmáról.
Hozzáteszem, talán. A rendező ugyanis szinte semmi kapaszkodót nem ad a ma játszódó, de nagy teremtő erővel mítikus időtlenségbe emelt történet szavakra lefordítható megfejtéséhez. Ahogy filmjében teljes felhatalmazást ad nézőjének a homályban hagyott mozzanatok értelmezésére, interjúiban sem mennek többre vele a hivatásos kérdezők, "mintha egy szfinxből próbálna valaki titkokat kiszedni".
Az induló képsorban fiúk virtuskodását látjuk a kihalt vízparton. A főszereplő testvérpár közül a nagyobbik, Andrej helytáll, Iván, a kisebbik szégyent vall. (Később, az események során mégis a "bátor" Andrej az inkább behódoló, alkalmazkodó, míg a "gyáva" Iván az élesen lázadó, kritikus magatartás megszemélyesítője.) A köznapinak tetsző nyári kamaszjáték motívuma a film végén az apa-fiú, a törvénydiktáló-törvényszegő kapcsolat próbatételének tragédiába forduló drámai csúcspontjaként tér vissza. A két jelenet között bomlik ki a három szereplő, a fiúk és az ismeretlenségből váratlanul előbukkant apa közötti sokrétegű, ellentmondásos kapcsolat. Zvjagincsev nem fedi fel a néző előtt sem a kamaszhőseit minduntalan elbizonytalanító rejtélyt, hol volt eddig, miért nem volt jelen, miért tért vissza a hallgatag férfi, aki talán az apjuk (erről egy tizenkét év előtti gyűrt fénykép tanúskodik), de az is lehet, hogy nem. Hármasban indulnak horgászkirándulásra, de a kiruccanásból többnapos együttlét lesz, autóval egy ismeretlen cél felé. A film története ez a néhány napos valóságos és spirituális kaland, utazás a fenséges és kihalt tájban a baljós ismeretlenbe, egy pontosan soha fel nem feslő kapcsolat mélyére. A valóságban egy kihalt sziget a végcél, ahol az utazás során a fiúkban fokról-fokra sűrűsödő feszültség, düh és sértett csalódottság drámai erővel robban ki.
A szigeten az apa egy ládikát ás elő. Zvjagincsev nem nyitja fel a ládikát, ahogy nem tolja orrunk elé kimondatlan fájdalmakkal teli filmje magyarázatát sem. A nézőnek csak a sejtelem marad, minek a filmje a Visszatérés. Egy magára hagyott nemzedék szomorúságáé-e, amelyhez csak bálványként térnek meg az apák a felfejthetetlen múlt sötétjéből? Vagy a parancsokhoz és engedelemességhez szokott apák tragédiájáé, akik egy kérlelhetetlen törvények szerint működő világ képviselőiként a legnagyobb árat fizetik a szeretet egyetlen gyengéd pillanatáért. Ám akár megfejti magának az ember a Visszatérés titkát, akár nem, a hatása alól nem vonhatja ki magát. A titkaival, a kiváló színészeivel, a fantasztikusan fényképezett komor tájaival, a sűrű atmoszférájával a szem, a szív és a lélek ritka élménye. Gyönyörű és megrendítő.
